Amerikán kívül is a függetlenség napját ünneplik

Fotó: AFP / Nicholas Kamm / AFP / Nicholas Kamm

-

Dánia, a Fülöp-szigetek és Ruanda is ünnepel július 4-én, utóbbi nem is olyan régóta.


241 éve írták alá az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát, azóta minden évben tűzijátékkal és katonai parádékkal ünnepelik az amerikaiak, hogy elszakadhattak Nagy-Britanniától. Július 4-e viszont nem csak nekik jelent sokat, vannak más országok is, akik szintén ezen a napon írtak történelmet.


Közös ünnep a nemzeti parkban

A Rebild Fesztivált az észak-dániai Rebild Nemzeti Parkban rendezik minden évben július 4-én. Ez nem teljesen független az amerikaiaktól, hiszen többek között azt ünneplik, hogy az Egyesült Államokba kivándorolt dánok 1911-ben hazatértek. Egyikük, Max Henius határozta el, hogy a Rebild parkban kellene tartani egy fesztivált, amit minden évben július 4-én rendeznek meg.
Az 1912-es első Rebild fesztivál rögtön rendhagyó volt: VIII. Frigyes király halála miatt elhalasztották egy hónappal. Azóta viszont a két világháború kivételével minden évben nagy tömeg gyűlik össze a parkban, hogy ünnepeljék a hazatérő dánokat, és az amerikai függetlenséget.



Ilyenkor mindkét zászlót felvonják, mindkét himnuszt eléneklik, és az Egyesült Államok koppenhágai nagykövete is beszédet mond, este pedig tűzijátékot rendeznek. Több amerikai híresség is megfordult már itt, köztük Ronald Reagan korábbi elnök. Idén 106. alkalommal rendezik meg a Rebild Fesztivált.


Köztársaság napja a függetlenség napján

170 évvel azután, hogy kivívta függetlenségét, az Egyesült Államok egy másik nemzet függetlenségében is szerepet játszott. 1946. július 4-én a Manilai Egyezmény aláírásával a Fülöp-szigetek függetlenné vált az USA-tól. Azóta ott is különleges napnak számít július 4-e, bár nem mindig jelentette ugyanazt, az elmúlt hetven évben ugyanis a függetlenné vált országban egymást váltották a különféle politikai nézetekkel rendelkező vezetők.
A 60-as években egy elnök, Diosdado Macagapal áthelyezte a függetlenség napját június 12-ére néhány év erejéig. Ez az a nap, mikor 1898-ban a spanyoloktól váltak függetlenné a Fülöp-szigetek. Később július 4-e a Filippínó-Amerikai Barátság Napja lett, 1996-tól pedig a Köztársaság Napja. Harminc éve megváltoztak a napra vonatkozó szabályok: július 4-én is dolgozni kell a Fülöp-szigeteken. A kormányszóvivő azt mondta akkor az amerikaiakról:


Barátok vagyunk, de nem kell ezt külön munkaszüneti nappal ünnepelni.

Vége a borzalmaknak

Az afrikai július 4-e sem teljesen független az Egyesült Államoktól. Ruandában ezen a napon ért véget az 1994-es népirtás, amiben 100 nap alatt közel 1 millió embert öltek meg, mert a Tutsi nevű törzsbe tartoztak. A hadsereget is bevetették ellenük, ugyanis az ország vezetése a Hutu törzsbe tartozott, ők voltak többen.
Alig 300 ezer Tutsi élte túl a ruandai polgárháborút. A népirtás megszüntetésében nagy szerepet játszott Bill Clinton, korabeli amerikai elnök. Azóta július 4-e a Szabadság Napja Ruandában.
Ruanda alig negyedakkora, mint Magyarország, mégis 12 millióan lakják. A fővárosban, Kigaliban élők már jelenleg is lakhatási gondokkal küzdenek, de a város népessége 20 év alatt a triplájára nőhet.