„Anya Zürichben dolgozik” – magyar szexmunkások Svájcban 2.

Fotó: Kiss Noémi

-

A szex is házimunka, akárcsak az anyaság, szoptatás vagy a portörlés. Láthatóvá kell tenni, beszélni róla, megvitatni, tiltani vagy hivatalosan elismerni, és persze bürokratizálni. Nyugat-Európa nagy kérdése ma a prostitúció szabályozása, a szexmunkás viszont maga a kelet-európai homály, az éjszaka ködfoltja és harisnyakötője egyszerre. Riport a zürichi magyar prostituáltakról, második rész.


Szexbox napijeggyel

Bár 2013 őszétől védett boxokban, 2014 januárjától már csak néhány kijelölt türelmi zónában állhatnak, mindenhol találkoztam velük Zürich régi szexutcáit járva. Hogy van-e engedélyük, nem mondják, de mindegy is, a rendőrség állandóan a nyomukban van, és ez önmagában árt. „Mit gondolsz, melyik kuncsaft szeretne rendőri kísérettel rendelni egy szopást? Pórázon tartanak minket! A műanyag szexboxba nem megyek, nem vagyok én állat!”


Niederdorfban, a türelmi zónában minden teendőjük ki van írva magyarul, egy magyar nyelvű füzetet is kapnak a rendőrségtől az engedély mellé. Úgy néz ki, mint egy továbbtanulási tájékoztató füzet érettségizetteknek. Sőt, óramű pontosságú svájci automaták mérik a lányok munkaidejét. 5 frankért válthatnak jegyet, és akkor legálisan állnak az utcán. A rendőrség valóban folyton figyeli, ellenőrzi őket, vagyis az új városi védelem (a legalizáció) komolyan rontja az üzletet, állandó zaklatásnak vannak kitéve. Jelenleg feltehetően sokan újra engedély nélkül dolgoznak, illetve a régi utcákban (Langstrasse és Shilquai környéke) állnak, a kuncsaft látja és megtalálja őket; szalonokban, bárokban, utcára nyíló büfékben, ablakban várakoznak, amíg le nem buknak. Egyelőre kevesen mennek el a szexboxba. A kerítések és az autóbeálló ugyan a prostituáltak védelmében épültek, nyár óta lehet odamenni hivatalosan szexelni – mondja a FIZ munkatársa –,  de a lányok, akik korábban a Shilquai-on dolgoztak, nem akarnak, inkább szobákba, szalonokba húzódtak vissza, ezért a rendőrség és a segítő szervezetek is nehezebben találják meg őket. Ha a prostitúciót teljesen megtiltják, akkor sem szívódik fel: mindig akad majd, aki (illegálisan) dolgozik. Ha tiltják, szex akkor is van. Ez pedig még jobban megnehezíti a nők életét, hiszen kriminalizálódik a munkájuk. Svájc a német és a holland minta alapján a szabályozott modell mellett döntött, és egyelőre nem tilt (szemben az északi, svéd és újabban a készülő francia törvénnyel). Ezek az országok tömve vannak kelet-európai olcsó munkaerővel. A prostituáltak hazájukban többnyire jogfosztott emberek, maguk sincsenek tisztában vele, ha hónapokig vagy évekig egy bordélyház fogságában élnek. Tapasztaltam, a nyugati emberek mennyire nem ismerik vagy értik az eredeti közegüket. Elképzelésük sincs, hogy ezek a lányok honnan kerülnek ide. Többnyire csak lesajnálják őket.


Pedig az otthoni minta ismétlődik, a mindig alaposan megtisztított, kissé steril svájci világ sötét foltja az utcalány – rontja a turisták utcaképét. Ezek a szégyellnivaló lányok egy férfiközpontú magyar társadalomból érkeznek, ahol a nő gyakran szexuális tárgy, a szex pedig utolsó áru, amit el lehet adni. Akkor mi volna a különbség? Magyarországon hiányoznak a városi segítő szolgálatok. De miért volna ilyesmi, ha egyáltalán semmi nincs, ami védené a nőket; a prostitúció, a családon belüli erőszak és a női egyenjogúság peremtémák. Ráadásul egy szuperfeminizmussal terhelt történet is létezik az okok között, ahol a szocializmus időszakában erőltetett ideológiának számított a női egyenjogúság a munka, a család és a politika világában. Sokan ezért még a szavaktól is irtóznak: nőpolitika, női életút, kvóta, feminizmus. (Európában amúgy a magyar parlamentben ül a legkevesebb nő.) Hagyjuk ezt, lányok! Foglalkozzatok valami mással! Nagyon egyszerűen, a nőket a konyhában kötényben, a gyerekgondozás rózsaszín, dagadt csecsemőfelhőjében (nők, szüljetek! – sokszor hangoztatott szlogenjei a mai kormánypolitikának) és nem a szabad anyaság és/vagy a munka világában képzeli el a mai magyar modell. A hiányosságok egyik következménye, hogy a mindennapi hivatali praxisban csak a készületlenség és a nemtörődömség érezhető: a hivatalos család- és szociálpolitikát nem érdeklik a mai női szerepek, életvitelek. A prostituáltakról és a szegénységről szóló tanulmányok régi sablonokkal dolgoznak. Az utóbbi 20 év rendszerváltás utáni „demokratikus” kormányai rendszerint szépen, egymás után mind kihagyták a nőket a szociálpolitikai döntésekből. A roma nő problémája ilyen keretek között nem csoda, hogy többszörösen terhelt. Fel sem merülhet egy olyan társadalomban önálló cselekvőként, ahol a női szerepek konyha- és hálószoba-problémák. Néha csak tiszta süketség az egész, a nő pedig egy üres, hiányzó szó: lyuk, amibe bármit be lehet tömni.


A zürichi szexmunkásokat védő szervezet irodájában avval fogadtak, hogy sokszor azért nem tudnak mit tenni, mert a nők elnémulnak. Nem csak az idegen nyelv miatt, egyáltalán nem akarnak beszélni a hivatalokban, vagy csak nagyon hosszú idő után szólalnak meg. A kelet-európai szexmunkások nincsenek tisztában a jogaikkal – nehezményezik a svájci szociális szolgálatok. Honnan tudnák, hogy vannak jogaik? Azt meg kell tanítani. Félnek, képzetlenek, traumáik teljesen feldolgozatlanok. Ők maguk sorsukkal, életvitelükkel, mentalitásukkal Európa utolsó felvilágosulatlan szexuális aktorai. Ahogy a most érkező román és bolgár „vendégmunkások”. Olyan nyomortelepekről csöppennek ide, ahol a szegénység ellenére az orvosnak irreális hálapénzt kell adni, ahol nincs kiterjedt szociális ellátás, korrupt a rendőrség, lukak vannak a gyerekvédelemben, a családvédelemben, a szexmunka sem nem legális, sem nem tiltott. Az iskola nem tanítja meg a nőknek a szabadságot, sőt, alárendelt, „női” szerepeket kínál fel nekik. Saját reflektálatlan nőiségük (csupasz testük, mellük és vaginájuk) marad az övék. Ezzel gazdálkodhatnak, de nem, még ezzel sem; a szexmunka egy kikényszerített újabb erőszak. Magyarország egy határozatlan modellt képvisel a prostitúció szabályozásában, és közben nincs az áldozatokat segítő intézményrendszere. Érdekes a jogi környezet is: a magyar büntetőjogban a prostitúció és az emberkereskedelem nincs összefüggésbe állítva. Sem nem szabályozott, sem nem védett tehát a szexmunkás vállalkozása, ha kiáll az utcára. Egyáltalán nem létezik a nővédelem a prostitúcióval összefüggésben, a családon belüli erőszak áldozatainak védelme, a gyerekek és a nők szexuális zaklatása pedig eltitkolt mindennapi tény. Nem véletlenül tiltakoztak a magyar női szervezetek az utóbbi években, hiszen a magyar parlamentben is mindennaposak a nőellenes kijelentések. Akkor mit várunk a nem szimbolikus helyektől?

Ez nem a zürichi kabaré, ez a magyar valóság

Svájc nem szeretne több bevándorlót, az Unióval új szerződést kötne, így döntöttek a február 9-i népszavazáson. Senki sem mondta ki nyíltan, de nem a fekete-afrikai és arab bevándorlók ellen szavaztak így, hanem az egyre nagyobb számban, jó fizetés miatt itt dolgozó német, francia, szerb és kelet-európai munkások, mérnökök, orvosok, művészek ellen. Németek, akik ráadásul elég irritáló módon hochdeutschban adják elő magukat, meg pörögnek, családot alapítanak, itt akarnak élni. Zürichben óriási a lakáshiány, rendkívül magasak a bérek, a külföldiek kiszorítják a svájci munkavállalókat a jól fizető szakmákból. Vagy a magyar szexmunkások, akik az olcsó bordéllyal kiszorították a régi, öntudatos menőket. Nem véletlen, hogy nem az éttermekbe, pénztárgépekhez, informatikai cégekhez, orvosnak érkeznek a legtöbben a budapesti Railjettel, hanem a járdákra. Ők balra mennek ki, a Sihlquai felé vagy a Helvetiaplatzhoz, a Langstrasse valamelyik bérházába, bérelt ágyakba, koszos lépcsőházakba, betonba. Pedig csak pár méter a pályaudvartól (jobbra) Ulrich Zwingli, Vlagyimir Iljics Lenin, James Joyce vagy Elias Canetti egykori lakása. Zürich a szex fővárosa, nem csak a protestáns, modernista, dadaista, luxuskultúráé. Maros Anna és Men Lareida új filmjében, a Viktoria: A Tale of Grace and Greed van egy jelenet, amelyben a főszereplő szobatársa elmondja, hogy még sosem látta a Zürichi-tavat.


Mérgesek a svájci utcalányok, 2008-tól folyamatosan, agresszív módon kiszorították őket a kelet-európai szexszel. Olcsóbbak, gumi nélkül is csinálják, beszállnak bárki autójába, van stricijük, akibe halálosan szerelmesek, persze, muszáj dolgozniuk, és nem jelentkeznek be. Semmijük nincs, hidd el, és sokszor még a semminél is kevesebb, amit hazavisznek innét. „Lemennek kutyába a szexért, ilyet még a szegénynek sem lehet, nincs olyan szegénység, hogy ezt tegyem” – mondja egy ismerősöm, aki Ózd Hétesen él, az ország legszegényebb telepén. Ugyanakkor hozzáteszi: „A szegénység nagy úr, Noémi, ezt te is tudod, éld bele magad a helyzetükbe, te is anya vagy, na látod, jó szar nekik.” Kabaréba, Erotikladenbe, táncolni, szórakoztatni, masszírozás, szopás, közösülés – minimum 30-50 frank, ennyiért sehol Európában nem megy el utcalány. Zürichben minden további nélkül, még Pesten is magasabbak az árak, mondja nekem valaki közülük, csak ott otthon vagy, ott látnak, itt meg a fene se tudja, ki vagy, honnét jöttél, fogod magad, és eltűnsz. Ha nincs stricid, és ügyes vagy, hazaviszel három hónap múlva néhány ezret, drága a cigi, a pizza meg a telefon és az ágy is, de lehet spórolni, ha stricid van, nem marad sok, ha gyáva vagy, és nem elég kemény, üres bőrönddel mész haza. Ne legyen stricid, hagyd a pasikat a fenébe, akkor lesz pénzed!

-


Alice Schwarzer, igen, igazad van. Tiltsuk meg a prostitúciót. Ezek a lányok teljesen élhetetlenek, egy hónap alatt öt évet öregednek. A német feminista, aki a prostitúció tejes betiltását kiabálja évtizedek óta, és akinek, mint utóbb kiderül, itt vannak a bankszámlái Svájcban, teljesen elfogadható érvelést nyújt számomra. Rettenetes körülmények között dolgoznak, még a szabályozott bordélyok is vérlázítóak. Csak Kelet-Európa valósága írja felül minden tiltakozó mondatát. A szexmunka felvállalása és véghezvitele mára a kulturális különbségek valódi mutatója: a Nyugat- és Kelet-Európa között húzódó kacagó és kéjelgő piros lámpás utca. A prostitúcióról szóló vitának nem Berlinben vagy Brüsszelben, hanem Kelet-Európában kellene zajlania. De sajnos még Nyugaton is nagyrészt a ’60-as évek nézetei és lobbija dönt, többnyire a teljes tiltás mellett érvelnek, legújabban pedig a használókat büntetik. Csakhogy az állam ilyenkor stricivé és rendőrré lép elő, a szexmunka kriminalizálódik. „Noémi, ugye te sem gondolod komolyan, hogy Svédországban nincsenek kurvák?”– mondja nekem egy lány a Langstrasse büféjében. A szexmunkás fejvesztve menekül az illegalitásba. Ebben az érvelésben a megélhetési prostitúció, a magyar lányok egészen biztosan alul maradnak. Ki ad enni a gyerekemnek? – kérdezi joggal a Zürichbe érkező kelet-európai prostituált. Ha betiltják, hol fogok dolgozni? Ehhez a kérdéshez pedig semmi, de semmi köze a szabad szexualitás újabb intézményeinek. Az előző részt itt olvashatja.