A thai kormányfő azt üzente, hogy nem mond le

-

Jinglak Sinavatra szerint az alkotmány szerint nem tehet eleget a tiltakozók követelésének. A thaiföldi tüntetők egy része el akarta foglalni a kormány és a bangkoki rendőrség központját, így ott is összeütközött a rendőrökkel. Több egyetem és iskola is zárva maradt a hét első napján.


Jinglak Sinavatra visszautasította a tiltakozók követelését, hogy távozzon posztjáról. Közölte, hogy az alkotmány szerint sem mondhat le. A miniszterelnök ugyanakkor nyitottnak mondta magát a további tárgyalásokra a tüntetőkkel. Tegnap a demonstrálók egyik vezetője találkozott is vele, de a megbeszélésen semmire sem jutottak.


Reggel a rendőrök ismét könnygázt vetettek be, hogy feloszlassák a tüntető tömeget és védjék a kormány épületét. Más tüntetők a városi rendőrség központját szerették volna elfoglalni, ott is összecsapások alakultak ki a rendőrökkel – tudatta az AFP hírügynökség.

Több bangkoki egyetem, iskola a helyzetre való tekintettel zárva maradt a hét első napján. Az ENSZ közben bezárta bangkoki központját. Az EFE spanyol hírügynökség korában arról írt, hogy az állami hivatalnokok és kormánytisztviselők munkába álltak Thaiföldön, bár a kormányellenes erők általános sztrájkra szólították fel őket. Egyes kormányzati intézményeket (így a pénzügyminisztériumot is) megszállva tartják a tüntetők, ezért az ott dolgozók más állami épületben vették fel a munkát.


Mi áll a thaiföldi események hátterében?

A jelenlegi thaiföldi politikai konfliktus a városi középosztály és a Thakszin Sinavatra, száműzetésben élő milliárdos exminiszterelnököt támogató szegényebb vidéki lakosság szembeállásáról szól. Thakszin és utódai (most épp húga az ország miniszterelnöke) többször is korrupció gyanújába keveredtek az elmúlt években, de populista ígéreteikkel sikeresen maguk mellé állították az ország szegényebb rétegeit.


A kormányellenes tüntetők nem csak a fővárosban, Bangkokban vonultak az utcákra. Számos helyi önkormányzat épületét is megszállták. A rendőrség eddig visszafogott volt, s egyelőre a korábbi évek tüntetéseinek végére néha pontot tevő katonaság is távol maradt.

A New York Times thaiföldi kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, az ország vezetése tudatosan nem avatkozik be, remélve,hogy a tüntetések maguktól elhalnak. A kormányt támogató „vörösingesek” sem tartanak látványos megmozdulásokat, kerülve az összecsapást a kormányellenes „sárgaingesekkel”. Amikor egy 2010-es tüntetésen bevetették a hadsereget a kormány támogatói ellen, több mint kilencven ember halt meg.