A szurkoló előbb fogadja el a halált, mint a vereséget

Fotó: szpot.hu / Béla Fotós

Egy kenyai Manchester United-drukker öngyilkos lett, miután kedvenc csapata vereséget szenvedett a Newcastle Unitedtől. Ezzel párhuzamosan Brazíliában tömegverekedéssé fajult a Vasco da Gama bennmaradásért vívott meccse. Van kapocs a két esemény között? Történelmi párhuzamok.


2013. december 4-én az Everton huszonegy év után először, Bryan Oviedo góljával nyerni tudott az Old Traffordon, a Manchester United otthonában. Három nappal később, december 7-én a Newcastle negyvenkét év után először, Yohan Cabaye góljával nyerni tudott az Old Traffordon, a Manchester United otthonában. A megsemmisítő – vagy annak gondolt – szégyent John Jimmy Macharia, kenyai MU-drukker nem tudta tovább elviselni, és a lefújást követően leugrott annak az épületnek a hetedik emeletéről, amelyben megtekintette a meccset barátaival.



Ahogy Macharia, úgy a világ reakciója is szélsőséges. Van, akit hőst lát benne (United till he dies!), van, aki szerint meg sem érdemli az életet, aki képes öngyilkosságot elkövetni egy futballmeccs eredménye miatt. Mások a kábítószer, vagy a feltételezett tartozások számlájára írják az ügyet. „Az afrikai szurkoló nagyjából olyan ember, mint a világ bármely más csapatának szurkolója. Él-hal csapatáért, mindig és minden körülmények között győzelmet vár tőle. Lehetséges, hogy szurkolói ténykedésében olyan eszközökhöz nyúl, amelyek másutt különösnek tűnnek” – írja Stephen Borquaye a Nagy varázslat című írásában. És tényleg. Ghána fővárosában történt például, hogy rangadót játszott a helyiek két csapata, a Hearts of Oak és a Cornerstone. A Hearts győzelme bajnoki címet jelentett volna a csapatnak. A meccs során aztán a Hearts kapusa gólt kapott egy távoli szabadrúgásból. Azonnal akadt is egy néző, aki szerint a lövést könnyűszerrel hárítani lehetett volna. Menten berohant a pályára, és ráncigálni kezdte a kapust, azzal a szándékkal, hogy majd ő beáll a helyére. Ez nem sikerült, a kapus maradt, a meccs végeredménye pedig 2-2 lett. 1970-ben a ghánai Asante Kotoko és a zairei Englebert csapott össze az Afrikai Bajnokok Ligája döntőjében. Döntetlen állásnál, a meccs 89. percében egy zairei csatár hosszú indítást kapott – méteres lesen. A bíró sípolt is, ez azonban nem zavarta a játékost, elfutott a labdával és a hálóba lőtt. A játékvezető előbb a szabályoknak megfelelően szabadrúgást ítélt, majd megneszelvén a stadionban eluralkodó indulatokat, középre mutatott és megadta a gólt. A jelentésében aztán közölte, hogy a gól természetesen nem volt gól, és csak azért ítélte meg, mert veszélyben forgott az élete. Gondolhatnánk, hogy ’70-es évek már messze vannak, és az afrikai labdarúgást már nem övezik olyan szurkolói érzelmek és indulatok, mint korábban. Pedig de – minimálisan erre enged következtetni például a nigériai labdarúgó bajnokság legutóbbi végeredménye. Most csak a bajnokcsapat, a Kano Pillars eredményét emeljük ki: hazai pályán 18 győzelem, 1 döntetlen, 0 vereség – idegenben 2 győzelem, 2 döntetlen, 15 vereség.


Szóval az afrikai szurkolók nem szeretnek veszíteni, hazai pályán különösen nem, és ebben partnerük a közeg és partnerek a bírók is. Ehhez vannak szokva, és ha nem is nyílegyenes a reláció Macharia és a MU esetéhez, a jelenség gyökerei láthatóak. Ráadásul a labdarúgás nemcsak a játékosok, hanem a szurkolók szempontjából is kiemelt kitörési pont. Ebből a szempontból nagy a hasonlóság Dél-Amerikával. Latin-Amerikában az angolok honosították meg a labdarúgást az 1800-as évek végén, azonban a kezdeti brit dominancia fokozatosan veszített erejéből. A brazilok, az uruguayiak és az argentinok nem vették át a brit keresztényi képet a férfias emberről, a fizikumnak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget, pláne nem fetisizálták, ráadásul a ravasz megoldásokat sem tartották cikinek. Az önálló fejlődésnek induló stílusuk nem is különbözhetett volna jobban az angoltól. Eduardo Archetti antropológus érvelése szerint, amint a spanyol és az olasz bevándorlók hatása érezhetővé vált, a dél-amerikai labdarúgás elutasította az erőjátékot és a fegyelmet, helyettük pedig a technikai képzettség, a kifinomultság és főleg az egyéni játék került előtérbe. Ez a folyamat egyébként az élet más területein is megfigyelhetővé vált, különösen, ami a fegyelem elutasítását illeti. Hivatalosan 199.854 fizető néző előtt játszották a brazíliai Maracana stadionban a világbajnoki döntőt 1950-ben, amelyet a hazaiak – minden előzetes várakozás ellenére – 2-1-re elvesztettek Uruguay ellen. Az ezt követő trauma jócskán meghaladta az épp ésszel felfoghatót: legalább két szurkoló már a helyszínen öngyilkosságot követett el a kenyai Machariához hasonló módon, de a vereséget követő napokban egész Brazíliából érkeztek beszámolók kétségbeesett drukkerekről, akik végett vetettek az életüknek. Az 1950-es vb-döntő története


„A Maracana történelmében csak három ember tudta egyetlen mozdulattal elhallgattatni a tömeget: a pápa, Frank Sinatra és én” – érzékelteti az események dimenzióját Alcides Ghiggia, a győztes uruguayi gól szerzője. A vereséget szenvedő válogatottat szinte teljesen felszámolták, a meccset közvetítő rádiós kommentátor visszavonult. Ebben az időszakban még fehér mezben játszottak a brazilok, de ennek a hagyománynak is véget vetettek: 1954-ben már az azóta megszokott sárga színben futottak ki a pályára. A csapat kapusának, Barbosának szinte sosem bocsátottak meg, sőt afro-brazil származású kapus 2006-ig nem is kapott lehetőséget vb-meccsen, az átkot Dida megjelenése törte meg. Szóval egyes szurkolói kultúrákban csak ennyire veszik komolyan a futballt. A brazil labdarúgó bajnokság botrányos körülmények között ért véget vasárnap. A négyszeres bajnok Vasco da Gamának nyerni kellett volna az Atletico Paranaense otthonában, hogy ne essen ki az első osztályból. Ám a meccs rosszul kezdődött számukra: az Atletico szerezte meg a vezetést, és elszabadult a pokol. A két szurkolócsoport kíméletlenül egymásnak esett, a meccset félbe kellett szakítani.


Egy szurkolót a pályán landoló helikopterrel kellett kórházba szállítani, hárman pedig azóta is kómában vannak. „Próbáltuk győzködni a drukkereket, hogy fejezzék be ezt az őrültséget, mert nagy baj lesz a vége. Közben hiába tekintgettünk a lelátóra, a rendőri beavatkozás késett. Húsz éve futballozom, de ilyet még nem láttam. 2014-ben mi rendezzük a vébét, az országnak is hihetetlen károkat okoz, hogy ilyen képsorok járják majd be a világot rólunk” – nyilatkozta könnyeivel küszködve az egyébként 5-1-re megnyert mérkőzést követően Luiz Alberto, az Atletico védője. A Vasco da Gama mellett a szintén nagy múltú Fluminense is a kiesett, azt a meccset is kisebb zavargások övezték. Becslések szerint Brazíliában 150 szurkoló vesztette életét az elmúlt 25 év összecsapásaiban.