Alonso kiakadt a Pirellire

Az abroncsok a tavalyi szezonban állandó beszédtémát szolgáltattak a Forma-1-ben, és úgy tűnik, ez idén sem lesz másként. Most Fernando Alonso tartja túl keménynek a Pirelliket.


A tegnapi, monacói futamon negyedik helyezett spanyol pilóta úgy gondolja, hogy az olasz gumigyártó keményebb abroncsai túl kemények voltak. A kétszeres világbajnok szerint a pilóták a normál keverékű gumikat csak néhány körben tudták használni, mert túl hamar elhasználódtak.

A Ferrari pilótája hozzátette, hogy mindenkinek meg kell küzdenie ezzel a problémával. Véleménye szerint az elmúlt négy évben a gumihelyzet nem alakult valami jól (az olasz gyár 2011 óta szállít kizárólagosan a Formula-1 mezőnyének).

Nem ő az első pilóta, aki az idei évben panaszkodott: szintén májusban a Force India színeiben száguldozó Sergio Perez mondta azt, hogy a keményebb keverékű gumik kínosak a versenysorozat számára, mert ezekkel az abroncsokkal a Formula-1-es autók lassabbak mint például a leggyorsabb GP2-es versenygépek.

A Pirelli nem kommentálta Alonso kritikáját, helyette kiadott egy közleményt, melyben közölték: az eddigi egyetlen közvetlen észrevétel pozitív volt. Ez érdekes válasz, különösen annak fényében, hogy az elmúlt szezonok során folyamatosan savazták az olasz gyár termékeit. Pontosan emiatt idén más típusú keverékeket használnak, de úgy tűnik, ez sem sikerült tökéletesen.