A szerelem az szerelem

-

HÁTTÉR

Rosszabb pillanataiban Mundruczó Kornél Deltáját, jobb pillanataiban a három évvel ezelőtti Weekend keresetlen őszinteségét és intimitását idézi Császi Ádám legújabb filmje. Szikár, lassú és helyenként kicsit tétova, de a bőr alá kúszó dráma lett a Viharsarok.


A berlini filmfesztiválon debütált filmet – akárcsak a tavalyi Adèle életét –megelőzte a híre, amely szerint a pörgős és trendire fazonírozott Coming Out ellentettjeként megkapjuk „a magyar Brokeback Mountaint”. A hasonlat nem is alaptalan: mindkét rendező egyszerű embereket tesz meg főhősül, akik számára a társadalom legalább akkora gát, mint a saját személyiségük. Szabolcs (Sütő András Miklós), a fiatal futballista, miután összeveszik egy csapattársával és edzőjével, hazatér Németországból, és a nagyapja romos, alföldi házában rendezkedik be. Egy sikertelen motorlopási kísérlet keretében megismerkedik Áronnal (Varga Ádám), aki segít neki rendbe hozni a házat. Kettőjük egyre szorosabbá váló kapcsolatát azonban senki sem nézi jól szemmel, a helyzet pedig tovább bonyolódik, amikor Szabolcs volt csapattársa, Bernard (Sebastian Urzendowsky) is megérkezik.


Császi Ádám filmjének egyik legnagyobb érdeme a jól ábrázolt testiség: nincsen combokon premier plánban végigcsorgó ondó (mint a már említett Deltában) vagy infantilis, letolt nadrágos Amerikai Pite-utánérzés; egyszerűen három fiatal kibontakozó szerelmét és vágyakozását látjuk, miközben fel sem merül bennünk, hogy ez az egész beállított, annyira átélhető. Különösen Szabolcs és Áron között olyan a kapcsolat, amelyet ritkán látni magyar filmben – Bernard nem is tud kilépni a fakó sidekick-szerepből, hiába lenne az általa játszott karakterben potenciál. A szereplők egyik legnagyobb problémája viszont a rosszul megírt dialógusokban vagy a dialógusok hiányában rejlik. Míg egyes tavalyi drámák (egy példa: Kutyám, Killer) úgy tudták egyre szorosabbra vonni a hurkot a néző nyaka körül, hogy közben alig pár indulatszó és lórúgás-erősségű egysoros hangzik el, itt valahogy minden egyes megszólalás pusztába kiáltott szó.

Ezt a pusztát viszont Rév Marcell olyan erővel és érzékenységgel ragadja meg, hogy a képi világ rögtön a film második legjobb pontja: ott van benne a magyarországi peremvidékek zárt, kiábrándult hangulata, paprikáskrumpli- és pálinkaszagú nappalikkal és pár olyan perccel, amikor mi is azt érezhetjük, hogy szabadok vagyunk és fiatalok, akik igazán el tudják fogadni azt, amik. Minden hibája ellenére emlékezetes film a Viharsarok, amely ugyan nem mond újat a témájában, ellenben a magyar filmek esetében rég nem látott érzékenységgel tapogatja körbe a homoszexualitás és a testiség témáit, mindezt gyönyörű képi világgal és botladozó dialógusokkal karöltve. Egy újabb rendező, akire megéri figyelni, mert közel sem biztos, hogy ez marad a legjobb filmje. Interjúnk a rendezővel itt olvasható.