Baán vs. Takács - a Szépművészeti igazgatója nyerte a hosszú párharcot

Fotó: MTI/Máthé Zoltán/Kovács Tamás / István Hajdu

-

HÁTTÉR

Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum most lemondott főigazgatója régóta rivalizált Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum vezetőjével. Takács volt már kollégája, beosztottja, legnagyobb kritikusa és végül a múzeumi negyed terjeszkedésének áldozata lett. Hosszú út vezetett a lemondásig, amelyben a két múzeumvezér eltérő filozófiája is komoly szerephez jutott.


Takács 2006 márciusában, Bozóki András kulturális minisztersége idején került az Iparművészeti Múzeum főigazgatói székébe. Előtte évekig dolgozott a Szépművészeti Múzeumban Baán László igazgatása alatt. Közös éveik során munkatársaik előtt nyílt titok volt , hogy a két szakember nem kedveli egymást. Míg Baán inkább gazdasági szempontok szerint vezeti a múzeumát, addig Takács a művészeti és kulturális szempontokat helyezte előtérbe. (Kerestük a Szépművészeti igazgatóját is. A sajtóosztály először írásban ígérte a válaszokat, végül nem adott választ- a szerk.) Ez a konfliktus Takács utolsó nagy szépművészetis projektje, a Luxemburgi Zsigmond és kora kiállítás alatt élesedett ki. A múzeum 100. évfordulójára rendezett tárlatra eredetileg 250 millió forintot szántak, ezt végül körülbelül 50 millió forinttal lépték túl. Baán, a pletykák szerint, már ekkor egyértelművé tette, hogy megválna Takácstól, aki végül „elmenekült” az Iparművészeti Múzeum igazgatói székébe. Akkor állítólag Marosi Ernő művészettörténész, az MTA rendes tagja többször is kiállt Takácsért, akit kifejezetten jó művészettörténész és kurátor szakembernek írt le. A hírek szerint többször is kifejtette a kulturális minisztériumban és szakmai körökben, hogy kár volna kollégáját „eltékozolni”. Marosi „ajánlólevelével” a háta mögött pályázta meg és nyerte el Takács az Iparművészeti igazgatói posztját 2006-ban.


-


A félbeszakadt megbízatás

Nagyjából fél éve töltötte be a pozíciót, amikor az addigra már Luxemburgba költözött Luxemburgi Zsigmond és kora kiállítás bontása miatt újra elővették. Ekkor derült ki, az óriási rendezési költségekből a műtárgyak elszállítására már nem maradt, és senki sem tudta, hogy a 19 országtól elkért mintegy 400 műtárgyat hogyan utaztatják vissza a tulajdonosokhoz. 2006 októberében felreppentek a hírek, hogy Takács főkurátorként  a tervezettnél nagyobb összegű szállítási szerződéseket írt alá még februárban, erről  azonban semmi sem derült ki később sem. A helyzetet végül a Nemzeti Kulturális Alap oldotta meg egy rendkívüli pályázat kiírásával, amit meg is nyert a főkurátor, és kifizethette a költségeket. Nem telt el sok idő, Takács körül újabb botrány robbant ki. 2007 augusztusában Hiller István magához hívatta, majd 31-én hivatalossá tette, hogy eltávolítja az Iparművészeti Múzeum főigazgatói posztjáról. Az indoklás szerint Takács alkalmatlan volt a vezetői tisztségre, és munkája során állandóak voltak az adminisztratív hiányosságok. Ezt követően Takács a múzeumban dolgozott tovább, a Kisgyűjtemények osztályán volt beosztott muzeológus, miközben az intézmény vezetését egy rövid minisztériumi intermezzo után Renner Zsuzsanna, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum korábbi igazgatója vette át.

Baánnak minden bejött, Takácsra nem költöttek

Takács csaknem három évig pereskedett a múzeum vele egy időben leváltott gazdasági igazgatójával, Zádor Tamással együtt. 2011. március 1-jén helyezték vissza státuszába, de ekkor már nagyon rövid idő volt hátra ötéves kinevezéséből. Újra pályázott, és ismét elnyerte a megbízást. Eközben Baán László végig a Szépművészeti élén állt, túlélte a kormányváltást, sőt egyre szabadabban építhette a „múzeumbirodalmát”. Megszerezte a Nemzeti Galériát, és rögtön jelezte, hogy lehozná a Budai Várból és a Városligetbe megálmodott múzeumi negyedbe költöztetné. Noha a szakma nagy része ellenezte az elképzelést, az időközben Nemzeti Erőforrás Minisztériumra átkeresztelt kulturális tárcánál  több szövetségese volt. Takács ezalatt nem nagyon tudott megerősödni. Egy minisztériumi informátorunk szerint két jelentős támogatója volt: Kövér László házelnök és Réthelyi Miklós miniszter, aki viszont csak két évre vállalta a tárca vezetését. Takács az akkori szakállamtitkárral, Szőcs Gézával  jó kapcsolatokat ápolt ugyan, de Szőcs is idő előtt távozott a posztjáról. Második igazgatói ciklusában Takács komoly átszervezéseket hajtott végre, lecserélte a szakalkalmazottak jelentős részét, új embereket hozott, és törlesztette az elődje által felhalmozott tetemes adósságállományt. Közben elkezdte tervezni az Iparművészeti Múzeum épületének felújítását és átépítését. A 2011-ben indult átalakítás során az intézmény látogatóterét és az irodák egy részét egybenyitották volna, nagyobb kiállító tereket hoztak volna létre. Az épület hátsó traktusába, az udvarra egy designmúzeumot terveztek. A rekonstrukció a szerényebb becslések szerint is legalább 7 milliárd lett volna a kivitelezés, ennyi pénz viszont nem volt. A végső terveket 2013 júniusában tették közzé az Iparművészeti honlapján. Azonban tavaly ősszel, a 2014-es költségvetés tervezésekor a kormányzat nem számolt a múzeum átépítésével. Ezzel szemben a Múzeumi Negyeddel komolyan foglalkozott, ezt már idén elkezdik építeni, nagyjából 60 milliárdért. Takácsnak nemcsak az Iparművészeti Múzeummal voltak nagy tervei, hanem a hozzá tartozó csatolt intézményekkel is. A Nagytétényi Kastélymúzeumba egy magyar bútortörténeti központot képzelt el, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeumot pedig gyűjteményestül integrálta volna az Üllői úti Iparművészetibe. „Az ázsiai művészet anyaga ugyanabban a panorámában jelenik meg a világ iparművészeti múzeumaiban, ahol a többi civilizációé és kultúráé is”- mondta el megkeresésünkre Takács Imre. Hiába a nagyszabású terv, mert a költségvetésbe ez a projekt sem került be.

Takács Imre az Eszterházy-gyűjtemény egy darabjával


Az első vereség

Mind a rekonstrukció, mind a bútormúzeum koncepciójában jól látható volt, hogy Takács inkább a kultúragondozást, a művészetpártolást és a szakmai szempontokat tartotta szem előtt, semmint a gazdasági profittermelést. Az Iparművészeti Múzeum honlapján közölt tervekben összesen egy mondatban foglalkozik a pénzügyekkel, annyit ír, hogy fontos a „fenntarthatósági szempontok, energiatudatosság és munkahelyteremtés előtérbe állítása”. Ezzel szemben Baán László Múzeumi Negyede sokkal inkább egy bevételorientált filozófiát követ. A Szépművészeti igazgatója, a beruházás miniszteri megbízottja programjában a látogatószámok és a profit növelésével kampányolt. Emiatt is lehetett, hogy míg az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójának magas összegei senkinek nem szúrtak szemet, addig Baán tervei ellen folyamatosan fellázadt a múzeumi szakma. Takács Imre érdekei nemcsak az elfeledett projektek miatt sérültek, hanem amiatt is - minisztériumi informátorunk értesülései szerint -, hogy Orbán Viktor eldöntötte, a fertődi Esterházy-kastélyban létre kell hozni egy Közép-Európai Kulturális Központot. Az 1,3 milliárd forintból életre hívott intézménybe szállítják az Iparművészeti Múzeum Esterházy-gyűjteményét is. Takács többször is jelezte, nem akarja elengedni a műtárgyakat, arra hivatkozott, hogy ezek a tárgyak soha sem voltak Fertődön, nagy részüket mindig is a burgenlandi Fraknón, az Esterházy-család ősi kincstárában tartották, a második világháborút a budai várbeli Tárnok utcai nemesi palotában vészelték át, és az azt ért megsemmisítő bombatalálat után kerültek az Iparművészeti Múzeumba, ahol a súlyosan sérült tárgyakat a múzeum restaurátorai mentették meg a teljes pusztulástól. Takácsot a gyűjtemény gondozói is támogatták, de hiába, Gyimesi Endre kormánybiztos és L. Simon László fideszes képviselő Orbán Viktorhoz fordultak az ügyben, aki kérte a múzeumi törvény módosítását. Így mostantól a miniszter dönthet arról, hogy mit és hol állítsanak ki. Nem szempont, hogy az eszmei értékét tekintve legértékesebb magyarországi gyűjtemény, az Esterházy-gyűjtemény egy olyan helyre, a Közép-Európai Kulturális Központba kerülne, amely a szakemberek szerint alkalmatlan műtárgyak tárolására. Az Esterházy-gyűjtemény különösen fájó pont Takács Imrének és az Iparművészeti Múzeumnak, hiszen a tárgyakat állandóan, különböző időszaki tárlatokon állították ki. 2006-ban az Esterházy-kincsek, majd a Haydn és az idő 2009-ben, végül a 2011-es Főúri öltözetek az Esterházy-kincstárból című kiállításon mind a nemesi család műtárgyai szerepeltek, de az idei évre is tervben volt egy tárlat a gyűjteményből. Tehát nem egyszerűen elvi és szakmai kérdés volt Takács számára, hogy hova kerülnek a műtárgyak, hanem a múzeum bevételeire is érzékenyen hathat a költöztetés.

„Nem vették figyelembe a mi szempontjainkat. Mi kidolgoztunk egy modellt, amely lehetővé tenné, hogy a fertődi kastély felújított részében egy múzeumi profilt alakítsanak ki, és így ne legyen veszélyeztetve az országnak ez a nagyon fontos kincse. De ez végül nem valósulhatott meg.”


 

Az államtitkárság amúgy is leváltotta volna

„Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója vezetői megbízatásának visszavonására készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ugyanis nem tett eleget egy, a vezetők számára jogszabályban előírt képzés megszerzésének” - írta az államtitkárság a felmondásról kiadott közleményében. A korábbi főigazgatónak  két éve lett volna a tanfolyam elvégzésére. Az államtitkárságközölte, Takács tudott róla, hogy hamarosan le fogják váltani. Takács Imrével még az előtt beszéltünk, hogy a közleményt megkaptuk volna, ezért erről nem tudtuk megkérdezni.

Baán végső győzelme

Takács múzeumigazgatói munkája a Baán Lászlóval folytatott harccal kezdődött, és azzal is végződött. A Kulturális Közlöny legutóbbi kiadásában már benne volt az a határozat, miszerint az Iparművészeti Múzeum kelet-ázsiai gyűjteményét a Szépművészeti Múzeumhoz teszik át, vagyis Baán László egy újabb csatát, sőt, úgy tűnik, a háborút is megnyerte. Takács kétszer is megküzdött a Hopp Ferenc Múzeumért. Legutóbb másfél éve akarták elcsatolni a gyűjteményt, akkor elálltak a tervtől, de a Szépművészeti most már viszi  az ázsiai, kelet-ázsiai tárgyakat.

„A kelet-ázsiai, ázsiai anyag nélkül a budapesti Iparművészeti Múzeum egyrészt gyenge lesz, másrészt kiiratkozik a teljes értékű iparművészeti múzeumok sorából.”

A Hopp Ferenc Múzeum Andrássy úti épülete és az annak műtárgyait bemutató Ráth György Múzeum is nagyon közel van a Városligeti Múzeumi Negyedhez, így nemcsak a gyűjtemények, de az ingatlanok is értékesek lehetnek Baán programjában. (Bár az még kérdéses, hogy a Ráth-villa tárgyai is a Szépművészetihez kerülnek-e.) Takács számára pedig ez lehetett a végső megaláztatás, ami miatt végül feladta, és a lemondás mellett döntött. A párhuzamos életrajzokban ez egy újabb érdekes találkozási pont. Hiszen mind az Iparművészeti, mind a Szépművészeti Múzeum több intézményt tömörít. Az előbbinek eddig három fíliája volt, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum, a Ráth György Múzeum és a Nagytétényi Kastélymúzeum, a Szépművészetihez pedig a Nemzeti Galéria, a Vasarely Múzeum és a Zichy Mihály Emlékmúzeum tartozik. Tehát két „múzeumbirodalom” érdekeltségei találkoztak most össze a kelet-ázsiai gyűjtemények okán. Baán és Takács szakmai filozófiájában is két teljesen eltérő felfogás találkozott: a profitorientált múzeumvezetés és a leginkább a művészeti értékek védelmére odafigyelő gondolkodásmód, amelyben a pénzügyek csak másodlagos szerepet játszanak. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Baán célja nem a kultúragondozás, ez azonban inkább másodlagos. A mostani lemondáshoz szinte biztosan hozzájárult, hogy a politika szintjén is zajló csatározásban elfogytak Takács szövetségesei, míg Baán annyira megerősítette a helyzetét, hogy a Magyar Krónika szerkesztőségébe is meghívták; a hírek szerint Orbán Viktor is támogatja. Így egy újabb intézményhez jutott, ugyanakkor senki sem maradt, aki kiállhatott volna az Iparművészeti Múzeum most lemondott igazgatójáért.