Az emberiség gondja-baja: az átok füleskábel

Fotó: / Sascha Kohlmann / / Sascha Kohlmann

-

Tudja, hogy mi a baj a világgal? Ez a kérdés így túl egyszerű. Mi a baj a világgal, ha az atmoszféra magas szén-dioxid koncentrációja, az a tény, hogy a pandák lusták szaporodni vagy az gyógyszerekre rezisztens vírusok megjelenése nem számítanak. Hát akkor az, hogy a fülhallgató zsinórja összebogozódik a táskában. Ez az emberiség gondja-baja, a VS megoldórovata.


A világ egyik legnagyobb baja még messze nincs száz éves, mint egy igazán rendes technológiai probléma. Lehetne persze mosakodni, hogy már száz éve (1910 óta) létezik fejhallgató, de akkor még nem a kábel volt a gond, hanem az, hogy időnként megrázta a haditengerészeti rádiósokat. Majdnem nyolcvan évnek - a nyolcvanas évekről még egyszer ki fogják mondani, hogy 1979-ben kezdődött a Sony Walkmannel - kellett eltelnie a probléma megjelenéséig. Addig a fülesek nyugodtan elvoltak a stúdiókban, az otthoni hifik mellett a polcon. Hogy ne kelljen őket mindig összecsomagolni kaptak spirálkábelt, az emberiség pedig mosolyogva hallgatta a zenét, mint Rob Gordon a Pop, csajok, satöbbi zárójelenetében.


Az emberiség dermedten nézte az új ellenséget. Kiült az arcára a rettenet, ötletei azonnal elszálltak. A nyolcvanas években szabadalmazott ötletek meglepően nagy hányada a kábelcsörlő valamelyik változata, de a kilencvenes éveket is nehéz lenne dicsérni. Olyan változatok között lehet választani, hogy a kábelcsörlőt kütyübe építik, vagy magában áll. Ilyen mezőnyben szinte tisztelni kell a Polaroidot, amiért a cég laborjaiban képesek voltak kidolgozni a napgép-füles integrációt. Ha lenne bármi köze a számítógéphez, most simán ráfognánk, hogy ez a Google Glass elődje.

polaroid_napgep

Csontváz, jojó, kazetta

A kezdeti bénultságot a kétezres évekre a fröccsöntők összehangolt támadása szakította meg. Egy névtelen dizájner rájött, hogy vicces alakú, a kábel feltekerésére alkalmas bigyókkal vagyonokat lehet gyűjteni. Egy kábeltartóként használt színes halcsontvázat nem nagyon kell magyarázni. De hasonlóan magától értetődő - ráadásul retrókúl - a belsejében drótot rejtő, kazetta alakú kitűző is.


Egyik ilyen cucc sem drága: 3-4-5 dollárokért bármilyen színűt és formájút lehet kapni. A Kickstarter népe azonban nem nyugodott meg, újabb és újabb megoldásokat ötölt ki. Az Unlace nevű egyszerű hajlítható kötöződrót gyártása ötmillió forintból indult el. A fázós kábeleknek szánt kötött sál ötletgazdája pedig ugyanennyit kért, de nem kapta meg. Bambusz szálakat is tartalmazó, ősi csomómintákon alapuló vagy nanotechnológiásan bogozódásmentes ötletekkel még nagyot lehetne kaszálni.

A nembogozódó drótok gyártása egyelőre az a terület, ahol az ipart még nem játszották le a pályáról a hobbisták. A Zipbuds cipzárdizájnú, összehúzható kábele például majdnem tökéletes megfejtésnek számít. Annyira, hogy mindenki le is másolta ezerrel. A legpofátlanabb versenyző még internetes pénzgyűjtést is rendezett a gyártás beindítására. Záporesőként hullana a könnyünk, ha a Zipbudsban nem lehetne felismerni egy remek 1997-es ötletet.


Az eddig legmenőbb megoldást pedig valószínűleg a svéd Coloud találta ki. A fejhallgatóit egyszerűen összetekerhető lapkábellel szereli fel, a jackdugót pedig vissza lehet hajtogatni önmagába. Az eredmény: egy csinos kábelcsomag, amit önmagával össze is fogtunk. És más az is látszik, hogy hová lehet továbbfejleszteni az ötletet. A Coloud csatlakozója még egy kicsit hasonlít a biztosító tűre. Vagy a jelvények zárjára. 2013-ban azonban megítélték a szabadalmi védettséget az anyagában gyorskötözős füleskábelre.

coloud_zar


A YouTube-on és a barkácsoldalakon lévő megoldások közül még top tízet is nehéz lenne választani. Ha beütik a Google-be a tangle-free cable szót, vagy azt, hogy cable management barkácsprojektek és életvezetési tanácsok olyan özöne jelenik meg a monitoron, hogy feldolgozni is egy élet munkája lenne. Ha lenne egy igazán jó megoldásunk, most kétszer alá is húzhatnánk, és elmondhatnánk a gimnáziumi matekórák varázsigéjét: és ezt akartuk bizonyítani. Ehelyett ajánlunk inkább egy 2007-es, patinás magyar mémvideót, amiben egy macskával oldják meg a kábelproblémát.