A terror áldozatainak ajánlja EL-trófeáját a ManUnited

Fotó: Getty Images / Gareth Copley

-

A hétfői bombatámadás áldozatainak ajánlja a Manchester United az Európa Liga trófeáját, miután szerdán a stockholmi döntőben 2–0-ra legyőzte a holland Ajax Amsterdamot.


Az ünneplés után az MU az öltözőben készített egy csapatfotót a kupával, melyen egy vörös molinót tartanak a kezükben ezzel a felirattal: Manchester a City United, utalva a merénylet utáni összetartásra, amely még a két városi klub, a City és a United rivalizálásánál is fontosabb.



Normális körülmények között boldogok vagyunk egy ilyen meccs előtt, és örömmel várjuk a kezdő sípszót. Ezúttal nem így volt jelentette ki José Mourinho, az angolok vezetőedzője. Csak tettük a dolgunkat, méghozzá remekül.


A portugál mester aki 2003-ban az FC Portóval is megnyerte az akkor még UEFA Kupának hívott trófeát kifejtette, elérték a céljukat, és visszatértek a Bajnokok Ligájába. Hozzátette, hogy sokkal szívesebben kerül így a BL-be, mint a Premier League negyedik, vagy akár második, vagy harmadik helyezettjeként.


José Mourinho, a Manchester United vezetőedzője


Stockholmi győzelmével a Manchester United a következő szezonban a BL csoportkörében kezdi meg európai kupaszereplését.

A játékosok nevében Ander Herrera emlékezett meg a hétfői robbantás 22 áldozatáról: „El akarjuk mondani, hogy egy olyan összetartó világban szeretnénk élni, amely a békéért és a tiszteletért küzd.


Kérjük, ne legyen több merénylet, kérjük, ne legyen több halott

mondta a spanyol légiós.


Az MU lett az ötödik klub, amely megnyerte mind a három európai kupasorozatot, beleértve az 1999-ben megszűnt Kupagyőztesek Európa Kupáját is.