Államellenesnek tartja a volt román elnököt a moldovai államfő

Fotó: MTI/MTVA / Vadim Ghirda

-

Dodon szerint Basescu nem lehet egy moldovai párt tiszteletbeli elnöke.


Traian Basescu volt román államfő nem kap moldovai állampolgárságot – közölte Igor Dodon. A moldovai elnök szerint Basescu nem állhat a Nemzeti Egység Pártjának élére sem. A pártot Anatolie Salaru korábbi moldovai védelmi miniszter alapította Románia és Moldova egyesítéséért. A párt chisinaui kongresszusán a volt román államfőt tiszteletbeli elnökké választották.

„Basescunak végül is nem sikerült moldovai állampolgárságot szereznie. Erről én személyesen gondoskodtam, mivel meg vagyok győződve arról, hogy az ilyen személyiségek nem érdemlik meg országunk állampolgárságát. A törvény pedig úgy szól, hogy külföldiek nem lehetnek moldovai pártok tagjai vagy vezetői” – írta Dodon a Facebookon. Szerinte Basescu tettei erősítik a gyanút, hogy a bukaresti politikai elit jelentős része Moldova államiságának felszámolását kívánja.

Dodon szerint „a Besszarábia - román föld propagandakampány Basescu elnöksége idején indult”. A volt román államfő "nyíltan támogatja a szélsőséges és államellenes pártokat" Moldovában.

Az oroszbarát államfő szerint a Romániával való egyesülést támogató erők súlyos károkat okoztak Chisinau és a Moldovához tartozó, Dnyeszteren túli szakadár terület viszonyában. Dodon szerint éket akarnak verni Chisinau és Tiraszpol közé, hiszen Románia nem tudna annektálni egy, a Dnyeszter-mellékkel újraegyesült Moldovát, a NATO-erők pedig ez esetben nem vonulnának be a szakadárok területeire.

A romániai politikában a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöki tisztségét betöltő Basescu számít a Moldovával való egyesülés leghangosabb szószólójának. Elnöki mandátuma idején többször kijelentette: a NATO-hoz és az EU-hoz való csatlakozás után Románia legfontosabb célja a Moldovával való egyesülés kell legyen.