A vizsgálat nem zárult le, de lehet, hogy nem felejtik el

Fotó: Giphy.com / Béla Fotós

-

Három ülés után, összesen kevesebb mint 3 órányi munkával, érdemi eredmény nélkül fejezte be a munkáját az NSA-lehallgatásokat vizsgáló parlamenti biztottság kedden. Megállapításait megküldi az Országgyűlés elnökének, majd a következő parlament dönthet úgy, hogy tovább vizsgálja a történteket.


A keddi utolsó (zárt) ülésen – amely negyed óráig tartott – a Külügyminisztérium beszámolóját ismerhette meg a bizottság. Gulyás Gergely, fideszes tag elmondása szerint a külügy anyagából áttekinthették az ottawai, a berlini, a londoni és a moszkvai nagykövetek írásbeli tájékoztatását. Ezeket a korábbi miniszteri és államtitkári meghallgatásokon elhangzottakkal együtt egy feljegyzésben megküldik Kövér László házelnöknek. Gulyás Gergely szerint bizonyossá vált, hogy az Egyesült Államok megfigyelési gyakorlatával tömegesen sértett alapvető emberi jogot, azonban a befolyásszerzéssel kapcsolatos kísérletek feltárását a bizottság március 31-ig  a mandátuma végéig nem tudja befejezni. Ezért a leendő Országgyűlés – ha úgy gondolja – erre új vizsgálóbizottságot hozhat létre. Az ügy előzményeiről bővebben itt olvashat.