Az iskola hallgat - késik a bocsánatkérés a molesztálási ügyben

Fotó: Thinkstockphotos / Thinkstockphotos

-

Három nappal ezelőtt jelent meg a 444 drámai erejű cikke arról a később sikeres televíziós szerkesztővé lett gimnáziumi tanárról, aki kihasználva népszerűségét, 25 évvel ezelőtt fiú és lány tanítványait is szexpartnerévé tette. Az a végtelenül ellentmondásos helyzet állt elő azóta, hogy a sajtó, az esettel foglalkozó rádió többnyire nem nevezi meg sem a tanárt, sem az iskolát, de mert már az eredeti cikkben is rá lehetett ismerni, a kommentekben szinte azonnal megjelent a neve és a fényképe is.


Az interneten megjelent nyilatkozatok és hajdani emlékek alapján legújabban az Origón Rozgonyi Krisztina médiaszakjogász, a gimnázium egykori – nem érintett, de a történtekről egy érintettől már régóta tudó - diákja mondta ki, hogy kiről van szó, és ugyanígy tett az interneten megjelent hozzászólások alapján a Mérték blog és a Privátkopó is. Miért a hallgatás? Az utólag már mindegy és minek jelenségről van-e szó, vagy a média most is védi a felelőst? Vagy valóban erősebbek lehetnek a szexuális abúzust elkövető felnőtt és az ügy elhallgatásában segédkezők jó hírnévhez való jogai, mint az áldozatoknak az az igénye, hogy legalább szóban, legalább valamennyire nyilvánosan jóvátételt kapjanak, és kiderüljön, hogyan történhetett – és semmi kétség, történik időnként ma is – meg az, hogy egy tanár tizenéveseket használjon vágyai kielégítésére, aztán büntetlenül távozhasson – jelen esetben a közmédiába -, és fiatal felnőttekkel, a beosztottjaival folytathassa ugyanazt. Esetleg mindenki fél? A névtelenség ugyanis védi a hajdani tanárt, védi az iskolát, és védi a hajdani köztévét is, persze azokkal az emberekkel együtt, akik a háttérben ilyen vagy olyan okból félrenéztek, amikor értesültek a történtekről. Illusztráció, névtelenség Kérdés, hogy elég-e egy rengeteg munkával készített, kiválóan megírt cikk a csend, a konok hallgatás áttöréséhez? Ennek a tesztje zajlik éppen. Olvasta a 444-en Magyari Péter írását? Tegye meg, minden benne van, ami a hasonló történeteket annyira ijesztővé, felkavaróvá és felháborítóvá teszi. A jó nevű elitgimnázium, a kiválasztottaknak szervezett elittábor, a média izgalmasan zárt, hatalommal, pénzzel, népszerűséggel átszőtt világa, az ártatlan gyerekáldozatok és a karizmatikus, csillogóan tehetséges, körülrajongott bálvány sötét oldala. És elég részlet ahhoz, hogy aki a 80-as vagy a 90-es években abba az iskolába járt, részt vett valamelyik, a méltán híres hagyományok nyomán szervezett táborban, vagy a televízió bizonyos főosztályain dolgozott, az megállapíthassa nem csak azt, hogy melyik iskoláról és tanárról van szó, hanem akár az osztályát is beazonosíthassa. Azok kedvéért, akik nem olvasták, összefoglaljuk: - Budapesti elitgimnáziumról van szó, 25 évvel ezelőtt. A gyerekek művészek, orvosok, politikusok és egyéb kiválóságok gyerekei. - Egy fiatal, megingathatatlan tekintélyű magyartanár, aki pótapa, báty és haver is egyben, aki ma sincs még hatvanéves, május közepén hirtelen felmond. - S. – így hívják a cikkben - osztálya másodikos, az osztályfőnök egy fiatal nő, aki tud arról a rejtegetnivaló titokról, amit az egyik gyerek a másiknak mesélt. - Egy negyvenéves családos férfi, aki 25 éve volt S. tanítványa, pszichológushoz járt, hogy rájöjjön: rémálmai S. megöléséről annak a következményei, hogy első szexuális partnere a tanár úr volt, és ezt nem ő akarta. Nemcsak a gimnáziumban volt tanítvány, nyaranta az S. által szervezett táborokba is járt. Ő volt az, aki nem bírta a hallgatást, és elmondta az apjának, mi történt. - S. – nem erőszakkal, hanem az iránta megnyilvánuló rajongást és feltétlen bizalmat kihasználva - szexuális játékokba vonta be 14–18 éves tanítványait, fiúkat és lányokat is. A cikkben legalább hét kamasz története szerepel. Pornófilm, közös önkielégítés, szexualitásról folyó beszélgetések, orális szex S. lakásán, ahova korrepetálni vagy csak úgy, mint velük egyenrangú „haver” hívta fel a gyerekeket. - Az iskolában elképesztően érdekes magyarázatok, kirándulások, színjátszás. Akár a Holt költők társasága című filmben. S. sok szülőnek is barátja, szívesen látott vendége. - A táborokba 6–14 éves gyerekek jártak, régi hagyományok folytatója a nyaraltatás, saját világgal, izgalmakkal, szabályokkal. Várólisták voltak, válogatott családok gyerekei kerülhettek be. Régi táborozók segítettek, akik este együtt maszturbáltak a tanár úrral, kézzel és szájjal is ingerelték egymást. Erről a kisebbek nem tudtak. Megszégyenítő, szorongást okozó epizódokkal volt tele a tábor. Akár a Legyek ura. - A hallgatást megtörő fiú apja egy másik gyerek apjával együtt bement az iskolába, ultimátumot adott S.-nek, aki azonnal felmondott, és lemondta a tábort cserébe azért, hogy ne jelentsék fel. - S. utána külföldön is volt, majd a televízóban helyezkedett el, ahol gimnazista szereplőkkel ifjúsági műsort szerkesztett. Esténként a televízióban szexuálisan is közeledett fiatal kollégáihoz. Voltak pletykák, volt, aki tudta, de nem történt semmi. - S. a cikkírónak beismerte, ami a gimnáziumi évek alatt történt. A televízióban már nem közeledett a középiskolás korosztályhoz. Nyomasztja. Sajnálja. Illusztráció Illusztráció Jogászok azóta több helyen is elmondták és indokolták már, hogy az ügyek elévültek, büntetőjogilag tehát nemigen van mit keresni, hiába követelnek sokan az interneten azonnali felelősségrevonást, nyomozást és példás büntetést. Az írások itt és itt. Nemcsak a régi Btk. – amelynek alapján az ügyet elbírálnák –, hanem a jelenlegi alapján is büntetendő egyébként, ha egy tanár a rábízott diákok bizalmával visszaélve szexuális kapcsolatot kezdeményez, illetve folytat velük. Akkor is büntetendő, ha nem 14 évesnél fiatalabbakról van szó, és akkor is, ha nem kényszeríti vagy zsarolja őket, és beleegyeztek. Csakhogy a büntetési tétele – és ennek felső határa az elévülési idő – még a legsúlyosabb esetekben is kevesebb, mint az az idő (20–25 év), ami az eseményektől számítva eltelt. Mivel nem 14 évesnél fiatalabbakról van szó, a törvény egyébként jóval megengedőbb, mint a kisebb gyerekeknél. A pedofília amúgy – ami nemileg éretlen kisgyerekek felé megnyilvánuló szexuális vonzalmat jelent – nem büntetőjogi, hanem pszichiátriai kategória, ami nem járna együtt automatikusan a büntethetetlenséggel és a gyógykezeléssel sem. Biztosan nincs késő azonban például az áldozatok megkövetéséhez, az ügyben hallgatással segítők listája ugyanis hosszú. A két apa beavatta az osztályfőnököt. Nem mentek a hatóságokhoz, hogy az eljárással járó procedúrától megkíméljék a gyerekeiket. Az osztályfőnök, ma sem tudni, miért, hallgatott, később, négyszemközt más tanítványainak ugyan elismerte, hogy mi történt, de tőlük is titoktartást kért. A májusi felmondás annyira szokatlan, hogy szinte elképzelhetetlen, hogy az iskola vezetője semmit nem tudott az igazi okról. A Népszabadság megkereste az iskola akkori igazgatónőjét, és ugyancsak név nélkül megszólaltatta, de ő azt mondta, nem tudott semmiről. Az iskolán belül sem volt vizsgálat, az áldozatok sem kaptak segítséget, sőt az iskola büszkeségeinek listáján azóta is ott van a tanár – aki maga is oda járt annak idején –, és persze ott mosolyog a tablókon is. Az iskola a jó hírnevét féltette. A molesztált fiú nemcsak az apjának, másoknak – főként diáktársaknak – is elmondta, mi történt. Ez onnan is tudható, hogy pár évvel az események után az iskola volt diákjainak indított fórumon már téma volt az eset. Senki nem tett, vagy nem tudott tenni semmit. Akiknek az érintett diákok évekkel a történtek után megpróbálták elmondani – szülő, ismerős –, azok gyakorta nem hitték el. A televízióban állítólag nem tudták, akik meg esetleg látták a kollegiálisnál jóval szorosabb kapcsolatokat a fiatal beosztottakkal, félrenéztek. Sokan ma is úgy vélik, ez máshol is így van, nem lehet tenni semmit ellene. Illusztráció, tábor A helyzet iróniája, hogy a történet főszereplője – aki munkásságáért magas állami kitüntetést is kapott – egy évvel ezelőtt éppen egy a köztelevízióról szóló cikkben méltatta a bátor kiállást és a mondvacsinált okok helyett a valódiakra való rákérdezést. A sajtó a bizonytalan kimenetelű perektől tart, amikor nem nevezi nevén „S. tanár urat”. A büntető törvénykönyv szerint ugyanis rágalmazás, és akár szabadságvesztéssel is büntetendő, ha valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állítanak, híresztelnek, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használnak. Súlyosbító körülmény, ha ezt nagy nyilvánosság előtt – tehát például a médiában – teszik. Ha közérdek vagy bárkinek a jogos érdeke indokolja, akkor persze eljárás esetén lehet bizonyítani, hogy igaz volt minden, és ilyenkor büntetés sincs. Becsületsértésért és jó hírnév megsértéséért polgári per is indítható, és sérelemdíj követelhető – a kulcs itt is, hogy igaz volt-e, avagy sem, amit valakiről állítottak. Illusztráció Illusztráció Az áldozatok félelme a megszégyenüléstől és kirekesztettségtől, és az e miatti hallgatás, valamint az, hogy ha nem történik erőszak, akkor mindenki csak vallomásokra és esetleges szakértőkre hagyatkozhat, a valóság bizonyítását már sokszor akkor is nehézzé teszi, amikor az eset történik, utána évtizedekkel azonban gyakorlatilag lehetetlenné. Ezért is évülhetnek el Magyarországon a szexuális bűncselekmények. De ha nincs is per, ismerősöknek már az eredeti cikkből is kikövetkeztethető, hogy melyik gimnázium melyik osztályáról lehet szó, a nyilvánosságre kerülés után pedig mindenkinek, viszont a megszólaló hajdani érintettek és diákok is névtelenséget kértek. A nevek nyilvánosságra kerülésétől független és megtehető lépés még például az elitgimnázium dicsőségoldalának megtisztítása vagy az iskolától az áldozatok felé történő, ezek után akár nyilvános bocsánatkérés is, amihez nem szükséges sem nyomozás, sem büntetőeljárás. Jelzés lehetne, hogy ott még egyszer biztosan nem fordul elő, hogy az áldozatok magukra maradnak, a felelősök pedig köztiszteletben, bántatlanul építik a karrierjüket, és élik tovább az életüket.