Az alkotmány legitimitása csekély, legalitása kétes értékű

Attila Gábor Tóth

alkotmányjogász, a Debreceni Egyetem tszv. docense


Az alkotmány legititmitása olyan fogalom, mint a kopaszság. Herbert Hart jogfilozófus példája szerint vannak kopasz és nem kopasz emberek, de nem tudjuk  megmondani, hány hajszál kell ahhoz, hogy valakit ne nevezzünk kopasznak. Hasonló a helyzet az alkotmányokkal: vannak legitimek és nem legitimek, de sok a határeset és nehéz a besorolás. Az 1949-ben elfogadott és ma is hatályos német alkotmányt legitimnek tartjuk. Az ugyanabban az évben megszavazott, szovjet mintájú magyar alkotmányra viszont aligha mondanánk, hogy legitim volt. De miért? Ha megnézzük, milyen „hajszálakon” múlik egy alkotmány legitimitása, akkor azt is beláthatjuk, hogy a magyar alaptörvény nem tartozik a legitim alkotmányok közé.

A legitimitásnak két jelentését szokás megkülönböztetni. Az egyik azt mutatja meg, hogy a politikai berendezkedés megfelel-e bizonyos elveknek, amelyek igazolják és egyben korlátozzák is az országlakosok feletti hatalmat. Ezek az igazolóelvek közismertek: népszuverenitás, demokatikus képviselet, hatalommegosztás, joguralom, egyenlő jogvédelem, emberi jogok.

A legitimitás másik, szociológiai jelentése az, hogy az országlakosok elfogadják, magukénak tartják az alkotmányt. Ezt elősegítheti, ha az alkotmány értékválasztásai és jelképei kifejezik az országlakosok összetartozását.

Tehát elveken és társadalmi támogatottságon múlhat az alkotmány legitimitása. Ha bármelyik elvárás nem teljesül, akkor az alkotmány legitimitása csorbul. Például Franciaországban a forradalmat követő száz évben kihirdetett tucatnyi alkotmány azt eredményezte, hogy egy idő után az alkotmány jóformán semmit nem jelentett a polgároknak, hiába tartalmazott némelyik legitim elveket. A németek nagy többsége viszont odaadóan támogatta a náci berendezkedést, mégsem mondjuk, hogy a hitleráj igazolt, legitim politikai rendszer volt.

A magyar alaptörvény elveivel komoly bajok vannak. Csak azok hihetik, hogy megőrzi a köztársaság demokratikus intézményi szerkezetét és európai szinten garantálja az emberi jogokat, akik még nem olvasták el figyelmesen a szövegét. A Velence Bizottság sok-sok kritikus megállapítását röviden így lehet összefoglalni: az alaptörvény nem a rivális politikai oldalak semleges versenyfeltételeit szabályozza, hanem az aktuális kormánytöbbséget szolgálja, például a gazdaság-, adó-, és szociálpolitikai preferenciák rögzítésével; elgyengíti az alkotmányos fékeket, például az Alkotmánybíróság hatáskörének és függetlenségének csökkentésével, az alkotmánybírósági határozatok felülírásával; lerontja az emberi jogi garanciákat, például a korlátlan szabadságelvonás bevezetésével, a politikai szólásszabadság korlátozásával, a felekezeti egyenjogúság megszüntetésével, a hajléktatanok és a közmunkások diszkriminatív vegzálásának megalapozásával.

Demokratikus elvekkel aligha egyeztethető össze, hogy az alaptörvény alanya nem a „nép”, amely azokat a honpolgárokat jelöli, akiknek Magyarországon jogaik és kötelezettségeik vannak. Ehelyett a kulturális-etnikai értelemben felfogott, „egységes, összetartozó magyar nemzet” az alaptörvény alanya, tekintet nélkül a magyar államhoz fűződő tényleges kapcsolatokra. A szöveg a magyarországi kisebbségeket következetesen nem a „mi” nemzeti közösségünkhöz, hanem a nemzeten kívüli, „ők” kategóriájába sorolja. Ezen alapul egyebek mellett a torz választási rendszer, egyfelől a kisebbségekhez tartozóknak felkínált  regisztrációval és a listás szavazati joguk elvesztésével, másfelől a határon túl élők listás szavazati jogával.

Összefügg az alaptörvény tartalmi, elvi hiányosságaival, hogy szociológiai legitimitása is csekély. Országgyűlési megszavazásakor nem állt mögötte kellő társadalmi támogatottság, mert a „nemzeti konzultáció” úgy zajlott, hogy közben a szövegtervezet titokban maradt. Végül a kormánypárti képviselők kilencnapos parlamenti „vita” végén szavazták meg, a baloldali és zöld ellenzék részvétele nélkül.

Szerintem az induló legitimitás-deficitet nehézkes megszüntetni népszerűsítő eszközökkel, mert az alaptörvény a megosztottság szimbóluma: az országlakosok egy részének világnézeti, vallási, politikai preferenciáit rögzíti, míg a többieket  másodrangúként kezeli. Akik elutasítják az Orbán-kormányt, azoknak jó okuk van arra, hogy megvessék a rezsim alkotmányát is. Ráadásul az alaptörvény dagályos szövege és mitikus történeti narratívája a konzervatívok egy részét is zavarba ejti, távolságtartásra inti. Így az alaptörvény képtelen betölteni a modern alkotmányok integratív funkcióját.

Úgy tűnik, az elvi szilárdság és a széles körű társadalmi elfogadottság hiánya miatt az alaptörvénynek nem juthat előkelő hely a legitimitás képzeletbeli rangsorában. De kétségbevonhatatlanul legális, sőt Magyarország első, demokratikus parlamentben megszavazott alkotmánya – mondják a pártolói. E tekintetben még az Egyesült Államok alkotmányán is túltesz, hiszen a philadelphiai alapító atyák felhatalmazása nem új alkotmány elfogadására szólt, hanem a konföderáció megreformálására.

Ám ha el is fogadjuk, hogy a kétharmadnak volt formális felhatalmazása alkotmányozásra, akkor is maradnak kérdőjelek. Most nem arra a vitatott esetre gondolok, hogy 2010-ben a kormánypártok első dolga volt az alkotmányelőkészítésre vonatkozó négyötödös szabály eltörlése. Inkább arra, hogy ha csupán a formális felhatalmazást vizsáljuk, akkor az Orbán-rendszer valóban kontinuus az előző jogrenddel, de a kommunistával is, mert a kétharmados szabály az1949-es sztálini alkotmányból ered.

Tehát az országnak van egy alkotmánya, melynek legitimitása csekély, legalitása kétes értékű. Nem tudhatjuk, hogy az alaptörvény még két évig marad-e érvényben vagy ad absurdum évtizedekig, miként az 1949-es illegitim kommunista alkotmány is 1989-ig élt. De talán most gazdagabb lett az ország azzal a tanulsággal, hogy legitim alkotmány készítése nem kormányzati biznisz, hanem a rivális politikai erők együttműködését és kompromisszumait igényli.


Tiszteletet érdemel-e az Alaptörvény?


Igen, mert szabályosan fogadták el.
Nem, mert tartalmilag visszalépés.

SZAVAZAT UTÁN