Átadták a Várkert Bazárt

Fotó: Vs.hu/Hirling Bálint / Vs.hu/Hirling Bálint

-

Nyilvános ünnepség keretében nyílik a Várkert Bazárt. Ezután három napos programsorozat következik.


A világörökség részét képező műemlék fejlesztésének első ütemében teljesen felújították a kétszáz éve született Ybl Miklós által tervezett részeket, kialakítottak egy összesen 2500 négyzetméteres kiállítóteret, valamint egy 900 négyzetméteres rendezvénytermet is. Az épületegyüttes déli palotáiban csütörtökön három kiállítás nyílik, amelyek Ybl Miklós munkásságát, a bazár építési munkálatait, valamint a rekonstrukció során feltárt leleteket mutatják be. A megnyitóra tömeget várnak, az ünnepség miatt a 19-es és a 41-es villamosok sem közlekednek, így a helyszín csak gyalogosan lesz megközelíthető a Clark Ádám tér, illetve a Szarvas tér felől. Beszédet tart Orbán Viktor miniszterelnök, köszöntőt mond Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és L. Simon László. Megszólalnak majd a fanfárok, fellép háromszáz művész - köztük például Kokas Katalin, Sebestyén Márta és Miklós Erika, de lesz kórus, táncol majd az Experidance. A Magyar Nemzeti Bank 3-án délután, a kiállítások megnyitóján mutatja be az Ybl-évfordulóra készült emlékérmét. A bazár első ütemével együtt adják át a budai Vár és környéke közlekedésének fejlesztését célzó európai uniós program első ütemét is. A beruházás részeként többek között szabadtéri mozgólépcső és liftek épültek, amelyek hozzájárulnak a Vár könnyebb, akadálymentes megközelítéséhez. Arról már korábban a VS.hu is beszámolt, hogy az átadásra nem sikerült teljesen befejezni a felújítást. A fejlesztés második ütemében augusztus 28-ig befejezik a multifunkcionális rendezvényterem és a mélygarázs munkálatait, valamint a budavári királyi kertek rekonstrukcióját. Ekkorra megújul a Lánchíd utca, hajókikötőt és új villamosmegállót építenek a Várbazár elé.