Az életéért játszott a szerb kézis Líbiában

Fotó: AFP Photo / István Hajdu

Nikola Mitrovics hét hónapot töltött az al-Nazer kézicsapatánál, ahol a fizetése és az útlevele elvesztése után az életéért is aggódnia kellett. Az amerikai csapattársa nem élte túl.


„Miután megérkeztünk az edzőm figyelmeztetett, hogy itt vereségnek nincsen helye, mert az életünk a tét. Ahogy kiléptünk a pályára, a lelátóról AK-47-et viselő férfiak figyeltek bennünket” – idézte a handball-planet.com Mitrovicsot. A 21 éves szerb a nagy fizetés reményében igazolt az al-Nazerhez, de végül élelemre sem volt pénze. "Nem éltem volna túl, ha a szíriai szomszédaim nem adnak nekem enni." Az érkezése után azonnal elvették az útlevelét, így sokáig menekülni sem tudott. "Az amerikai edzőt hiába kérleltem, hogy vegyen nekem egy repülőjegyet haza, folyamatosan halogatta." Az edző Mitrovics távozása előtt egy hónappal el tudott menekülni Líbiából az egyik játékosával, Mitrovicsot otthagyta, de legalább visszaadta az útlevelét. A legnehezebb időszak jött, ekkor ölték meg egy vereség után Mitrovics egyik amerikai csapattársát. "Végül egy belgrádi barátom segített nekem kijutni az országból. Azért osztottam meg a történetem, hogy mások ne fussanak ebbe a kelepcébe" - fogalmazott Mitrovics.