Az ismeretlen Budapest: a növények birodalma – Soroksár

Fotó: Vs.hu / Vs.hu

-

A Soroksári Botanikus Kert a főváros legnagyobb arborétuma. Ha a környékbeli láprétek maradványai mellett Európa és a világ flórájába akarunk betekinteni, akkor ide kell jönni.


És persze megint biciklire kell szállni, ahogy azt budapesti barangolásainkkor szoktuk. És bizony ki kell tekerni a főváros egyik peremkerületébe, hogy felfedezzük az ismeretlent. Ahogy kiérünk Soroksárra, nemcsak a kisvárosias-falusias hangulat csap meg, hanem érezzük, hogy bár Budapest határán belül vagyunk, itt van a közelünkben a természet a maga valójában. A Vecsés úton tekerve olyan érzésünk van, mintha egy alföldi tájon lennénk. Bodzaillat, akácillat. Utóbbira mintegy rákontráz az út menti rét közepén álló óriásplakát, amelyen a miniszterelnök követel tiszteletet a magyaroknak.


Soroksári Botanikus Kert

Magától értetődő, hogy természeti környezetbe települt az 1963-ban alapított Soroksári Botanikus Kert, amely 1977 óta élvez védettséget. Óriási kiterjedésű terület Budapest déli peremén; ha a nagyságát számokkal szeretnénk érzékeltetni, azt kell, hogy mondjuk, 60 hektárnyi, vagyis 120 focipálya férne el rajta. Területén 15 őshonos védett faj található, illetve egy 12 hektáros láprét, amelyre csapadékos időben csak gumicsizmával lehet bemenni. Tizennégy évvel ezelőtt, júniusban víz alatt állt az egész, de most is, az Yvette ciklon elvonulása után 80 centiméteres talajvíz gyűlt össze alatta.

Mi érdekes van egy botanikus kertben, amikor egyik növény olyan, mint a másik? – kérdezhetnénk. Közönséges boróka és csíkos kecskerágó? Ugyan már! Egybibés galagonya és homoki keserűfű? Dögunalom. Leucanthemella serotina és Helleborus purpurascens? Felejtsük el, és lapozzunk.

Nos, akkor erre a közvélekedésre most alaposan rácáfolunk.

Ez az arborétum hűen megőrizte a Pesti-síkság egykori képét: az Alföldre jellemző mocsárrétet, tölgyeseket és vizes élőhelyeket. Emellett Észak-Amerika, Kelet-Ázsia, a Kárpátok és a mediterráneum növényzetét mutatja be. Állatvilága is érdekes: őzek, rókák, nyulak mellett kisebb ragadozók, száztíznél is több madárfaj, különféle hüllők és kétéltűek, illetve érdekes rovarok otthona. Harminc évvel ezelőtt rákosi viperát is láttak itt. (Csak érdekességként jegyezzük meg: Faludy György írja, hogy amikor Magyarország „jövendőbeli” diktátora a második világháború után hazatért a Szovjetunióból, kiment a romos debreceni állatkertbe, hogy megnézze, tényleg rákosi viperának hívják-e ezt a mérges kígyót. Így hívták, ezért egy időre parlagi vipera lett belőle…)



Az arborétumot úgy fogjuk fel, mintha egy hatalmas erdőben lennénk. Hogy mégis a városban, illetve annak szélén vagyunk, arra az M5-ös autópálya kivezető szakaszának beszűrődő zaja emlékeztet. Első érdekes állomásunk a kiskunsági hangulatot árasztó, árvalányhajas karsztbokorerdő. Nem sokkal arrébb az alföldi mocsárrétekre emlékeztető tisztás mellett találjuk magunkat, majd árnyékos erdőn megyünk keresztül. Ez az alföldi kocsányos tölgyes. A botanikus kert helyenként olyan, mint egy parkerdő, és a május végi napsütésben a szó szoros értelmében sokszínű. Az egyik legizgalmasabb rész a láprét: a tavasszal gyakran tocsogós, víz borította rét a nyár végére fokozatosan kiszárad. Ilyenkor, tavasz végén, nyár elején a legszebb. A Duna–Tisza közére jellemző növénytársulásokat őriz. Csodálatos, ahogy a lila szibériai nőszirom elborítja a zöldet.



Belefeledkezünk a tájba. Fenyő-, bodza-, virág- és erdőillat árad mindenhonnan. A kert egyszerű, szelíd szépségével, nyugalmával és sokszínűségével ejti ámulatba a látogatót. Nem az a fontos, hogy megtanuljuk ezerféle növény nevét, és pláne nem, hogy ezeket fejből visszamondjuk. Nem is az, hogy álmunkból felébresztve fújjuk, milyen fák élnek a Kárpátokban vagy Délkelet-Ázsiában, vagy milyen virága van a tavaszi tőzikének (van virága egyáltalán?). Sokkal inkább az a spontaneitás, az a természetesség, ahogy az ember és a természeti környezet találkozik. Az arborétumot bejárva ráeszmélünk, ez adja Budapest e páratlan látványosságának különleges katarzisát.

Megközelítése

Autóval: a Boráros térről a Soroksári út–Helsinki út–Grassalkovich út útvonalon; Soroksár központjában a Hősök terére kell rákanyarodni (a kereszteződésnél nem lehet közvetlenül balra fordulni, a kanyarodás irányát a lámpa előtt külön tábla mutatja); a Hősök terétől a Templom utca–Vecsés út–Túri István út szakaszon jutunk el az arborétum bejáratához (parkolási lehetőség a botanikus kert bejáratánál).

Tömegközlekedéssel: a Közvágóhídtól a H6-os (ráckevei) hévvel Soroksár felső megállóig, onnan a 166-os busszal a Kertészeti Egyetem megállóig; a 3-as metró Határ úti megállójától  52-es villamossal a Török Flóris utcáig, onnan a 166-os busszal a Kertészeti Egyetem megállóig; a Határ úttól a 66-os vagy a 66E jelű busszal Pesterzsébet városközpontig, onnan a 166-ossal a Kertészeti Egyetemig.

Kerékpárral: a Népligettől az Üllői út–Ecseri út–Epreserdő utca útvonalon (végig kerékpárúton), majd a Nagykőrösi út–Mártírok útja–Nagysándor József utca–Helsinki út–Grassalkovich út–Hősök tere–Templom utca–Vecsés út–Túri István út szakaszon (nincs bicikliút) az arborétum bejáratáig.

Nyitva tartás

A kert április 1. és június 30., valamint szeptember 1. és november 30. között látogatható, hétköznapokon és szombaton 8 és 16 óra között. Belépődíj: a teljes árú 500, a kedvezményes 300 forint.



Soroksári láprétek

Még kijjebb megyünk: az M0-s fölött tekerünk át, és elérjük Péterimajort, Budapest talán legeldugottabb és legkisebb városrészét (ha ezt a néhány utcából álló telepet városrésznek nevezhetjük egyáltalán). Tényleg minden olyan, mint egy egykori majorságban: az épületek, a tehéntrágya illata és a telep egyetlen kocsmája, amely akár falun is lehetne. Beülünk egy sörre, mivel tűz a nap, és kitikkadtunk a botanikus kerti sétában és a hosszú biciklizésben.  Nem sokkal később menekülünk a helyről, mert a hangszóróból Lovasi András szól, és mi Grandpierre Attilához vagyunk szokva.

A telepen túl csak az M0-s távoli útvonala emlékeztet a civilizációra. Elérjük a Gyáli-patakot, és máris jól érezzük magunkat, mert kezdődik a Budapest déli-délkeleti határaira jellemző, pusztás-rétes „semmi”, amit igencsak kedvelünk. Zöldellő gabonamező mellett tekerünk a hőségben. Gyönyörködünk a tájban, ezért nem is vesszük észre az előttünk pár méterre sétáló fácánkakast, amely riadtan felröppen közeledtünkre. Egy facsoporthoz érve rápillantunk a térképre, és megállapítjuk, hogy elértük az úgynevezett Hegyes-halmi mocsarat. Az egykori vizenyős területre most csak néhány pocsolya emlékeztet. A fővároson belül vagyunk – épphogy –, de a fák mellett vadászles áll. Távolabb egy másik facsoport, a Virág-patak környéke. Dűlőutak, vizes helyek melletti csöpp erdősávok jellemzik itt a tájat. Ide tényleg csak az jön, aki a „semmiben” is felfedezi az érdekeset, aki azt keresi, hogyan kezdődik a Pesti-síkság. Mert ezt csak itt lehet megtapasztalni, a városból kivezető főutak közötti tágas réteken.

Megközelítése

Autóval, tömegközlekedéssel, kerékpárral: ugyanúgy, mint a Soroksári Botanikus Kertnél, csak a Túri István úton tovább kell jönni Péterimajorig a Majori úton (166-os busszal a Tangazdaság [Óvoda] vagy a Víztorony tér megállóig), onnan az Őszirózsa utcára kanyarodva az utca végéig; ott kezdődnek a láprétek (parkolási lehetőség Péterimajor területén).



Azt is joggal kérdezhetné valaki, mi jó van abban, hogy az ember ötven-hatvan kilométert teker biciklivel, csak hogy kimenjen Budapest peremére, ahol aztán végképp nincs látnivaló. Üzenjük, hogy van, csak rá kell bukkanni. És hogy mi mit szeretünk ebben? Lajkó Félixről, az ismert vajdasági hegedűművészről egyszer portréfilmet csinált a Duna Televízió. Lajkó kivitte a stábot Szabadka mellé, egy Hajdujárás nevű falu határába, és körbemutatott. Ezt mondta a maga stílusában: „Az egy tehén, baszd meg, az meg a templom, baszd meg. Ez a falu, baszd meg, én ezt szeretem.”

Szóval számunkra ez (is) Budapest. Mi így szeretjük.

A cikksorozat előző részei:

Az ismeretlen Budapest: természeti ritkaságok a keleti végeken

Az ismeretlen Budapest: Budatétény lentről és fentről