A világbajnokságon a spanyol állam is széteshet

Fotó: AFP / JOSEP LAGO / AFP / JOSEP LAGO

-

A sors úgy akarja, hogy Weyer Balázs nem szabadulhat a világbajnokságtól, és odaül a spanyol kispadra a pedellusnak álcázott ufó Vicente del Bosque mellé.



Éppen két éve, hogy utoljára teljes egészében végignéztem egy meccset. Előtte majdnem 40 évig nem maradtam le semmiről, irritáló mennyiségben használtam focimetaforákat gyakorlatilag bármilyen helyzetben, felcsillant a szemem ha rögtönzött focikvízbe fordult egy beszélgetés (mondj öt játékost aki a Győrben és a Haladásban is játszott). Gyakorlatilag a Népsportból tanultam olvasni és szinte minden nap a kezembe vettem – akkor is, ha már évtizede csak a kulisszahasogató hülyeségek perverz élvezetéért. Azt hiszem, bármikor tudnék a Nemzeti Sport stílusában írni bármiről – tudósítást, kis színest, tárcát vagy álhírt  vagy nekrológot. De nyugi, nem fogok, nem lesz se királyi gárda, se Oranje, se ausszik, se maródiak listája, se meddő mezőnyfölény.


Két éve tehát, hogy nem láttam meccset. Egyszer csak mintha elvágták volna. Persze voltak előjelek, magyar meccseket már egy ideje nem néztem, és nem elsősorban azért, mert rossz volt a játék (persze béna volt az is), hanem az általános prosztóság miatt, mert minden összetevője bűzlött és már nem voltam képes elhinni, amit látok – pedig minden azért biztosan nem bunda. Két éve, az Európa-bajnoki döntő volt tehát az utolsó meccs, amit láttam. A spanyol-olasz meccs után nem történt semmi különös, nem volt nagy törés, egyszerűen csak jött az ősz és nem kezdtem el meccset nézni. Olyan volt, mint gyógyulás egy szenvedélybetegségből, néha eszembe jutott, hogy nemrég még mennyire kellett és örültem neki, hogy nem érzek semmit, se hiányt, se lemondást, se erőfeszítést. Csak a vb okozott némi zavart, sokszor eszembe jutott, hogy mi lesz, ha jön. Sosem hagytam még ki vb-t, megszállottan megnéztem a mások által érdektelennek tartott meccseket is. Már nem fog kiderülni, hogy nézném-e, ha nem kéne ide írni: megkönnyebbülten mondtam igent a kényszerre és mondtam le a helyzet kiélezéséről.


Persze nem történt az elmúlt két évben semmi nagy változás. A játék feltehetően nem lett rosszabb. Bár szívesen hízelgek magamnak azzal, azt hiszem, szinte minden valamikori és jövőbeni focibuzihoz hasonlóan, hogy anyanyelvi szinten olvasom a játékot, mégsem annak a technikai szépsége érdekel. Sokkal inkább a mögötte lévő sztori, a foci háttere, egy csapat és egy ország vagy egy város regénye – legyen az a regény politikai thriller, krimi, romantikus lektűr vagy géppel fordított használati utasítás. Az utóbbi évtized spanyolországi focija nagyon jó regény volt, remek karakterekkel. A katalán társadalmi lelkiismerettel is menedzselt Barcelona és az elkényeztetett macsó hangember Real Madrid, Guardiola és Mourinho tökéletes drámai párt, tézist és antitézist alkottak és igazi katarzis volt, hogy sokáig a jók nyertek. A válogatottban pedig épp az, ahogy erre az időre a két csapat legjobbjai épp olyan regényes módon passzoltak össze, mint amennyire az antisztár Del Bosque is pompás pedellusnak álcázott ufónak tűnt Guardiola vagy Mourinho mellett.


A legjobban most az érdekel, hogy lehet, hogy négy év múlva nem lesz spanyol válogatott. Illetve lesz, de katalánok nélkül, ami a válogatott esetében a fél csapatot (úgy is, mint a fele királyságot) jelenti. Lehet, hogy ez az utolsó vb-je az egységes Spanyolországnak. Ha az idei katalán függetlenségi népszavazást még meg is lehet akadályozni, el lehet napolni, a következő négy évet már nem biztos, hogy kibírja ez a projekt. Márpedig a katalán függetlenség egyik jelképe a senyera, a katalán zászló színeit is használó Barcelona, a függetlenségpárti játékosok és a harcos katalán Guardiola. Az egységes spanyol államé pedig a király (ráadásul most épp az új király) és a Real Madrid. Akár még az állam jövőjére is hatással lehet, hogy hogyan szerepelnek Brazíliában. Szóval a spanyol válogatott ezen a vébén egy focipolitikai paradicsom.


Egyénileg Diego Costa drámai potenciáljára hívom fel a figyelmet. Tavaly még brazil válogatott volt. A múlt hétig többször volt brazil válogatott (2-szer), mint spanyol (1-szer, azóta már az is kétszer, múlt szombaton játszott Salvador ellen, de így jobban hangzik). Még egy éve sincs, hogy eldöntötte, hogy inkább spanyol, mint brazil válogatott lesz, de előtte még játszott két barátságos meccsen a brazil válogatottban. Ha leég, ha megdicsőül, ha fütyülik, ha a nevét skandálják, ha játszik a brazilok ellen, ha nem játszik a brazilok ellen, ha megsérül, ha becserélik, ha bekakál, mint Lineker vagy betalál, mint Lineker, ha ünnepel, ha nem ünnepel, ha kiszorítja Fabregast, vagy csak melegít az ötvenedik perctől végig: mindenképpen D-R-Á-M-A! Játszani sajnos még nem láttam, mert ő az elmúlt két évben futott be, de kit érdekel.

A VILÁGBAJNOKSÁGON A SPANYOL ÁLLAM IS SZÉTESHET