Az FBI szerint az állatvédők terroristák

Fotó: Joscelyn Upendran (Flickr CC-BY) / Joscelyn Upendran (Flickr CC-BY)

Minden doktori hallgató fontosnak érzi a saját kutatási területét, de keveseknek jut olyan visszaigazolás, mint amilyet Ryan Shapiro kapott. A Massachusetts Institute of Technology-n készülő dolgozat létrejöttét hidegháborús irányelvek alkalmazásával és jogi csűrés-csavarással próbálja megakadályozni az FBI.


Shapiro, egy 38 éves, aktivistából lett kutató azzal haragította magára a Szövetségi Nyomozóhivatalt (FBI), hogy állatvédő aktivistáknak segített kikérni a saját aktáikat. Nem aprózta el a munkát, jobb napjain két közérdekű igénylést is benyújtott. Az FBI most azért küzd, hogy ne kelljen kiadnia 350 ezer oldalnyi iratot - írja a Mother Jones. Az FBI arra hivatkozik, hogy az egyesével igényelt adatok mozaikként összeillenek, és nyilvánosságra hozataluk súlyos, helyrehozhatatlan kárt okozna a nemzetbiztonságnak, és rontaná a belföldi terrorizmus elleni küzdelem hatékonyságát. A mozaikelmélet nem új, George W. Bush elnöksége alatt is használták, de csak visszatekintő módon. Most azonban úgy érvelnek az FBI ügynökei, hogy a jövőben kiadandó dokumentumokkal kombinálva túl sokat árulhatnának el az iratok.


Hét év múlva térjünk erre vissza

Shapiro először 2010-ben ütközött falakba, amikor az állatjogi aktivisták megfigyeléséről kért ki adatokat. Az első akadályt úgy hidalta át, hogy belépett a PETA nevű aktivistaszervezetbe, és annak tagjaként nyújtotta be igényléseit. A PETA-tagok által kitöltött, a személyes adatok védelméről lemondó nyilatkozatok birtokában olyan iratokhoz juthatott hozzá, amelyekből nem takarták ki az összes lényeges információt. A módszer csak két évig működött. Will Potter ismert állatjogi aktivista aktáját 2012-ben már nem sikerült megszereznie. Jelenleg is folyik a per az adatokért, mert a húsz napos elbírálási periódust példátlan módon hét évre akarja kibővíttetni az FBI. A nyomozóiroda még arra is próbált hivatkozni, hogy elárasztották adatigénylésekkel, ezért kér türelmi időt. Egy 2013-as bírói ítélet szerint azonban a helyzet pont fordított: 2008 óta egyre kevesebben fordulnak iratokért az FBI-hoz. A  mozaikelv mellett az FBI arra is hivatkozik, hogy folyamatban lévő nyomozásokat sodorna veszélybe Potter aktájának kiadása. Az ügy azért különös, mert a férfi a legtágabban értelmezve sem fér bele a terrorista kategóriába. 2006-ban a  kongresszus előtt beszélt arról, miért érzi túlzásnak az amerikai rendészeti szervek állatjogi és zöld szervezetek iránti érdeklődését. 2008-ban pedig könyvet adott ki a mezőgazdasági cégek védelmében hozott Animal Enterprise Terrorism Act törvény hatásáról. Korábban megszerzett dokumentumok alapján azonban lehet tudni, hogy az FBI megfigyelte az aktivistát.


Nem hátrál meg az aktivista

Shapiro ügyében a következő hónapokban fog ítéletet hozni a bíróság. Az időhúzás nem kedvetlenítette le az aktivistát, tovább írja a közérdekű adatigényléseket, és az állatvédők megfigyeléséről szóló doktori dolgozatát. Érdeklődési területe is bővült az utóbbi időben. Az FBI által kiemelt célpontnak számító - esetenként valóban radikális - állatvédők aktái mellett már a neves rapperek és punkok adatai is érdeklik.