Árvízi elszámolás: mégis kiderült, mennyiért dolgozott a TEK

Fotó: MTI/Mohai Balázs / MTI/Mohai Balázs

Újabb helyreigazítási pert nyert az Átlátszó, és azt is megtudta, amire kíváncsi volt. Maga a felperes mutatta meg árvízi részvétele teljes elszámolását.


Második helyreigazítási perét is megnyerte első fokon az Átlátszó.hu a Terrorelhárítási Központ (TEK) ellen, amely a portálnak az árvízi elszámolások ügyében közölt írásai miatt fordult bírósághoz. Az újság a mostani tárgyalás legnagyobb meglepetéseként aposztrofálja, hogy a TEK becsatolta a teljes tételes árvízi költségelszámolásáról szóló dokumentumot – azt, amelynek a nyilvánosságát a lap eddig három adatigényléssel hiába próbálta elérni. Ebből sok minden más mellett kiderül, mennyit költött a TEK például ételre, ruhára, szúnyogriasztóra vagy naptejre az árvízi védekezés idején, sőt még az is, hogy 3 millió forintért vásárolt energiaitalt. Ez azt jelenti – az Átlátszó a TEK saját létszámadataival számolt -, hogy minden egyes terrorelhárító minden áldott nap kétezer forint értékben fogyasztott energiaitalt.


Az Átlátszó cikkének megjelenése után a TEK közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyből kiderül:
A Terrorelhárítási Központ NEM 3 MILLIÓ forintért, hanem ÖSSZESEN 105.639 forint értékben vásárolt energiaitalt
A fent említett 3 millió forintos energiaital-vásárlás azért kerülhetett a cikkbe, mert az Átlátszó.hu-nak kiadott elszámolásban két külön sorban tüntették fel ugyanazt a számlát, egyszer „hidegélelmezés”, egyszer pedig „energiaital” megjelöléssel. Screen Shot 2014-02-24 at 19.35.09 A TEK közleményében az alábbiakat írja: „Az atlatszo.hu portál által nyilvánosságra hozott elszámolásból is tisztán látható, hogy a lista 3. tételszáma alatt található bruttó 3.089.325 forint végösszegű számla (S2130888) – mint ahogy azt a feltüntetett számlaszám is igazolja – azonos a 19. tételszám alatt szereplő számlával. E számla alapján bruttó 3.020.205 forint értékben étel, míg bruttó 69.120 forint értékben energiaital beszerzése történt. Az energiaitalokra fordított kiadások helyes összege a 16-17. (13.727 Ft + 7.511 Ft), a 18. (a számla összegéből 15.281 Ft) és a 19. (69.120 Ft) sorok összeadásával mutatható ki. A Terrorelhárítási Központ az árvízi munkák idején tehát NEM 3 MILLIÓ forintért, hanem ÖSSZESEN 105.639 forint értékben vásárolt energiaitalt.”