Beiktatták az új osztrák elnököt

Fotó: AFP / DIETER NAGL

-

Alexander Van der Bellen pártokon felüli államfőnek nevezte magát.


Az európai béke fontosságát hangsúlyozta beiktatási beszédében Alexander Van der Bellen, az új osztrák államfő. Arról is beszélt hivatala első perceiben, hogy aki Ausztriában menedéket kér, annak be kell tartania a helyi törvényeket.

Kijelentette, hogy pártokon felüli államfőként akarja betölteni hivatalát, majd emlékeztetett Ausztria semlegességére. Az új osztrák államfő a parlamentben tartott ceremónia után a Hofburgba, az egykori császári palotába ment, hogy átvegye hivatalát. A délután folyamán Christian Kern kancellárt és Reinhold Mitterlehner alkancellárt fogadja.