Átkozzon el a magyar macska! – mesekönyv a pszichoterápiáról

Fotó: Thinkstock / Thinkstock

-

HÁTTÉR

Az emberi lélek bonyolult, a problémái pedig rohadtul nehezek. Hiszen még a pszichológus sem mindig tudja megoldani a kapcsolatát az anyjával.


A vízben nem is aznap esti szeretője állt, hanem egy gigantikus mellű, anyatejet kilövellő robot. Sőt nem is anyatej volt az, hanem valami radioaktív folyadék, a víz pedig savtenger – meséli a páciens kissé zaklatottan Ernest Lash pszichológusnak. Abban nem biztos, hogy amit felelevenített álom volt-e vagy valóság, bár racionális énje előbbire tippelne. Aznap esti partnerét viszont otthagyta az ágyban, rohanás közben kapta magára a ruháit, elhajtott a helyszínről, és többé soha sem hívta. A beszámoló Irvin D. Yalom pszichoterápiás mesekönyvének, A magyar macska átkának címadó történetében hangzik el. A páciensek elbeszéléseire épülő, de amúgy fiktív történet arról szól, hogy a doktor úr lekoptatja az egy éjszakás kalandját faképnél hagyó páciensét, majd maga indul el jóvá tenni azt, amit a pénzes, de empátiára képtelen betege elkövetett. A doktor úrban ugyanis feléledt a szexuális vágy. Pszichiátriai etika ide vagy oda, Dr. Lach megkívánta a rendkívül vonzónak leírt nőt páciense történetéből. Annyira magával ragadta a történet, amit rendelőjében hallott, hogy nem bírja ki, hogy ő maga ne kockáztasson meg egy találkozót az elképesztő szexuális élményt ígérő hölggyel. Arra nincsen felkészülve, hogy a találkozás velejárója lesz a Mérges nevű négylábú, aki az egykor a Váci utca 23. szám alatt lakó vérszomjas macska kaliforniai reinkarnációja. A doktornak hosszas beszélgetésbe kell elegyednie vele egy régi átokról és az elmúlás természetéről, majd arról kell győzködnie a macskát, hogy a kilencedik életét kell a leginkább kiélveznie, hiszen nem szabad hagyni, hogy a haláltól való félelem miatt elmulassza mindazt, ami teljessé teszi az életet. Mérges számára ez a „kéjesen nyávogó nőstények” leigázása lenne, de ehelyett nem tesz mást, mint bosszúját tervezi az ellen a személy ellen, aki emlékei szerinte kioltotta nyolcadik életét. Hogy mennyire sikeres a terápia, azt most nem fogom elspoilerezni. Talán nem is az a lényeg, hanem az, amit a doktor kínál.



Az elmúlt hetekben keringett a közösségi hálókon egy Popper Péter pszichoterapeuta és Pilinszky János költő közti beszélgetés részlete (az eredeti itt olvasható), amelyben Pilinszky felrótta a pszichológusoknak, hogy felelőtlenül azt próbálják az emberekkel elhitetni, hogy az élet problémái megoldhatók. „Ezáltal az ember ugyanis azt gondolja magában, hogy ő a hülye, mert nem tudja megoldani a gondjait önmagával, a szerelmével, vagy nem tud mit kezdeni az anyjával való kapcsolatával” – mondta állítólag a költő. Yalom könyve viszont éppen azt mutatja be, hogy még a pszichológusok sem mindenhatóak, nekik is vannak magánéleti problémáik és kielégítetlen vágyaik, nem is beszélve a sértettség érzetéről, amelyet gyakran hiába próbálnak palástolni (legyen szó arról, hogy a páciens nem mutat elég empátiát az orvosa felé, vagy épp arról, hogy betege nem azt teszi, amit elvárna tőle). Ez derül ki a már említett macskaátok történetéből is, amely kétség kívül a kötet legerősebb darabja (még ha jórészt a fantázia szülte is), hiszen Yalom itt enged leginkább betekintést abba, mit érez az a lelki szemetesláda, aki a kanapé tövében ülve csak nyeli az információt pácienseitől, empátiára viszont nem számíthat, bármilyen közelinek is érzi már a kapcsolatot a betegével, aki esetenként hosszú évek óta hozzá jár.


A terapeuta saját dilemmái megjelennek a többi történetben is, amelyek már a praxisában megélteket vagy a saját démonaival folytatott küzdelmet mutatják be (és nincsenek bennük savat lövellő robotok). Yalom halott anyja például többször is visszatér, és kísérti amiért hálátlan gyermek volt, és máig is képtelen felfogni, hogy az anyák nem csak annak élnek, hogy gyerekeiket korholják, de meglehetősen nagy energiát fektetnek abba is, hogy előteremtsék a hálátlan kölyköknek a jó élet feltételeit, és mindeközben még maguknak is mernek álmodni – még akkor is, ha ez utóbbit már csak bátortalanul teszik. A történetek magával ragadóak, bár néhány ponton kicsit zavaró az amerikai egészségügyi rendszer kritikája, amit a magyar olvasó aligha tud átérezni (még ha a maga szemszögéből feltehetően jogos is, amit a szerző ír), a leírt érzések, dilemmák és kérdőjelek viszont univerzálisak. A páciensek leggyakrabban azzal a kérdéssel fordulnak hozzá, hogyan birkózzanak meg szeretteik halálával és saját elmúlásukkal. Egyszerű megoldást ezekre nem kapunk, de láthatjuk, hogyan lehet enyhíteni a fájdalmon, és talán picit jobban megérthetjük azt is, miért olyan rohadtul nehéz a személyes tragédiákkal boldogulni – még akkor is, ha nem a sajátjainkról van szó, hanem csak a kanapé túloldalán ülünk, vagy esetleg egy könyvben olvassuk őket. Irvin D. Yalom: A magyar macska átka. Orosz Ildikó fordítása. Park könyvkiadó, 2013. 328 oldal, 3500 Ft.