A Villarealt is megbüntették az Alves-ügy miatt

Fotó: / AFP Photo / / AFP Photo

-

12 ezer eurós bírságot kapott a csapat, amelynek szurkolója banánnal dobta meg a Barcelona brazil védőjét.


Tizenkétezer eurós (3,6 millió forint) bírságot rótt ki a spanyol labdarúgó-szövetség a Villareal csapatára – írta a BBC. Április 27-én ugyanis a spanyol csapat otthonában, a Madrigalban vendégeskedett a Barcelona, a mérkőzésen pedig banánnal dobták meg a brazil Dani Alvest. A banándobálót a Villareal szurkolóinak segítségével megtalálták, örökös eltiltásban részesítették, továbbá megvonták szezonbérletét. A 26 éves szurkolót, David Campaya Lleot azóta le is tartóztatta a spanyol rendőrség.


Alves és a banán


Megrendezett kampány

Az eset hatására kampány indult a rasszizmus ellen, számos szimpatizáns és játékos pártolt Dani Alves mellé a közösségi oldalakon. A brazil védő hangsúlyozta, nem példa nélküli esetről van szó, a szövetségnek több figyelmet kellene fordítania a rasszizmus kérdésére.
„Remélem, ez a kampány intő jel lesz, hogy az ilyenfajta viselkedést ki kell tiltani a futballpályákról”
– fogalmazott a 30 éves játékos. A rasszizmus elleni közösségi médiakampányról később kiderült, hogy egy PR-ügynökség tervezte meg, csupán arra vártak, hogy valaki megegye a felé dobott banánt.