Akár 15 százalékkal is emelkedhet a törlesztőrészlet

Fotó: Thinkstock / Kajdi Szabolcs / Thinkstock / Kajdi Szabolcs

-

Lejár az ötéves kegyelmi időszak, 170 ezer jelzáloghiteles lehet érintett.


Tömeges, akár 15 százalékos törlesztőrészlet-emelést, rosszabb esetben pedig futamidő-hosszabbítást is hozhat a következő másfél év a volt devizahitelesek egy része számára – írja a Pénzcentrum.

Most áprilistól ugyanis tömegével jár le az árfolyamgát 5 éves időszaka, és közel 170 ezer jelzáloghiteles lehet érintett. Azok a leginkább veszélyeztetettek, akiknek a 2015-ös elszámolás csak kis mértékben csökkentette a tőketartozását (akár eltűnt a gyűjtőszámla-tartozásuk, akár nem), illetve akik azóta sem kérték a törlesztőrészletük rögzítésének a megszüntetését.

2012 áprilisától léphettek be a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők az árfolyamgátba, amelynek az volt a lényege, hogy rögzített árfolyamon (CHF esetében 180 forint) lehetett fizetni az aktuális törlesztőrészletet, általában jóval alacsonyabban a piaci árfolyamnál. Továbbá a rögzített árfolyam feletti tőketörlesztés az úgynevezett gyűjtőszámlára került, aminek a törlesztését 5 év elmúltával kell megkezdeni. A rögzített árfolyam feletti kamattörlesztést viszont a hitelintézet és az állam fele-fele arányban elengedte. Összesen több mint 170 ezer adós élt az árfolyamrögzítés lehetőségével, ami a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezők jóval több mint harmadát jelentette. A legtöbben 2012 folyamán, vagyis öt évvel ezelőtt léptek be, náluk idén fog véget érni a "kegyelmi időszak".