Amikor a stadion tényleg megdobja a focit

Fotó: MTI/MTVA / Illyés Tibor

-

HÁTTÉR

Debrecennek lett egy varázslatos stadionja, és rendes közönség is támadt hozzá. A kettő együtt élőben a helyszínen a magyar futballnihil legmélyebb pontján kivételes élmény. Harmadik elemként az országnak van egy erősen kérdőjeles fociválogatottja. A három együtt rém furcsa egyveleget adott ki csütörtök este: mindent elhibázó dánok, borzalmas magyar védekezés huszáros magyar rohamokkal és bravúrt elkönyvelő Pintér Attila. A debreceni Nagyerdőben a VS is ott volt, hogy megfejtse vagy legalább lekövesse az elemek működését.


Ha létezik fociláz, akkor ez Debrecenben stadionláz. Az új aréna első négy bevetése rendre telt házzal és 20 ezer emberrel fut: lehet az megnyitó, NB I a Lokival vagy a válogatott Dzsudzsákékkal. Pedig a nemzeti csapat az elmúlt öt meccsén három lélekromboló verést kapott, sorrendben a román, a holland és a finn csapattól. A márciusban debütáló Pintér Attila se sok reményt hozott a hazai pályán bemutatott, terméketlenül védekező, nehezen érthető focival. Ehhez képest már napokkal a dán meccs előtt biztos volt a telt ház. Hirtelen honnan került elő a meccsen utoljára 30 éve látott 20 ezer (vagyis az azóta ehhez hiányzó 10-15 ezer) ember Debrecenben? Az Aggerék elleni csatára hangolva próbáltunk meg ennek utánajárni. - - „Nem voltál még? Nem fogod elhinni! Nem Magyarország. Inkább mintha az NBA-ben lennél” – a magyar–dán előtti estén ezzel biztatnak egy debreceni bárban. A helyi újságíró kolléga jobbnál jobb háttérinfókat mond a most átadott Nagyerdei Stadionról, de a legnagyobb átéléssel az aréna hangulatát és a sajtórészleg színvonalát ecseteli. A társa csak egyetlen sztorit mond el: „Egyik este naplementekor felmentem a stadion körül futó (futópályával is ellátott) hídra, ahonnan nyugat felé nézve belátsz az arénába. Csak álltam ott a fák lombjai mellett, és gyönyörködtem, miközben elszívtam egy cigit. A ledöbbenés akkor jött, mikor egy arra járó, a focitól igen távol álló kismama megállt a babakocsival, és megállapította, hogy ilyen jól megépített épületet még nem látott.” - - Érdekes, hogy amíg ott ülünk, tehát a két sör lecsengése alatt, két percet nem beszélünk a válogatottról, illetve csak azt a másfelet, amíg megnéztük a Pintér Attiláról és kisfiáról készült stadionavatós képet. (Amúgy azt mondják, a kapitány nagyon korrekt és kedves volt Debrecenben, nyoma sem volt a máskor fel-feltörő morcosságának.) A Debrecenbe a pályára most először, ráadásul válogatott meccsen visszatérő Dzsudzsák Balázsról is szólhatna a szerda esti felvezetés, de nem. Hanem például a debreceni stadionellenzők és stadionpártiak éles csatáiról és az előbbiek elcsendesüléséről. „Majd ősszel megint beindulnak, ha nem leszünk annyian a lelátón” – így a kolléga. „De tény, a város egy része gyorsan beleszeretett az arénába.” Az átadón, majd az Újpest elleni bajnokin is húszezren jöttek ki, aztán a válogatott meccsre is eladtak minden jegyet. - - És a Kispest elleni záró bajnokira is elfogynak, mire kettőt pislantunk. Legalábbis szerda délután a stadionnál már csak egy-két ezer eladó jegyről számol be a pénztáros (de csütörtökön szerinte azok is el fognak kelni), miközben folyamatosan viszik a belépőket. Egy ránézésre élete második focimeccsére készülő idősebb nő közben telefonon szabadkozik az ismerősének, hogy nem kapott mellé szóló jegyet. Akkor most hány vásárlás szól a kismamákat is elbűvölő stadionnak, és hány a hetedik bajnoki címétől három pontra levő Lokinak vagy épp a válogatottnak? - - Csütörtökön, a meccs délutánján a város ütőerének számító 1-es villamos vonala mentén bele-belekérdezünk a tömegbe. A piros-fehér-zöldbe burkolva vagy arra kifestve kocsmáról kocsmára haladók azt mondják, a régi stadionba is eljöttek volna a válogatott miatt Körösszegapátiból, Szerencsről vagy épp Biharkeresztesről: „Kellett már nagyon, hogy keleten is legyen valami.” A stadionhoz közeli kocsmában a Diósgyőrt éltető tízfős tábor viszont csakis az új aréna miatt jött el Miskolcról. (A hőbörgésükből amúgy nincs pofozkodás: azt mondják, annyi még maradt a régi Loki–DVTK-barátságból, ami megvédi őket.) A debreceniek viszont inkább a focihoz kötik a jelenséget: a 20 éve Loki-meccsre járó Attila és a B-közép-tag Dénes egyaránt azt mondja, 20 ezer fociszerető ember biztosan van a városban és a környező településeken, tehát nem a hirtelen jött divat töltötte meg a stadiont. A nyereséges működéshez egyébként 10-15 ezer néző kellene majd átlagban (évi 250 ezer az üzemeltető szerint), amire csakis BL- vagy EL-csoportkörrel látnak esélyt a megkérdezett drukkerek. - - Azt a belső infót pedig még a szerdai sörök mellől tudjuk, hogy az első bajnoki 40 milliós nyereséget hozott, ebből 70 százalék jutott a DVSC-nek, tehát egy meccsből kijött egy komolyabb NB I-es focista ára. Azt is megtudtuk, a Fradi-pályát üzemeltető külföldi cég a debreceni arénánál is bejelentkezett, de amikor meglebegtette a 4-5 ezer forintnál kezdődő jegyárakat, akkor el is küldték, mondván ez Debrecen, nem Budapest (a Fradinál egyébként tényleg ilyen árak várhatóak), itt nincs fizetőképes kereslet. Így végül az egyetemi és városi tulajdonban levő MSE Kft. lett az üzemeltető, a jegyárak pedig szinte alig emelkedtek. Csütörtökön viszont nem a helyieket mozgatja meg a meccs: az egyik krimóban közelről látjuk a debreceni kemény mag egy ismert csoportját, és kiderül, nem is a mérkőzésre alapoznak. „Két órával az Újpest elleni meccs kezdése előtt az egész Péterfia és a Bem tér összes kocsmája (a Nagyerdő felé vezető útvonal – a szerk.) megtelt szurkolókkal, most ahhoz képest ez semmi. Akkor a végén együtt hömpölygött a többezres tömeg a meccsre. A 21 éve tartó élvonalbeli szereplés alatt megértünk jó pár dolgot, de aki ezt átélte, nem fogja elfelejteni, ráadásul vissza fog jönni ősszel is”  meséli Attila. - - A leosztás most egész más, de a hangulat azért alakul. A Nagyállomás felől érkező zászlós arcok Pécs, Békéscsaba, Tiszaújváros, Felvidék, Mezőnyárád feliratokkal vonulnak – a város után most az ország (főleg a keleti része) veszi birtokba a stadiont. Az aréna főbejáratánál egy szembetűnő kőkorszaki elem fogad, a régi stadion kapujából itt hagytak egy-egy darabot, bár ez csak egyfajta külső falként szolgál, jó messze az új stadiontól. Ez rögtön meg is magyarázza azt a városi legendát, miszerint a régi Nagyerdei Stadionban olyan messze volt a lelátó, hogy ha a túlsó kapura játszó ellenfél gólt lőtt, azt az emberek a szomszédos szektorok futótűzként terjedő anyázásából tudták meg. A szemüket ugyanis hiába meresztgették, ellátni odáig nem lehetett. Tény, hogy a régi bejáratot jelző kapu és a mostani bejárat között simán elfér a félkör alakú tízezres rendezvénytér, amely a közelgő Campus-fesztiválon is főszerepben lesz – vagyis egykor tényleg tajga szélességű stadion állt itt. - - Kicsivel később viszont már mi állunk meredt szemekkel a sajtópáholyban, némi sör után nagyon hirtelen jön az eddig csak BL-közvetítésekből ismert hipermodern aréna látványa. Ráadásul csurig telve szurkolókkal. Plusz az összes szektort elborító zászlókkal és korrekt hangorkánnal, mindenfelől jövő szurkolással. Mintha nagyon nem itthon lennénk. De közben nagyon is itthon vagyunk. És megérkezik a pályára Pintér Attila válogatottja hat NB I-es focistával… Még erősebb hangorkán. Teljes tudathasadás. De valami egészen kellemes. Na, ebből mi sül ki?! A közeg és a csapat egy ideig nem igazán illik össze, aztán egy gól összehozza: bár túlzottan nem is várták, Tőzsér Dániel óriási labdája után Dzsudzsák Balázs hazatér, és hosszú idő után épp szűkebb hazájában lő akciógólt a válogatottban. A hat újonccal felkavart válogatott ettől még nem tanul meg védekezni, de valami égi szerencsével, a stadion mágiájával és két kapufával mindent túlél, közben támad, helyzete van, és másik gólt is lő. Hatalmas mákkal és végig kitartó közönséggel bravúrdöntetlen Dánia ellen. Ha Málta és Liechtenstein olyan jókat szokott ünnepelni ellenünk, mi miért ne örüljünk egy erősebb csapat elleni iksznek? - - A jó stadionok fogják meglökni a magyar focit. Ezt sokat hallottuk, és továbbra is nehezen elképzelhető, de Debrecenben most kicsiben megcsinálták: Pintér csapata kapott egy esélyt a nagyerdei stadionőrületben, és élt vele. Ha nem élt volna vele, két hét múlva, az albánok elleni hazai meccsen 4 ezer ember előtt, az omladozó Puskásban nehéz lenne bármi értékelhetőt alkotni.