Az EU mielőbb rendezné a katari válságot

Fotó: AFP / JOE KLAMAR

-

Mielőbbi tárgyalásokat sürgetett a Katar és szomszédai között kialakult válság megoldására vasárnap Federica Mogherini, az EU kuvaiti látogatáson tartózkodó kül- és biztonságpolitikai főképviselője.


Mogherini a kuvaiti uralkodóval, Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir al-Szabáh sejkkel és más tisztségviselőkkel folytatott megbeszélései után kiadott nyilatkozatban az Európai Unió támogatásáról biztosította Kuvait "hajthatatlan közvetítési erőfeszítéseit".

A kuvaiti emír azóta igyekszik közvetíteni a felek között, hogy az Arab(Perzsa)-öböl menti államok és Egyiptom június 5-én megszakították a diplomáciai kapcsolatokat Katarral, amelyet belügyeikbe való beavatkozással, a terrorizmus támogatásával és a Szaúd-Arábia fő regionális vetélytársával, Iránnal való közeledéssel vádolnak. Egyúttal gazdasági szankciókat vezettek be a katari emírséggel szemben, és kereskedelmi blokád alá vették az emírséget, amely egy szárazföldön csak Szaúd-Arábia felől megközelíthető félszigeten fekszik.

Katar szerint az arab országok teljesíthetetlen követelések elé állították.

Vasárnap kiadott nyilatkozatában az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője minden érintett felet arra szólított fel, hogy állapodjanak meg a viszály mielőbbi rendezéséhez szükséges világos elvekben és menetrendben. Mogherini kifejtette, hogy az EU kész támogatni a tárgyalási folyamatot és közreműködni a válság megoldását szolgáló terv végrehajtásában, különösen ami a terrorizmus elleni küzdelem kérdéseit érinti.

Közben Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap Szaúd-Arábiába és szintén Kuvaitba látogatott, ahonnan hétfőn Katarba utazik tovább. Ankara a válság kezdete óta igyekszik közvetíteni a felek között, de egyértelmű álláspontja, amellyel Katar mellé állt, elemzők szerint csökkenti a manőverezési lehetőségeit. Törökország Katar közeli szövetségese, amellyel az elmúlt években intenzív gazdasági, diplomáciai és biztonsági kapcsolatokat ápolt. Ankara katonai támaszpontot is működtet az emírségben.