Bizalmasa és mohósága buktathatja meg Dél-Korea korrupt elnökét

Fotó: MTI/EPA/KYODONEWS / KIM MIN HI

-

Dél-Korea első női államfője minden jel szerint belebukik abba, hogy barátnőjével óriási összegeket sajtoltak ki a nagyvállalatokból. Bizalmasa az alkukkal nemcsak komoly pénzekhez jutott, hanem állami és kormányzati döntésekbe is beleszólt, miközben semmilyen hivatalos tisztsége nem volt.


Megválasztásakor Pak Gun Hje éppen a dél-koreai korrupt rendszer a felszámolását ígérte. Nem csoda hát, hogy a korrupciót szinte magukba lélegző dél-koreaiak kicsit már soknak tartják a történteket. Hiába szokták meg, hogy hazájukban “így mennek a dolgok”, bíztak az elnökben, amikor azt ígérte, véget vet az évtizedes gyakorlatnak, és megtisztítja a politikát.

A jelek szerint azonban nem tudott ellenállni a csábításnak, annyira vonzotta a mesés vagyon, melyre egy kis ügyeskedéssel és egy fifikás barátnő tippjeivel rátehette a kezét. Rendszerváltás és gazdagság helyett azonban ő maga lehet az első dél-koreai elnök, aki korrupciós ügyei miatt távozik az ország éléről. Igaz ugyan, hogy elődei is szinte mind tisztességtelen előnyszerzéssel összefüggő ügyek miatt fejezte be regnálását, eddig azonban mindig csak az elnökök hozzátartozóit vádolták meg, így 1987 óta ez az első alkalom, hogy a hatalomban lévő államfő a botrány kulcsfigurája.


Vonmilliárdokról van szó

Az államfő – a vád szerint – évtizedes barátnőjével, Csoj Szun Szillel hajtotta végre a már-már intézményesített megvesztegetéseket. 16 nagyvállalatot vettek célkeresztbe, összesen 77,4 milliárd vont, vagyis majdnem 20 milliárd forintot szedtek ki belőlük, és rávették a cégeket, hogy ezt a pénzt két olyan alapítványhoz irányítsák, melyeket Csoj Szun Szil felügyelt. Az alapítványoknak a segítségével finanszírozták az államfő különböző politikai kezdeményezéseit.

Az előnyökből azonban nemcsak az elnök kebelbarátnője, hanem annak lánya, Csung Ju Ra is részesült. Állítólag állami szinten segítették a lány felvételét a szöuli Ivha Női Egyetemre, majd az ottani tudományos előmenetele is a legfelsőbb szintekről kapott támogatást. Emellett sportkarrierje is tisztázatlan forrásokból nyert szponzorációt: a megvesztegetett cégek között szereplő Samsung finanszírozója és védnöke a Koreai Díjlovagló Szövetségnek, ahol Csung Ju Ra is lovagol, és úgy hírlik, drága lovakat is kapott az elektronikai cég pénzéből az elnök barátnőjének lánya.


Pak Gun Hje, az első női dél-koreai államfő lehet az első korrupció miatt megbukott dél-koreai államfő is


Csoj Szun Szi egyelőre nem hajlandó vallomást tenni, még előállítani is erőszakkal kellett, mivel a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó megjelenni az ügyészségen. Amikor csütörtökön a hatóság emberei az ügyészség épületében a liftbe tuszkolták, Csoj Szun Szi azt kiabálta az újságíróknak: kényszerítik arra, hogy beismerje, hogy az elnökkel együtt bűncselekményeket követett el.


Szövevényes Samsung-szálak

A Reuters úgy tudja, a Samsung tavaly beleegyezett abba, hogy 5,4 milliárd forintnyi összeget fizessen a Core Sports International GmbH nevű, Csoj Szun Szi által ellenőrzött tanácsadó cégnek. Az elektronikai óriáscég azonban más szálon is érintett a botrányban. A Samsung-csoport vezetője egyelőre szabadlábon várja a fejleményeket, mivel az egyik dél-koreai bíróság elutasította Li Dzse Jong letartóztatását. Az ügyészség szerette volna rácsok mögött látni a cégóriás 48 éves megbízott vezetőjét, mert alaposnak látják a gyanút, hogy vesztegetéssel, sikkasztással és hamis tanúzással is részesedett a botrányból. Egy éjszakát töltött csak őrizetben, mivel a bíróság azzal indokolta a letartóztatás elutasítását, hogy a nyomozás jelenlegi szakaszában nem szükséges vagy megalapozott a letartóztatás. Tehát később még az lehet.


Csoj Szun Szi egyelőre mindent tagad


A többi nagyvállalat mellett – úgy tűnik – a Samsung is derekasan kivette a részét a botrányból: az ügyészség gyanúja szerint a társaság azért utalt át nagyobb összegeket Csoj Szun Szinek, és az általa vezetett alapítványoknak, hogy cserébe az állami nyugdíjalap támogassa a Samsung két leányvállalatának összeolvadását. Erre azért lehetett szüksége a társaságnak, mert a kisebbségi részvényesek ellenezték a fúziót. Mivel azonban az egyik cég legnagyobb részvényese az állami nyugdíjalap, így az egyesülés könnyen megvalósulhatott. Nem is akármilyen hozadékkal. Az összeolvadás révén a cégvezető Li Dzse Jong úgy tudta növelni befolyását a Samsung Electronicsban, hogy nem kellett további részvényeket vásárolnia.

A Samsung-vezér természetesen mindent tagad, és bocsánatot kért a közvéleménytől azért, hogy az ügyben rossz kép alakult ki a cégóriásról. A vállalat pedig egyenesen megalapozatlannak tartja az ügyészség vádjait. Holott az államfő koordinációs és politikai ügyekért felelős egykori tanácsadója is terhelő vallomást tett az elnökre. Azt állítja, hogy Pak Gun Hje személyesen találkozott a Samsung vezetőjével, és ezután adta áldását az állam a leányvállalatok fúziójára, 2015-ben. Nem sokkal később megérkezett a Samsung-pénz is a Csoj Szun Szil vezette alapítványokhoz.


Mindenben úttörő

Különös, hogy abban az országban, mely a korrupció iskolapéldájának tekinthető, a mostani elnök ügyeit már sem a közvélemény, sem az igazságszolgáltatás nem hajlandó kézlegyintéssel elintézni. Pedig éppen a bukás szélén álló elnök apja, Pak Csang Hi, Dél-Korea első katonai diktátora volt az, aki lényegében meghonosította és intézményesítette a korrupcióra alapuló állami berendezkedést: neki köszönhetően nőttek hatalmasra a családi tulajdonú vállalkozások, a csejbolok.


Samsung Galaxy Note 4

Vajon a cégóriás lába is megremeg majd a botrányban?


Az állami vezetés ugyanis nemcsak rájuk szabta az adótörvényeket, hanem az energiaárakat is a csejbolok lehetőségeihez igazította, cserébe a cégek anyagilag támogatták a politikusokat. A jelek szerint azonban a dél-koreaiaknak elegük lett ebből a gyakorlatból, és könnyen lehet, hogy Pak Gun Hje lesz az ázsiai ország történetének nemcsak első női államfője, hanem az első korrupcióba belebukó női államfője is.


A dél-koreai parlament ugyanis decemberben felfüggesztette tisztségéből a politikust. A végső szót az alkotmánybíróságnak kell kimondania, méghozzá elég gyorsan. A testületből ugyanis március 13-ig a vezető bíró mellett egy másik ítész is távozik, és a helyükre érkezőkkel már nem biztos, hogy független döntés születne. Ezért a távozó főbíró döntésre sürgeti kollégáit. Ha helybenhagyják a parlament tavaly év végi határozatát, úgy véglegessé válik Pak Gun Hje menesztése.