Aki üresen issza

Fotó: Yashima CC-BY-SA / István Hajdu

-

A Magas tenger nyomozója egyszerre küzd a bűnnel és az itallal. A nyelve könnyen forog, a mondatai ütnek, mint Piszkos Harry. Megint valami jó történt a magyar krimivel.


A közelmúltban prózakötettel jelentkezett Babiczky Tibor, akit eddig verseiről ismerhettünk, a Magvető Kiadó gondozásában néhány hete jelent meg Magas tenger címet viselő krimije. A 33 éves szerző négy verseskötet után nyergelt át a prózára. A Magas tenger egyik érdeme, hogy könnyedén túllép a zsáner keretein, és olyan egyedi, szuggesztív atmoszférájú világot teremt, amire bármelyik krimiíró büszke lehetne. A bűnügyi irodalmat jól ismerő szerző saját bevallása szerint két évig dolgozott művén, és a műfaj legjobbjaitól (Hammett, Chandler, Simenon, Nesbø és Block) tanult, a végeredmény pedig egy karcsú, karcos és precíz alkotás lett. Már a könyv alcíme is árulkodik arról, hogy nem egy szokványos krimivel állunk szemben: Egy nyomozó küzdelme a bűnnel és bűntudattal.


“– Üresen iszom – mondta a nyomozó, és a csészealj mellé, a pultra tette a kiskanalat. Eszébe jutott, hogy ezt a két szót akár a homlokára is tetováltathatná, olyan tökéletesen összefoglalja az életét.”

Babiczky Tibor könyve nem egy szövevényes nyomozás krónikája, hanem komor hangvételű metafizikai bűnügyi történetek gyűjteménye. A regény műfajmegjelölés éppen ezért vitatható, hiszen az önálló címekkel jelölt fejezetek sokkal inkább egy lazán összefüggő novellafüzér benyomását keltik, amelynek összeolvashatóságát a visszatérő motívumokon és ismétlődő írói megoldásokon túl csak a névtelen nyomozó figurája és lélektana biztosítja. Esti Kornél noir vagy hard boiled Szindbád, mondhatnánk a Magas tengerről, ha pedig filmes párhuzamokat keresünk, akkor Lars von Trier A bűn lélektana című filmje jut rögtön az eszünkbe, vagy a Coen-fivérek első remekműve, a Véresen egyszerű.



“Olyan volt az egész, mint egy puzzle, amelyben a halál sehová sem illett, mégis mintha akármelyik darab helyére beilleszthető lett volna.”

Babiczky Tibor nyomozója nem is igazán nyomoz, inkább tudomásul veszi, rögzíti a bűneseteket, és valamiképp át is éli azokat, de többségük már nem rendíti meg őt. Cinikus, kiégett figura, akinek a vadnyugati filmek hőseit megszégyenítő, odaköpött szövegei és közbevetett kommentárjai emlékezetesek, legyen szó apaságról, szexualitásról, Istenről, időről, halálról vagy művészetről. Amikor nem dolgozik, a kocsmákat járja, és megállás nélkül szívja a Camel cigarettákat, ezért aztán ezt a könyvet nem ajánljuk leszokófélben lévő dohányosoknak és a kijózanodni vágyóknak.


“Kivett egy Budvart a hűtőből, és szája sarkában egy szál cigarettával kilépett a teraszra. Lehűlt az idő. A hirtelen leszálló hidegben éles kontúrt kaptak a tárgyak. A nyomozó kezében a sörösüveg halkan fel-felbúgott az erős szélben. Olyan volt a hangja, mint egy hajókürté, panaszos, tompa.”

A legenda szerint az amerikai kiadók rögtön kirostálják azokat a kéziratokat, amelyek ébredéssel kezdődnek. Habár Magyarországon ez a szűrő mintha nem létezne, a Magas tenger fejezeteinek ismétlődő felütését változatosabbá tenné, ha nem a történetek kétharmada indulna ébredéssel. A ravasz narrációjú novellákat viszont szuggesztív erővel ruházza fel, ahogyan Babiczky nyomozójának hideg tekintetén keresztül látjuk a világot és Budapestet. A történetek végső soron egy lélektani mélyfúrás és városi pokoljárás stációi. A háttérben mindvégig ott izzanak egy kimondatlan családi tragédia megrendítő részletei, amiről csak az utolsó, tizenötödik fejezetben hull le a lepel, hogy földbe döngölje az olvasókat. A nyomozó lelkéről legplasztikusabban a hűtőgépének belsejében feltáruló élelmiszerek posztapokaliptikus tájképei árulkodnak, de legalább ugyanennyire beszédes itallapjának bőséges és változatos katalógusa is.



Babiczky biztos kézzel építi fel elbeszéléseinek világát, aminek kegyetlenségét és sivárságát jól ellenpontozza a szálkás líraiság. Többnyire rövid és tömör mondatai úgy kopognak, akár egy westernfilmben a bosszút állni érkező, hallgatag Clint Eastwood lovának patái, prózájának feszes ritmusa pedig artisztikus, akár egy pisztolypárbaj. A meditatív jellegű szövegekbe szinte észrevétlenül szövődnek bele a nyomozó emlékei, álmai és látomásai, a különféle filozófiai idézetekről és utalásokról nem is beszélve, amelyek tovább tágítják és árnyalják ezt a baljósan monokróm, urbánus bűntérképet. Felejthetetlen például a negyedik fejezetben olvasható kakas-látomás, az ezt követő fejezetben leírt keserű-jelenet pedig akár egy Tar Sándor-novellában is szerepelhetne, míg a szövegbe emelt különféle bűnügyi, bulvár és közéleti-politikai hírek felérnek egy-egy savas záporesővel.


“A Himnusz jutott eszébe. „A magyar nép zivataros századaiból.” Lehetetlen volna manapság megírni. Ki gondol itt már századokra? Ki gondol holnapig egyáltalán? Se idő, se zivatar, se nép. A magyar lakosság üres másodperceiből. És mindjárt jön a reklámblokk.”

MTI_4


A Magas tenger a Lonely Planet Budapest Dark Side kiadása lehetne, hiszen nemcsak az agyonkoptatott utcákon sétálhatunk végig a nyomozóval, de be is térhetünk vele a számára fontos italmérésekbe a Gyöngy eszpresszótól a Csendesen át egészen a kedvencééig, a Skanzen Clubig. Babiczky Tibor ráadásul a háttérzenéről sem feledkezett meg, a novellákban felcsendülnek többek között a Hot Water Music (State of Grace), a Megadeth (This Was My Life), a Metallica (Creeping Death) és Slayer (South of Heaven) dalai, de a változatos repertoárba a klasszikus zene nagy alakjai (Pergolesi, Chopin, Wagner és Debussy) is simán beleférnek. A klasszikus krimin nevelkedett olvasóknak is felismerésekkel teli kaland lehet Babiczky Tibor könyve, mert többet kapnak tőle egy puszta detektívtörténetnél, a szépirodalmi ínyencségekre vadászóknak pedig kötelező darab. A Magas tenger megjelenése a kortárs fiatal magyar próza egyik örömteli pillanata, igazi olvasmányélmény, mely a maga komor módján egyszerre bölcs és szórakoztató.


“Sosem járt még Írországban, de az egyszemélyes, bőrfüggönnyel leválasztott ivófülkéket szívesen megnézte volna. Mint gyónáskor. Egyedül a hittel és a kétellyel. A fájdalommal. A közvetítő, aki a feloldozást nyújtja, arctalan. Mint egy gyóntató pap. Mint egy üveg whiskey. A fülke idő nélküli tér. Se család, se hivatás, se becsület.”