Ágazati bérminimum a kereskedelemben – a kormány segítségére várnak

-

Magasabb bérekkel állítanák meg a munkaerő elvándorlását.


A kereskedelemben is bevezetnék jövőre az ágazati bérminimumot – írja a Magyar Idők. A munkavállalói oldal a kiskereskedelemben is kezdeményezi az ágazati párbeszéd bizottság összehívását, hogy a turizmus iparág mintájára az országosan kötelező bérminimumnál jóval magasabb fizetésekről állapodjanak meg a létszámhiánnyal sújtott bolti területen. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke szerint a többi ágazatnak is fel kellene zárkóznia a turizmushoz, különben eltorzul a munkaerőpiac.

Buday Pálné azt mondta: a kiskereskedelemben nincs ágazati kollektív szerződés. Korábban készült ugyan egy tervezet, az azonban inkább a munkavégzés szabályaival volt kapcsolatos. Szerinte nagyon időszerű lenne a bérek rendezése, és az ágazati kollektív szerződés orvosolhatná a létszámhiányt, de legalábbis megállíthatná a folyamatos elvándorlást.

A munkaadói oldal képviselői elismerik, hogy az ágazatban beszélni kell a bérekről, azonban szerintük annyira összetett a kiskereskedelem, hogy a kormány segítsége nélkül nem fognak tudni megállapodni a dolgozókkal.