Az EU vizsgálata is alátámasztja Horváth András állításait

Fotó: MTI/Kovács Attila / MTI/Kovács Attila

-

Az Európai Bizottság korábbi vizsgálata, és több más adóellenőr is megerősíti a Horváth András által elmondottakat: ezermilliárdos hiányzó bevétel, rossz szervezeti struktúra, túlterhelt és alulképzett munkatársak a NAV-nál.


Az Európai Bizottság 203 júliusában publikált átfogó, a teljes unióra kiterjedő vizsgálata szerint 2011-ben mintegy 1100 milliárd forint ÁFA-bevétel nem folyt be az államkasszába, ez pedig a GDP 3,7 százaléka. Ezzel a „teljesítménnyel” ebben a rangsorban is a rosszul teljesítők között van. Míg a a többi tagállamban a válság idején (2008-2009) csökkentek a hiányzó ÁFA-bevételek, addig Magyarországon még ebben az időszakban is növekedtek. Ehhez nyilván hozzájárul az is, hogy nálunk a legmagasabb az ÁFA-kulcs: a 2011-es 25 százalék is rekorder volt, a mostani 27 százalék pedig még inkább ösztönöz az adócsalásra. afa_hiany_GDP_szazalek Azt, hogy az adóhatóság nem működik hatékonyan, képtelen ellenőrizni és beszedni a bírságokat, megerősítette egy másik, egyelőre névtelenségbe burkolózó korábbi adóellenőr is. A vezetők leterheltek, sokszor személyes döntéseken múlik, hogy kit és mit ellenőriznek a rendszerben egyáltalán nincs ellenőrző vagy visszacsatolási mechanizmus. Az igazán nagy cégeknél, a kiemelt adózóknál soha nem volt átfogó ellenőrzés – mondta el az Indexnek. Ha mégis ellenőriznek valakit, akkor sem alaposan. Eleve lehetetlen határidőt szabnak ki revizoroknak, egy átfogó vizsgálat pedig akár hónapokat is igénybe vehet. Nem csak időt nem adnak a revizoroknak egy komolyabb vizsgálat elvégzésére, de embereket sem. Egy összetettebb ügynél, ahol több kapcsolt céget, bonyolult üzleti és tulajdonosi kapcsolatot, esetleg tőzsdei ügyleteket is ellenőrizni kell szükség lenne felkészült jogászra, könyvelőre, informatikusra. Az adóellenőr szerint ez minden visszaélés és korrupció forrása. A szervezet könnyen sebezhető, és akinek vannak információi és kapcsolatai az ezeket könnyen ki tudja használni.   hianyzo_afa_bev Nem csak szervezeti bajok vannak a NAV-nál, de hiányzik a tudás is, kevés a felkészült revizor. A felvételnél nem követelmény a gazdasági, jogi vagy számviteli előképzettség hiszen van belső tanfolyam, melynek elvégzése elegendő a munka megkezdéséhez. Nem csoda ha egy tapasztalatlan revizor nem lát át egy bonyolultabb ügy. Az adóellenőrök ezen kívül leterheltek, nem ritka, hogy valaki egyszerre negyven ügyet visz. Ha ezek közül valamelyik bonyolultabb, az annyi időt elvesz, hogy a többire már egyszerűen nincs kapacitás. Nem csak az ellenőrök, hanem a hierarchia magasabb szintjén is leterheltek a dolgozók, így a tapasztaltabbak sem tudnak segíteni. A NAV belső szervezete úgy van kialakítva, hogy a belső ellenőrzések nem működnek: sokszor az adott terület vezetőjének kellene ellenőriznie saját munkáját, így pedig lehetetlen felderíteni a visszásságokat.