A vérkomoly filmművészet és Cannes legnagyobb bűne

Fotó: Thinkstockphotos

-

HÁTTÉR

Egy hete ért véget a Cannes-i filmfesztivál, átadták a legnagyobb presztízzsel rendelkező filmes díjat az Arany Pálmát. Itt az ideje a kremlinológiának: van-e recept a pálma megszerzésére? Jobb-e az európai díj, mint az év elején Amerikában osztott Oscar?


Habár számítottunk rá, hogy a díjazottak között túlnyomó többségben európai filmeket találunk majd (2004 és 2013 között hét európai, két amerikai és egy ázsiai film nyert fődíjat), de Dél-Amerika, Afrika és Ausztrália teljes hiánya a listáról még így is meglepetésként ért minket. Sorrendben haladva: az egyébként spanyol származású Luis Buñuel Mexikóban forgatott Viridiánája 1961-ben, az algíri Parázsló évek krónikája 1975-ben kapott Arany Pálmát, ausztrál film viszont még soha. A legközelebbi találat az 1993-ban megosztva jutalmazott Zongoralecke (Új-Zéland), ami abból a szempontból is kirívó, hogy az egyetlen díjazott női rendező is ehhez a filmhez kötődik. Összehasonlítás végett: 2004 óta hat európai, egy afrikai, egy dél-amerikai és két ázsiai film részesült a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjban.

Felhőtlen szórakozás kontra realizmus

A tíz Arany Pálmával díjazott alkotás között egyetlen mozit találunk, ami tartalmaz fantasztikus elemeket, de a reinkarnáció témáját feldolgozó Boonmee bácsi… szürrealizmusa és groteszk humora lényegében idézőjelbe teszik a filmnek ezt az aspektusát. Viszont 2010-ben és 2011-ben a Boonmee bácsi és Az élet fája afféle zárványt is alkotott, hiszen ez a korábbiaktól eltérően ez egy olyan filmpáros, ami különösen nagy hangsúlyt fektetett egy transzcendens világkép ábrázolására. A további nyolc filmet ezzel szemben a rögrealista vagy esetenként brutálisan hétköznapi világlátás jellemzi. De nem csupán science fiction és fantasy, de musical vagy vígjáték sem bukkan fel a díjazottak között, ellenben a realista drámai műfajoknak számos altípusát megtaláljuk, a melodrámáktól (Szerelem, A fiú) a családtörténeteken (Feltámad a szél, Az élet fája) át a felnőtté válásról szóló történetekig (Adéle élete). A hagyományosan eszképistának tartott, a hétköznapi valóságtól elrugaszkodó műfajok ezen a fesztiválon kevés eséllyel rúgnak labdába – Cannesban a filmművészet továbbra is valami valóságközeli és vérkomoly dolog.



Mennyi politika kell egy Arany Pálmás filmbe?

A tíz filmből talán a Fahrenheit 9/11 díjazása körüli botrány irányította rá leginkább a figyelmet arra a kérdésre, hogy Európa legnagyobb filmfesztiválja vajon mennyire átpolitizált esemény. Kétségtelen, hol az Arany Pálmás alkotások között nagy számban találunk érzékeny történelmi vagy politikai problémákat feszegető műveket: a filmek egyike sem játszódik a huszadik századnál régebben – tehát egy western vagy egy középkori lovagkaland feltehetően hátránnyal indul. Mintegy szimbolizálva a társadalmi felelősségvállalás jelentőségét, a tíz filmből hét főhőse űz vagy űzött valamilyen értelmiségi foglalkozást (négy tanár, egy orvos, egy építész és egy riporter), de a fennmaradó három figurában is van közös: A fiú és a Négy hónap… hősei egyaránt perifériára szorult alakok, akiket a fennálló társadalmi rend terel kényszerpályára. Vagyis a társadalomkritikai hangütés azokban az esetekben is meghatározó, amikor nincs a filmben erre egyértelműen utaló, ezzel azonosuló figura.


Hány nőt szerepeltet átlagosan egy Arany Pálmás film?

Pár hónapja nagy port kavart a New York-i Film Akadémia felmérése, amelyben az elmúlt öt év top ötszáz hollywoodi filmjét vizsgálták meg genderreprezentáció szempontjából, és többek között azt találták, hogy a megszólaló szereplőknek csak a 30,8%-a nő. Ehhez képest az elmúlt tíz év Arany Pálmával jutalmazott filmjeinek imdb-n felüntetett szereplőgárdájában a női szereplők aránya 34,7 %, tehát várakozásainkkal ellentétben a férfidominancia aránya a nyertes filmekben hasonlóan alakul a hollywoodi átlaghoz.

Milyen nemű a rendező?

A versenyszekció az utóbbi tíz évben nem mutatott jelentős elmozdulást a nemek arányát tekintve: évi átlag 20,4 filmből 1,8 alkotást jegyzett női rendező. Összevetésként: 2004 és 2013 között az Oscar-díjra jelölt filmesek átlag 20 %-a volt nő, ideértve a legjobb női alakítás kategóriáját is. Az idei zsűrielnök, az Új-Zélandon született, 67 éves forgatókönyvíró, filmrendező és producer – és a zseniális feminista minisorozat, a Top of the Lake kreátora – a fesztivál történetének első és mindezidáig utolsó Arany Pálmával jutalmazott női rendezője. Jane Campion a díjat a Zongoraleckéért 1993-ban megosztva kapta meg. Bármilyen hihetetlen, ez annyit jelent, hogy a világ legtekintélyesebb filmmustrájának történetében egyetlen egyszer sem vitte el a fődíjat teljes egészeben egy női rendező. Ez azért is kínos adat, mert Cannes így nagyjából azonos szintre kerül a döntéseit köztudottan meglehetősen konzervatív ízlés mentén meghozó Amerikai Filmakadémiával: a legjobb rendezésért járó Oscar-díjat 2010-ben Kathryn Bigelow kapta a nagyszerű A bombák földjénért, egyetlen nőként a férfialakot formázó szobrocska történetében. Úgy tűnik, Cannes próbálja megtenni a tőle telhetőt, hogy javítson ezen az arányon, legalábbis Thierry Fremeux, a fesztivál igazgatója szerint, aki elárulta, hogy az idén nevezett 1800 film összesen 7%-át rendezték nők. Ha ebből indulunk ki, akár progresszívnek is tűnhet, hogy a teljes programban szereplő filmek 20 %-át jegyzi női direktor: tizenöt rendező a teljes szelekcióban, amiből kettő az Arany Pálmáért is versenyzett.

A díjakat odaítélő kilenc fős zsűriben magasabb a nők aránya, mint a díjazott filmek szereplői között. Campion a fesztivál történetének tizedik női zsűrielnöke, noha majdnem hatszor ennyi férfi töltötte be már a pozíciót. Az utóbbi tíz évben a kilencven döntnökből harminchét volt nő, ami azt jelenti, hogy "csak" 59 % a férfiatöbbség aránya. Ehhez képest az Oscar-díjakat kiosztó Amerikai Filmakadémiában borzasztóan magas, 77%. Mindez semmiképpen sem tekinthető kiváló eredménynek, és erre idén Campion is felhívta a figyelmet. Miután a zsűri hivatalos sajtótájékoztatóján az esemény moderátora “Pálma Hölgyként” hivatkozott rá, Campion kihasználta az alkalmat, hogy a filmiparhoz és Cannes-hoz szorosan hozzátartozó szexizmusra hívja fel a figyelmet: "Időről időre [mi nők] nem kapjuk meg a részünket a reprezentációból. Elnézést uraim, de úgy látszik a férfiak megeszik az összes tortát."

A tabuk megdöntése biztos siker?

Az már kiderült a fentiekből, hogy az Oscar-díj merítésével szemben – ahol az elmúlt tíz évben egyaránt díjaztak musicalt, játékos némafilmet, akcióthrillert és történelmi drámát – a Cannes-i zsűri jóval szigorúbb ízléssel válogat. De vajon az ebből a szempontból konzervatívnak tartott Akadémia ellenében valóban bátran díjazza az explicit erőszakot és szexualitást tartalmazó filmeket? Az elmúlt tíz év díjazottjai közül két film operál kiemelkedően erőszakos jelenetekkel (Fahrenheit 9/11, Felkavar a szél), viszont ezt mindkét esetben indokolja a háború témája. Emellett további három film csak egy-egy kiugró sokkjelenetben (egy abortált magzat közelképe, egy párnával végrehajtott gyilkosság) vagy csupán képen kívül, sejtetve ábrázol ilyen típusú eseményeket. Ugyancsak vegyes a kép a szexualitást illetően: az aranypálmások közül egyben láthatunk hosszabb szexjeleneteket (a tavaly botrányt is kavart Adéle életében), viszont további négy filmben történik számottevő utalás valamilyen aktusra vagy látható a vásznon nem szükségszerűen szexuális jellegű meztelenség. Azonban a fennmaradó öt filmből hiányzik a számottevő szexuális tartalom. Tehát azt mondhatjuk, bár az Arany Pálmás filmek esetenként valóban tartalmaznak sokkoló képsorokat, a tabusértő tartalmat korántsem díjazza programszerűen a mindenkori zsűri.


cannes_palma_3

Szerzőink a Prizma filmes folyóirat szerkesztői. Heti rendszerességgel jelentkező cikkeiket a VS.hu-n is megtalálják, más írásaikat pedig a Prizmában olvashatják.