A telekcserés per is bíróságot cserél

Fotó: Szépművészeti Múzeum, Gustav Courbet: Birkózók

A sukorói telekcserék ügye már a harmadik per, amely az Alkotmánybíróság határozata nyomán visszatér a fővárosba, mert kiderül, hogy ezeket annak idején Handó Tünde OBH-elnök az uniós jogot és az Alaptörvényt is megsértve helyezte át vidéki bíróságokra.


Megerősítette a Szolnoki Törvényszék elnökhelyettese azt a Magyar Nemzet-információt, hogy a Sukoró-pert visszaküldték a Fővárosi Törvényszékre. Sándor Géza a VS.hu-nak azt mondta, a januári tárgyalásokon még nem fejeződött volna be a per. Eddig tanúkat hallgattak meg. A Magyar Nemzet szerint újra kell kezdeni a pert, de erről nem kaptunk információt. A szolnoki bíróság két ügyet küldött vissza. A Fővárosi Törvényszék sorra kapja vissza az áthelyezett ügyeket, miután az Alkotmánybíróság (AB) december elején megsemmisítette azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, Handó Tünde áthelyezhesse más bíróságokra bizonyos perek tárgyalását. Szolnokon is erre hivatkoztak. Az előző két évben 55 ügyet helyeztek át. Idén egyet sem - tudtuk meg az Országos Bírósági Hivataltól. Az áthelyezett ügyek 70 százaléka jogerősen lezárult. Közleményük szerint az ügyáthelyezések miatt a Fővárosi Törvényszék ítélkezése 2013-ra lényegesen időszerűbbé vált és az országos átlagot megközelíti. A Hivatal korábbi közleménye szerint az AB határozata nem érinti a folyamatban lévő ügyeket. Ennek ellenére küldött vissza több vidéki bíróság is pert. Az OBH elnöke a Népszabadságnak szerdán azt mondta,  „ha valaki úgy véli, az AB mostani határozatából az következik, hogy a korábban áthelyezett ügyet vissza kell utalnia az eredetileg illetékességgel rendelkező bíróság elé, ezt megteheti, és ezzel az OBH-nak nincs dolga.”  Megkerestük a Fővárosi Törvényszéket hogy hány ügyet kaptak vissza eddig, de nem mondták meg. Ahogy azt sem, ők hány ügyet küldtek vidékre. A kérdésről januárban nyilatkoznak. A bíróságok tehermentesítésére és az ítélkezés gyorsítására hivatkozva helyezték át korábban az ügyeket. Ha most ezek visszakerülnek - ráadásul ha ezeket újra is kell kezdeni -, az eredeti cél nem valósul meg. A héten egy Zalaegerszegen tárgyalt rendőrkorrupciós ügyet is visszaküldtek a fővárosba, a kecskeméti bíróság pedig ugyanígy tett a volt budapesti főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós és társai perével, és az is kiderült, hogy emiatt az ügy tárgyalását teljesen az elejéről kell újrakezdeni. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tanúvallomást tesz a Szolnoki Törvényszéken 2013. augusztus 22-én Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök tanúvallomást tesz a Szolnoki Törvényszéken 2013. augusztus 22-én