Amiben még Uganda is jobban teljesít

Fotó: Europress/Getty Images/Dan Kitwood / Europress/Getty Images/Dan Kitwood

-

A Transparency International és a Költségvetési Felelősségi Intézet (KFIB) megvizsgálta, mennyire átlátható Magyarországon a kormányzat és az intézmények működése. Meglepetés nincs, tanulságok annál inkább.


Az átláthatóság lényege, hogy az állam működésére és irányítására vonatkozó minden információ bárki számára elérhető legyen. Állami és önkormányzati vezetők döntései, azok részletei, a döntésekhez elvezető út optimális esetben nem csak megismerhető, de véleményezhető is. Ha ez nem így van, akkor annak rövid távon lehetnek ugyan nyertesei, de az átláthatóság hiánya már középtávon is károkat okoz.


Az átláthatóság hiánya gazdasági kárt okoz

Egyik ilyen kár a korrupciós kockázat, de ennél azért többről van szó. Az átláthatóság hiánya eltorzítja a politikai rendszert, csökkenti a demokrácia szintjét. Ha nem vonják be az állampolgárokat a döntéshozatalba, a végső döntést nem is érzik magukénak, és az így meghozott szabályokat pedig kevésbé tartják be. Ha a döntéshozatali folyamat nem átlátható, az egész egyszerűen rossz döntésekhez és gazdasági károkhoz vezet. Ahol a döntéshozatal átláthatatlan, az magasabb kockázatot, így versenyhátrányt is jelent; az ország kevésbé lesz vonzó a külföldi befektetőknek. A rossz döntésekre Romhányi Balázs, a KFIB ügyvezető igazgatója az egykulcsos adó esetét hozta fel példának. A legtöbb országban, ahol egykulcsos a jövedelemadó, létezik egy nulla százalékos kulcs is. Mivel a döntéshozatal nem volt előkészített, sem pedig nyilvános, ez a második „kulcs” elkerülte a kormány figyelmét. Így utólag kellett kompenzálni az alacsony keresetűeket (minimálbér-emelés) majd a munkaadókat (járulékcsökkentés). Ez több hónapos csúszást, többletmunkát és rengeteg veszteséget okozott az összes szereplőnek – és itt most nem arról van szó, hogy végül ki járt jól vagy rosszul az új adókulccsal, mert az csupán értékválasztás kérdése. A költségvetés átláthatóságára vonatkozó nyolc OECD ajánlásból nálunk csupán három jelenik meg, és az ún. Open Budget Index (nyitott költségvetés indexe, OBI) szerint sem átlátható a magyar költségvetés helyzete. Az OBI nevének megfelelően azt méri, mennyire érthető, transzparens illetve hozzáférhető az országok költségvetése. A maximum elérhető 100 pontból Magyarországnak mindössze 40 jött össze 2012-ben (Európában ez a harmadik legrosszabb eredmény), nálunk még Uganda (65) is jobban teljesít: az átláthatóság tehát nem pénzkérdés.

-


Mivel a közpénzek útja nem átlátható, jellemző a választási költségvetés: választási években jelentősen megugrik a költségvetés hiánya. Ennek hátterében leginkább az áll, hogy választások előtt a mindenkori kormányok szeretik meghozni a „népboldogító” intézkedéseket, a számlák megfizetését viszont jellemzően a választások utánra hagyják – nem egyszer kellett már kiigazítani a költségvetést a választások után (lehet, hogy erre idén is szükség lesz). 2012-ig minden választás előtt kötelező volt a kormánynak beszámolót közzétennie az aktuális költségvetési helyzetről, ám két évvel ezelőtt az ezt előíró törvényt eltörölték. Többek között ezért is indította el a két civil szervezet a Mit választunk? nevű projektet, ahol a pártok választási ígéreteit árazzák be.

-


„Ne számoljuk ki, mert akkor kitudódik”

Nem csak az OECD ajánlásokat, de saját szabályainkat sem tartjuk be. A Fidesz 2010-ben hozott egy olyan törvényt, mely minden egyes törvényhez kötelezővé teszi a költségvetési hatásvizsgálat benyújtását is. Ez azonban a legritkább esetben készül el, még az olyan komoly költségvetési hatásokkal járó törvényeknél is megspórolták,  mint például a felsőoktatás átalakítása. Romhányi úgy tapasztalta, hogy az, aki nem mondja el terveit, annak nincsenek is konkrét elképzelései. De miért nincsenek tervek? Nos, erre is van válasz. Mert félnek a kiszivárogtatásoktól. „Ne számoljuk ki, mert akkor kitudódik” - idézi Romhányi 12 évvel ezelőttről egy ma is komoly pozícióban lévő állami tisztségviselő szavait. Így országot irányítani nehézkesen lehet. A tanulmány többi megállapítása már-már közhelyszámba megy. 2010 előtt is jelentős mértékű volt a korrupció Magyarországon. Civil szféra addig sem létezett, az ellenőrző rendszer pedig teljesen ki volt véreztetve. Ez tette aztán lehetővé, hogy 2010 után az intézményrendszert teljesen átalakítsák. Az elvileg független intézmények most a kormány munkáját segítik. A korrupció melegágya a párt és kampányfinanszírozás, az itt bevezetett újítások sem nevezhetőek egyértelműen pozitívnak. Lehetőség van például a kampányok kiszervezésére. Ha nem egy párt, hanem például egy civilnek mondott szervezet plakátol, rájuk már nem vonatkoznak az átláthatóságra vonatkozó szabályok, és ezt a kiskaput már el is kezdték kihasználni. Hasonlóan rossz a helyzet az információszabadság terén – az állam egyre inkább bezárkózik, cserébe minél többet szeretne megtudni állampolgárairól, ennek pedig pont fordítva kellene lennie. Az adatok eltitkolására, és az azzal okozott károkra Paks a legújabb példa. A helyzet rossz, de nem reménytelen. A tanulmány konkrét ajánlásokat is megfogalmaz arra vonatkozólag, hogyan lehetne javítani a helyzeten. A politikusoknak a legfontosabb lépést azonban fejben kell megtenni. Magyarországon régóta a rövid távú gondolkodás a jellemző, el kéne azonban kezdeni hosszú távon gondolkodni. Az állampolgároknak pedig tudatosabbnak kell lenniük, és lehetőség szerint elkezdeni civil szervezeteket működtetni, hogy ha változik a helyzet, legyen mire építkezni.