Az MSZP újrakezdi, bár még nem tudni, kivel

Fotó: VS.hu/Zagyi Tibor / VS.hu/Zagyi Tibor

-

Teljes tisztújításba kezd az MSZP. A választmány egyhangú döntése szerint a július 19-i kongresszusig a Botka László vezette testület irányítja a pártot. Botka László nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, hogy elvállalná-e az elnökséget. Mesterházy Attila pártelnök és az elnökség egy részének lemondása elvette a döntés jogát a választmánytól, ám éles, akár személyeskedő vitákra számíthatnak a zárt ülés résztvevői.


A párt EP-választási kudarcára reagálva teljes megújulásba kezdő MSZP operatív vezetését az országos választási bizottság látja el a július 19-re összehívott tisztújító kongresszusig. A választási bizottság élére a szombatra összehívott választmány Botka Lászlót választotta meg, így gyakorlatilag a kongresszusig ő az MSZP elnöke. Botka László, az országos választmány elnöke még szombat délelőtt ismertette a testület egyhangú döntését. Az MSZP elnöki pozíciójára, illetve elnökségi feladataira jelentkezőknek részletes programmal kell rendelkezniük. Mesterházy Attila lemondott pártelnök egy motorral érkezett a választmányi ülésre, ám nyilatkozni most sem kívánt.  A párt prominenseinek véleménye megoszlik a kialakult helyzetről, ám a kint várakozó újságíróknak nem sok új információval szolgáltak. Veres Jánost, az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökét arról faggattuk, hogy vállalna-e szerepet az új vezetésben. Válasza mindössze annyi volt, hogy ezt a választmány el fogja dönteni.

Ujhelyi István, a párt egykori alelnöke, EP-képviselő megerősítette, hogy a héten egy olyan elnöki megbízatásra szóló felkérésre mondott igent, amely csak erre az évre szólt. Ebben azt vállalta, hogy leteszi az alapjait egy olyan MSZP-nek, amely aztán egy év végi kongresszuson megválasztja új tisztikarát. Az új helyzetben, ami kétéves mandátumot jelentene, azonban nem kíván szerepet vállalni. A politikus most nem tart elképzelhetőnek egy ideiglenes vezetést.
Hiller István volt pártelnök, országgyűlési képviselő szerint a mai ülés jelentősége, hogy megállítsák a párt gyengülését, és elindítsák az erősödését, ám először a választmánynak szeretné elmondni a véleményét.
Lamperth Mónikának, az országos választmány tagjának is van javaslata a folytatásról, ám azt először az ülés résztvevőinek kívánja elmondani. Annyit azért elárult, hogy nem örül az elnöki castingnak, mert a helyzet ennél komolyabb.
Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter szerint Mesterházy Attilának már április 6-a után le kellett volna mondania, de nem szeretne most neveket mondani, és ezt kéri a többi MSZP-stől is.
Szanyi Tibor lemondott elnökségi tag, EP-képviselő szerint teljes tisztújításról dönthet a mai választmány, ám nevek most nem kerülnek majd elő. Szerinte el kell dönteni, hogy a párt ugyanazt a darabot akarja, csak más szereplőkkel játszani, vagy írnak egy új darabot. Az ő esetleges szerepvállalása a darabtól függ. A generációváltás problémájáról azt mondta, hogy „a szociáldemokráciában generációs béke van és egyensúly”.
Lendvai Ildikó korábbi pártelnök szintén nem kívánt neveket mondani, ám szerinte a csapat a lényeg, amelyben mindenkinek benne kell lennie. Álláspontja szerint az MSZP, a DK és az Együtt együttműködése kötelező, különösen az őszi önkormányzati választáson. Szerinte tiszta helyzetet teremt a júliusi teljes tisztújítás, ami azt üzenheti a választóknak, hogy új felvonás kezdődik.
Alexa György, az MSZP budapesti választási bizottságának vezetője szerint felmerült egy olyan forgatókönyv, hogy visszaléptetnek néhány MSZP-s országgyűlési képviselőt, hogy a DK és az Együtt is frakciót alakíthasson, de ez a javaslat végül nem kapott többségi támogatást
Steiner Pál korábbi belvárosi polgármester szerint  integrálni kell a baloldali erőket, beleértve a Gyurcsány Ferenc vezette DK-t is.
Kovács László egykori pártelnök nem jelentkezett elnöknek, csak azt mondta, hogy ha jelölnék, és erős támogatást kapna, amellyel segítené a pártot, akkor elvállalná, de nem a pozícióért. A legutóbbi reakciók miatt azonban – amelyekben a korát kifogásolják – ennek egyre kisebb a valószínűsége, de egy csapatmunkában részt venne.
Burány Sándor országgyűlési képviselő, a költségvetési bizottság elnöke nem szeretne újabb tisztségeket elvállalni.
Józsa István országgyűlési képviselő szerint sok jó alkalmas ember van a pártban, akik átvehetik az irányítást.