Az LMP alkohol, a Fidesz ingyenes áram nélkül várja az ünneplőket

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd / MTI/Koszticsák Szilárd

-

Melyik párt nem engedi be az összes tévét az eredményvárójára vasárnap este, melyiknél kell az áramért is fizetni és melyik várja meleg étellel a sajtómunkásokat?


Fidesz-KDNP: az aggregátor csak térítésért

A kormánypártok a nemrég átadott Bálna Budapestben tartják eredményváró rendezvényüket vasárnap este. A kiküldött tájékoztató szerint a sajtóközpontban a férőhely korlátozott, ezért csak a hazai, külföldi és határon túli nagy tévécsatornák, hírügynökségek, országos rádiócsatornák, országos lapok és jelentős internetes portálok munkatársai számára tudnak helyet biztosítani. Az esetleges felmerülő áramigényt egy központi aggregátor szolgáltatja, és „csak az kap áramot, aki kér”, az aggregátor pedig költségtérítés ellenében használható.


Kormányváltók: négy helyszínen, a DK nem enged be mindenkit

A baloldali összefogás pártjai közül az MSZP a Jókai utcai székházába szervezi az eredményvárást és itt tartanak majd a tervek szerint közös sajtótájékoztatót az éjszaka folyamán a többi szövetséges párttal együtt. Az Együtt-PM politikusai – szavazatuk leadása után – az aktivistákkal együtt járják a választókerületeket, majd délutántól a Madách Imre út és a Rumbach Sebestyén utca kereszteződésénél lévő területen felállított választási központban várják az eredményeket, ahol a sajtó részére rövid interjúkészítési lehetőséget biztosítanak. A DK vezetői a New Orleans Clubban gyülekeznek majd, azonban a párt tájékoztatása szerint az MTV és a Hír TV stábja továbbra is „nemkívánatos a DK eseményein”, így az ő regisztrációjukat nem tudják elfogadni. A Liberálisok pedig a Roham Klubban várják majd a százalékokat.


Jobbik: egész napos rendezvény ellátással

A Jobbik a Kongresszusi Központba várja a sajtót, ahol már reggel 9 órától két alelnök és két szóvivő is rendelkezésre áll, de déltől Vona Gábor pártelnök szintén a helyszínen lesz. A sajtó képviselőinek az egész napos rendezvény során sós és édes aprósüteményt, kávét, ásványvizet, illetve ebédre meleg ételt biztosítanak.


LMP: ugyanott, mint négy éve

Az LMP a 2010-es választásokhoz hasonlóan most is a Bajcsy-Zsilinszky úton tartja eredményváró rendezvényét, amelyen bár alkohol nem lesz, de kávé, üdítő, szendvics és pogácsa igen.