Alakul a kormánynévsor, egyre kevesebb a kérdőjel

Fotó: MTI/Beliczay László / MTI/Beliczay László

-

Kiegyenesedni látszanak a kérdőjelek a harmadik Orbán-kormány tagjait illetően. A miniszteri posztok egy kivétellel szinte biztosnak mondhatók, már az államtitkárokról egyeztet a régi-új miniszterelnök.


A VS.hu információi szerint bár csak május végén nevezi meg hivatalosan a minisztereit Orbán Viktor, de lényegében minden poszt eldőlni látszik. Lázár János helye biztos kancelláriaminiszterként és így a kormány operatív vezetőjeként a közigazgatási tárca élén. Az eddigi KIM-ből leválasztandó igazságügyi minisztérium élén pedig Trócsányi László párizsi nagykövet és jogászprofesszor érkezését jelentette már be korábban Martonyi János külügyminiszter. Utóbbi egyébként megerősítette távozását a diplomácia éléről, utódja pedig ideiglenesen Navracsics Tibor eddigi közigazgatási miniszter lehet, de ő ősztől várhatóan Magyarország uniós biztosa lesz. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter és Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere is újrázhat a harmadik Orbán-kormányban, és információink szerint legalább két évig ugyanígy tehet Németh Lászlóné is, pedig korábban többen is tényként kezelték Rogán Antal érkezését a fejlesztési minisztérium élére, ő azonban maradt frakcióvezető. A két kérdéses poszt a vidékfejlesztési és a honvédelmi tárca. Mindkét esetben komoly esélye van a folytatásra Fazekas Sándornak, illetve Hende Csabának is, azonban főleg az utóbbira több jelentkező is van, például Bakondi György az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) személyében. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz Kósa Lajossal a Fidesz ügyvezető alelnökével. Korábban felmerült, hogy külön önkormányzati minisztérium alakulhat az ő vezetésével, de a jelenlegi tervek szerint mégis marad a terület a Belügyminisztérium alatt, államtitkári szinten.


A harmadik Orbán-kormány várható összetétele


Már az államtitkárokat keresi Orbán

Információink szerint Orbán Viktor már a leendő államtitkárok személyeiről egyeztet a minisztereivel. Mint arról korábban írtunk, az új kormányban az államtitkári posztokra is „klasszikus politikusok” kerülnek majd, a szakmai munka pedig az államtitkári szint alá kerül. Ami biztosnak tűnik, hogy Szijjártó Péter lesz a külügyi államtitkár - és esélyes a miniszteri posztra is Navracsics távozása után -; Zombor Gábor kecskeméti polgármester váltja Szócska Miklós az egészségügyi államtitkárság élén; Vejkey Imre KDNP-s politikus pedig az EP-lista befutó, 12. helyén álló Hölvényi György utódja lesz az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságnál. Információink szerint államtitkári posztot kapnak a Fidesz szóvivői - Selmeczi Gabriella, Hoppál Péter és Zsigó Róbert - is. Közülük Hoppál nevét többen is oktatási államtitkárként emlegették. A kormányalakítás menetrendjéről egyébként ebben az írásunkban olvashat.