Belga alapanyagokból készülhetett a szíriai szarin

Fotó: JM LOPEZ / JM LOPEZ

-

Egy lap és egy civil szervezet tényfeltáró jelentése után indult az eljárás.


Börtönbüntetésre ítéltek két üzletembert Belgiumban, mert nagyobb mennyiségben tiltott, vegyi fegyverek előállítására is használható anyagokat szállítottak Szíriába. Az antwerpeni bíróság szerint a három cég illegálisan, megfelelő engedélyek nélkül szállított 168 tonna vegyi anyagot Szíriába 2014 és 2016 között.

Az AAE Chemie Tradingre, az Anex Customsra és a Danmar Logisticsre 75-500 ezer eurós pénzbírságot szabtak ki. Az exportált anyagok között volt a szaringáz egyik alkotóelemének számító, nagy tisztaságú izopropanol is. Két cégvezetőt egy év, illetve négy hónap szabadságvesztésre ítéltek – írta a Le Soir.

Az ítéletet nagyjából egyéves bírósági eljárás előzte meg, a vizsgálat a Knack flamand újság és egy német civil szervezet tényfeltáró jelentése után indult meg.

„A verdikt erős üzenetet küld a világnak, hogy az esetlegesen veszélyes vegyi anyagok megfelelő engedély nélküli exportja nem marad büntetlenül” – mondta Kristof Clerix, a Knack munkatársa. Szerinte a vállalatok mellett a belga vámhivatal is felelős, mert nem végezte el a feladatát.

Az ENSZ legfrissebb, 2016-os összesítése szerint a vizsgált időszakban Kína és Libanon után Belgium adta el a legtöbb izopropanolt Szíriának. Egyes vegyi anyagok szíriai exportjához 2013 óta különleges engedély szükséges, mások bevitelére a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) szigorú tilalmat írt elő.