Államosították a városligeti ingatlanokat

Fotó: MTI/H. Szabó Sándor / MTI/H. Szabó Sándor

-

Kilencvenkilenc évre állami vagyonkezelésbe kerültek a Városliget épületei Papcsák Ferenc zuglói polgármester és fideszes frakciótársainak javaslatára.


Kilencvenkilenc évre állami vagyonkezelésbe kerülnek a városligeti ingatlanok az Országgyűlés keddi döntésével. Az előterjesztők szerint erre a tervezett fejlesztések hatékony megvalósítása érdekében van szükség. A fideszes Papcsák Ferenc zuglói polgármester, valamint frakciótársai, Vas Imre és Lipők Sándor törvényjavaslatát kormánypárti szavazatokkal fogadta el a parlament. A jogszabály értelmében a Városligetben lévő ingatlanok – a Műcsarnok, a Széchenyi fürdő, a műjégpálya és a műszaki építmények kivételével – 99 évre ingyenesen a száz százalékban állami tulajdonú Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt. vagyonkezelésébe kerülnek. Az egyéb vagyonkezelői jogok, továbbá a főváros forgalomszervezési és hulladékgazdálkodási feladatai változatlanok maradnak. A vagyonkezelő által létrehozott épületek az állam százszázalékos tulajdonába kerülnek, e beruházások közérdekű célú fejlesztésnek, az épületek pedig nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősülnek majd. A jogszabályban kimondták, hogy a városligeti építési beruházások befejezése után a zöldfelületek aránya nem lehet kevesebb az idén december 31-ei állapotnál. A törvény a kihirdetését követő napon lép hatályba. A fővárosi önkormányzatnak 2014. június 30-ig városligeti építési szabályzatot kell megállapítania. A törvény azt is tartalmazza, hogy a Városligetben kulturális, közösségi szórakoztató, oktatási-nevelési, sport- és szabadidős célú, hitéleti, turisztikai, vendéglátó, kiskereskedelmi, közlekedési és biztonsági épületeket lehet emelni, valamint parkolót és kerékpártárolót lehet kialakítani. Az ügyről szóló korábbi cikkünket, amelyben a Magyar Urbanisztikai Társaság bírálja a szerinte törvénysértő jogszabálytervezetet,  ide kattintva olvashatják.



Miért volt szükség a törvényre?

A Városligetben a jövőben kiemelt állami beruházásokat valósítanak meg, köztük a múzeumi negyedet. Az előterjesztők javaslatuk indoklásában azt írták, hogy a Városligetnek és intézményeinek méltó megőrzése, megújítása és a liget történeti hagyományaihoz illeszkedő fejlesztése kiemelt nemzeti cél és állami feladat.

Ellenzék: Ez a Ligeti Veszedelem

Az ellenzék kritizálta a törvényjavaslatot. A szocialisták az indítvány visszavonására szólították fel Papcsák Ferencet, mert szerintük a Fidesz el akarja rabolni a budapestiektől legnagyobb közparkjukat, a Jobbik pedig kifogásolta, hogy a Regnum Marianum templom helyreállítása nem szerepel a tervekben. Az Együtt–PM pedig támogatja a Magyar Szolidaritás Mozgalom Ligeti Veszedelem néven szervezett fáklyás élőláncos flashmobját, amelyet december 20-án, pénteken 17 órakor tartanak a Városligetben.