A szelfi tudománya

Fotó: Robert Cornelius / Library of Congress / István Hajdu

-

Egy brit tudós szerint azért készítünk annyi szelfit magunkról, mert így közelíthetünk ahhoz az (egyébként téves) önképhez, amilyet önmagunkról alkottunk.


Korunk egyik legfelkapottabb fotográfiai trendje lett a szelfiből – pedig már Robert Cornelius (képünkön) is készített ilyen képet 1839-ben. 2013-ban az év szava lett, a Star Wars instagramja egy Vader-szelfivel indult, de a másik véglet, Ferenc pápa is szelfizett már. Aztán láttunk sast, amelyik magát fotózta, és egy őrült fószert, aki egyből lőtt egy önfotót, miután lezuhant a repülője, de botrány is kerekedett már ilyen fényképből: Obama, Cameron és Thorning-Schmidt a volt dél-afrikai elnök, Nelson Mandela temetésén szelfizett. De miért szeretünk ennyire szelfit készíteni és miben különbözik az, ha egy magunkról készült fotót vizsgálunk, attól, ha másról készültet? Ezeket a kérdéseket vizsgálta James Kilner, a University College London agykutatója. Életünk során egyre ügyesebbek leszünk az arcok felismerésében és a mimikai mozgások helyes értelmezésében. Saját arckifejezéseinket az alapján értelmezzük, hogy arcunk mozgását hogyan érzékeljük – tehát anélkül, hogy látnánk magunkat. Ennek folyományaként nincs túl sok információnk arról, hogy különböző helyzetekben miként is néz ki a saját arcunk. Kimutatták például, hogy ha az embereknek mutatnak egy fényképet önmagukról, és megkérik őket, hogy „vágjanak” ugyanolyan arcot, akkor ez nem szokott sikerülni, csak ha tükörben nézhetik önmagukat. A véletlen űrszelfi is létező műfaj: ezt például a szovjet űrhajós, Ivancsenkó követte el – Kovaljonok vizorjában tükröződik 1978 júliusában. A véletlen űrszelfi is létező műfaj: ezt például a szovjet űrhajós, Ivancsenkó követte el – Kovaljonok vizorjában tükröződik 1978 júliusában. Kinézetünkre vonatkozó hiányos tudásunkat máshogy is sikerült felmérni. Egy kísérlet során az alanyról készített egyik képet digitálisan feljavították és lerontották, az így készült képsorozatba betették az eredeti fotót is. Az alanyt megkérték, hogy válassza ki azt, amelyiken a leginkább hasonlít saját magára – az emberek szinte sosem választották ki az eredeti fényképet. Ez még önmagában nem feltétlenül meglepő, hiszen nem tudjuk pontosan, hogyan nézünk ki. Az már meglepőbb, hogy a kísérleti alanyok többsége azon fotosoppolt képeket mondta magához hasonlítónak, amelyeken digitálisan szebbé tették. Kilner szerint ennek az az oka, hogy az emberek olyan önképpel rendelkeznek, amely sokkal fiatalabbnak és szebbnek számít, mint az, ahogy valóban kinéznek. Valószínűleg emiatt készítünk gyakran szelfit, amelyek közül kiválaszthatjuk azt, amelyik az általunk elképzelt kinézetünkhöz szerintünk a leginkább hasonlít.