Az egység a lustáknak kedvez

Mölzer Andreas

a bécsi Zur Zeit hetilap főszerkesztője, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti képviselője


A manapság ismét előkerülő “Európai Egyesült Államok” ötlete valójában nem más, mint annak elfedése, miként akarnák a brüsszeli urak az európai nemzeteket szétverni, és Európát egy egyszerű adósság-unióvá tenni, ahol az egyik ország felelőtlenségéért majd felelhetnének a szorgalmasabb népek.

Európa erejét azonban nem az egysége, hanem éppen sokfélesége adja. Európát nem Brüsszel, hanem a nemzetek, kultúrák sokszínűsége teszi azzá, ami. A EU-centralisták ezt számolnák fel, hogy a nemzeti kultúrák konkrét emberét - távlati célként - egy egységesre csiszolt “európai ember” - mint egykoron “a szovjet ember” - váltsa fel.

Az ellenmegoldást az “európai államok konföderációja” jelenti, amelynek az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is híve.

Az európai konföderáció és föderáció szembeállítása nem jelenti azt, hogy Európának ma újra kéne játszania a 19. századi amerikai vitákat unionisták és konföderacionisták között.

A “United States of Europe” - elvégre vélhetően majd a nyelvi egység is felmerül, ezért használom az angol kifejezést - valóban “egységesíteni” akarná a jelenlegi EU-tagállamokat, és ezért meg akarná haladni a jelenlegi nemzetállami szuverenitásokat. A konföderáció célja ezzel szemben pusztán annyi, hogy a tagállamok szuverének maradnának, de egyfajta szövetséget kötnének bizonyos, közösen jobban elérhető célok érdekében. Itt azonban nem jönne létre egy európai szuper-hatalom, mert a hatalom végső forrásai az európai nemzetek és nem a brüsszeli döntéshozók lennének.

A demokráciának továbbra is a nemzetállami keretek között van csak létjogosultsága. A polgárok demokratikus részvétele tehát nemzetállami szinten maradna meg. Meg kell akadályozni tehát, hogy egy brüsszeli parlament - az “európai demokrácia” hamis illúziójaként - hatalmuktól megfossza a nemzeti parlamenteket, mert ezzel végső soron magukat az európai népeket fosztaná meg hatalmuktól.

A demokrácia forrása a nép; mivel ma nincs még európai nép, és vélhetően ilyen nem is fog sohasem kialakulni, természetes, hogy a népfelség elve csak a nemzetállami keretek között tud megnyilvánulni. Az “európai demokrácia” egy nép nélküli demokrácia lenne - azaz sokkal inkább egy elit-, s nem népuralom. Ezt minden demokratának kötelessége megakadályozni!

Egy konföderációban az is elképzelhetetlen lenne, hogy holmi európai jog elsőbbséget élvezzen a demokratikusan legitimált nemzetállami jogrendszerekkel szemben. Európai jogalkotásra eleve csak a legszükségesebb helyzetekben van igény, egyébként hagyni kell érvényesülni a szubszidiaritás elvét: a problémákat ne egyre feljebbi fórumok elé delegálják, hanem megjelenésük legalsó fórumán oldhassák meg. A nemzetállami jognak tehát elsőbbséget kell élveznie az európai joggal szemben. Ma azonban nem ez a helyzet!

Egységes európai kül- és védelmi politikának persze lehet értelme, de már felettébb kérdéses, hogy az eltérő gazdasági fejlettségű és így eltérő érdekeltségű nemzetállamokat bele kell-e egy közös gazdaságpolitikába - mint amilyen a kudarcos euró is - szorítani.

Ma Brüsszel azonban - akár az érvényes szerződéseket is megszegve - egyre inkább olyan gazdasági uniót alakít ki, ahol a nemzetállamok egymás adósságaiért is felelnének. Nemet kell erre is mondani. Hagyjuk meg minden nemzetállamnál a gazdaság- és valutapolitikai szuverenitást, és minden nemzetállam viselje gazdasági döntéseinek következményeit, ne akarja a terheket a szorgalmasabb népekre dobni!

Egy “európai konföderáció” tehát befele úgy lenne megszervezve, hogy védené a nemzetállami szuverenitásokat, és a politikai döntéseket nem a legfelső, hanem sokkal inkább a legalsó szinteken hoznák meg. Ez lehetne az európai nemzeti, regionális vagy akár a jelenlegi nemzetállamokon belüli kisebbségi kultúrák védelmének záloga.

A jelenleg létező Európai Unió azonban éppen fordítva működik. Kifele túl gyenge, befele túl erős. Kifele alig hallani egységes európai hangot, befele viszont Brüssze lpaternalisztikus szabályozási őrületbe kergeti a kontinenst. Egy “európai konföderáció” fordítva működne: kifele lenne erős (az egységes kül- és védelmi politikai okán), befele azonban szabadságot és nem szabályozási diktatúrát alakítana ki. A jövő Európájának kifele határozottnak kell lennie, befele viszont a tagállami és az egyéni szabadságjogok tekintetében sokkal toleránsabbnak kell maradnia.

A  még mindig nem megoldott euró-válság kapcsán azonban manapság ismét virágoznak a nagyobb egységet szorgalmazó tervek. Ezek egyszerű brüsszeli tartományokká degradálnák a jelenlegi nemzetállamokat. Ezen EU-fanatikusok azonnal mindenkit EU-ellenesnek neveznek, aki egy kicsit is kétkedik a brüsszeli központosítás kapcsán.

Aki azonban szereti Európát, annak minden erejével az Európai Egyesült Államok ellen kell dolgoznia. Az európai népek, kultúrák fennmaradásáról van szó! Mit jelentene Európa, ha a brüsszeli diktátumokra kiirtanák a sokszínűséget? Mitől lenne “európai” egy egynyelvű, egy kultúrájú, csak a liberalizmust és a politikai korrektség diktatúráját elfogadó Európa? Mitől lenne “európai” egy olyan Európai Unió, amely történelmi, kulturális hagyományokat semmibe véve kényszerítené bele a sokféleséget az egyszínűség unalmába?

A központosítási tervek persze azt a célt szolgálják, hogy a gazdaságilag fejlettebb államokat egyfajta félreértett szolidaritásra kötelezzék a gazdaságilag rosszul teljesítők irányába. Az európai egység éppen ezért talán a lustáknak, a fejletleneknek kedvezne - de a szorgalmasoknak, a tehetségeseknek aligha. Ezt bizonyítja az Európai Bizottság tavaly novemberi megdöbbentő állásfoglalása, amiben a német gazdaságot önmérsékletre, exportjának korlátozására szólítja fel. Aki tehát szorgalmas, az fogja vissza magát. Ez lenne az Európai Egyesült Államok alapelve is. Ahelyett, hogy Brüsszel megköszönné a németeknek az euró-válság finanszírozását, még akár büntetésben is részesülhetnek - csak azért, mert szorgalmasabbak.

Látható, hogy Brüsszel megkezdte a gazdasági egységesítést, ami azonban hosszú távon a verseny ellaposodásához, az államadósság növekedéséhez, gazdasági hanyatláshoz vezetne. Amit az európai gazdasági egység hívei akarnak, úgy hívják, hogy tervgazdálkodás. Mi, akik a szabad piacban hiszünk, azt hittük, hogy az a Szovjetunióval már egyszer kimúlt.

Egy befelé egységesített EU persze az USA-nak is érdeke, mert így az EU-t teljes egészében alá lehetne rendelni az amerikai gazdasági és kulturális imperializmusnak. Ezt a célt szolgálná a tervezett transzatlanti szabad kereskedelmi övezet megteremtése is.

Egy igazi európainak meg kell akadályoznia, hogy Brüsszel kilúgozza mindazt, ami Európát Európává teszi. Nem hagyhatjuk azt sem, hogy egyfajta melting pot-tá váljék Európa. Európa nem a kultúrák keveredése, hanem a kultúrák megőrzése révén erős.

Ezért kell megvédelmeznünk a nemzetállamokat a Brüsszelből jövő támadásokkal szemben.

Milyen legyen 2030-ra Európa?


Szuverén nemzetállamok uniója
Európai Egyesült Államok

SZAVAZAT UTÁN