Anyahajónyi pénzek tűnnek el a Pentagonban

Fotó: Fotó: Europress/Getty Images/U.S. Navy / Béla Fotós

Egymással beszélőviszonyban sem lévő számítógépek, kitalált számok, késve kifizetett bérek: az Egyesült Államok védelmi minisztériuma akkora bajban van, hogy azt elképzelni is nehéz. A világ egyik legnagyobb hadserege olyan rosszul bánik a pénzzel, mint egy otthonról először kiszabaduló tini.


Több kis ország éves költségvetésének megfelelő összeg tűnik el nyomtalanul az Egyesült Államok védelmi minisztériumánál. A Reuters hírügynökség oknyomozó cikke szerint a Pentagonban évente összegyűlő számlák végösszege eléri a félbillió dollárt. Fegyvernemekre lebontva sem javul a helyzet. A lap szerint pusztán a gyalogságtól 5,8 millárd dollárnyi felszerelés hiányzik a 2003 és 2011 közé eső időszakból. Ez nagyjából 8,6 millió M16-os gépkarabély ára, ha az első sarki fegyverboltban vesszük meg, nem alkudunk rá és még a nagybani vásárlásra sem kapunk kedvezményt.


Mondj egy számot

A Pentagon könyvelését az teszi igazán átláthatatlanná, hogy helyenként kitalált összegek szerepelnek benne. Az sem példátlan, hogy egy-egy kiadás több helyre is bekerül. A Reuters a Colombusban található katonai könyvelési irodát hozza példának, amely egy évben 1,6 billió dollárnyi hibát követett el. Ez több, mint az amerikai légierő éves költségvetése. És hogy megfoghatóbbá váljon az összeg, a 2014-es magyar költségvetés hússzorosa. A Pentagon problémáit egyszerű kérdésekre lehet lebontani. Nem tudják megmondani, hogy mennyi pénzük van, mire és mennyit költöttek.


Üljünk le kockás papír elé

A Pentagonnak 2017-re kellene elszámoltathatóvá válnia, de ez várhatóan késni fog. Nem az első elmulasztott határidő ez, 1996 óta várnak arra, hogy a védelmi minisztérium átlássa a saját pénzügyeit. Már most valószínűnek tűnik, hogy 2017-re sem sikerül teljesen úrrá lenni a káoszon. A helyzet megoldását nehezíti, hogy az optimista becslések szerint több, mint kétezer, a pesszimisták szerint ötezer olyan számítógépes rendszer működik a szerven belül, amelyek feladata a könyvelés, és amelyek egyáltalán nem képesek egymással kommunikálni. Ezek egy részét még az 1970-es években állították üzembe, mára gyakorlatilag eltűnt programnyelven lehet velük beszélni, és esetenként a rajtuk tárolt adatok is sérültek. Aki valaha próbált már adatot kinyerni egy régebbi PC-ből, az sejtheti milyen kihívások elé néznek a katonák a negyven-ötven éves gépekkel.

Elsüllyednek a megoldások

A Reuters cikke szerint a munka elkezdődött a pénzügyi számítógépek összehangolásán. Tízmillió dolláros nagyságrendben költött a Pentagon a projektre, de ezek a számlák is csak a kásahegyet szaporítják. Csak a legierő 1 milliárd dollárt költött egy teljesen új könyvelési rendszerre, amely az első próbán működésképtelennek bizonyult. A következő milliárdot már nem költötték el a programra, inkább leírták veszteségnek. A következő, DEAMS nevű rendszer már készül is, ennek tervezett ára 1,7 milliárd dollár lesz, de egyelőre még nincs rá garancia, hogy valaha is működni fog.


Rejtő munkában

A könyvelési katasztrófát legjobban az a kiegyenlítő költség (reconciling amount) teszi megérthetővé, amit arra vezetett be az amerikai védelmi minisztérium, hogy a megkapott pénzt és a könyvelésben szereplő költségeket összehangolja. 2012-ben ez a szám több, mint 9 milliárd dollárra rúgott, egy évvel korábban pedig 7,4 milliárd dollár volt. A hiba egy kis hányada hiányzó adatok miatt gyűlt össze - a világ legnagyobb hadseregének elnézhető az ilyesmi - közel nyolcmilliárd dollárnak azonban egyáltalán nincs helye. A bizonytalanság más területekre is átszivárog. A raktárkészletek sorsa sem átlátható. Egyes eszközökből, például az ikonikus Humvee terepjárók alkatrészeiből, órási bőség van. Ha nem rendelnének semmitt, akkor is tizennégy évre előre lenne pótalkatrész az autókhoz. De, hogy biztosan ne legyen hiány, időnként még rendelnek ezt-azt. Akik olvasták Rejtő Jenő Az elveszett cirkálóját most már mosolyoghatnak. A kiegyenlítő költség, amivel nem tudnak mit kezdeni, évi 6-7 romboló árát teszi ki. Még az is lehet, hogy egy Piszkos Frednek jutott.

Isten pénzét is képesek elszórni

Az Egyesült Államok hadserege, és annak különböző fegyvernemei nem olyan helyek, ahol különösebben spóroltak volna a dollármilliárdokkal. A látványos védelmi vonatkozású projekteket támogató DARPA ügynökség évi 2,8 milliárd dolláros költségvetéssel működik. Ezt a pénzt önmagát vezető autókra, egyszer talán hasznosnak bizonyuló sci-fi fegyverekre, emberformájú robotok fejlesztésére fordítják. A DARPA költségvetése pedig eltörpül egy-egy nagyobb hadiipari fejlesztés ára mellett. A követező generációs amerikai rombolónak szánt Zumwalt-osztály első tagjára közel hétmilliárd dollárt költöttek el 2013-ig. A hajóra sokáig az amerikai katonai fejlesztések egyik legfélrecsúszottabb projektjeként lehetett tekinteni.

Hétmilliárd dollárba került a futurisztikus romboló


Egyelőre nem lehet tudni, hogy a futurisztikus alakú lopakodó hajóosztály következő példánya mennyibe fog kerülni, azt viszont igen, hogy az első hajóért a hétmilliárdot még a haditengerészet is sokallta. Az eredeti 32 hajós megrendelést háromra módosították, a többi helyett pedig Arleigh Burke osztályú rombolókat rendeltek, amelyek darabonként valamivel több, mint egymilliárd dollárba kerülnek. Egy olyan amerikai hadi fejlesztés van, amit nyugodt szívvel lehet mérceként használni anélkül, hogy túl nagy számokkal kellene dolgozni. Az épülőben lévő, a legjobb haditechnikával felszerelt USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó 15,5 milliárd dollárba fog kerülni, ha elkészül. Ez a tény segít kontextusba helyezni a Pentagon problémáját: kétévente elhagynak egy anyahajónyi pénzt.