A sajtó a pápaság első óráiban megírja a narratívát

Gergely Szilvay

a Mandiner újságírója


„Elődjével ellentétben” – talán a leggyakoribb szófordulat, amit Ferenc pápával kapcsolatban le szoktak írni. A politikai életben a „populista” jelző meglehetősen dehonesztáló: a populista nem őszinte, csak hatalmat akar, a tudatlan tömegeknek játszik, rövidtávon gondolkodik. Persze az „elitista” sem épp pozitív értelmű, mert ma már nem divatos társadalmi hierarchiák, a feudalizmus és az arisztokrácia jut róla eszünkbe, és persze első ránézésre rögtön ellentéte a demokrata szómágia egyik központi fogalmának, az „egyenlőség”-nek. Ferenc pápával kapcsolatban még sehol sem olvastam, hogy populistának titulálták volna. XVI. Benedek pápa mindig rosszallóan megkapta, hogy elitista. Márpedig azt kell mondjam: ha Benedek elitista, akkor Ferenc: populista.

Ratzinger, a páncélbíboros olyan beszédet mondott mind II. János Pál temetésén, mind utána a konklávé kezdete alkalmából mondott szentmisén a „relativizmus diktatúrájáról”, hogy egyértelmű volt: nehézsúlyú versenyző, aki tulajdonképpen már a célba ért. 2013-ban Angelo Sodano, a bíborosi kollégium vezetője egy lapos, nem különösebben érdekes „zöld” beszédet mondott szeretetről, emberiségről, igazságosságról és békéről.

XVI. Benedek elszámította magát – már ha igaz, amit sejteni lehet, hogy lemondásával be akarta előzni a bíborosi kollégium szervezkedéseit, és saját jelöltjét, Angelo Scola bíborost, milánói érseket próbálta helyzetbe hozni. Azaz a lemondás tulajdonképpen egy utolsó, zseniális húzás lett volna Benedek pápa részéről régi ellenfelével, Angelo Sodano bíborossal és követőivel szemben. De kit érdekel ez a Sodano? Nos: Sodano a Vatikán régi embere, az öreg, ravasz diplomata, negyed évszázada kulcspozíciókban. És: ő volt a 2013-as konklávé királycsinálója. Sodano elmondta a konklávé előtt a beszédét szeretetről, emberiségről, igazságosságról és békéről. A pápaválasztáson magán kora miatt már nem vehetett részt. Aztán megjelent Bergoglio bíboros a balkonon, az egyik legnépszerűbb, legegyszerűbb szenttől kölcsönözve a nevét, és elkezdett beszélni – miről? Szeretetről, emberiségről, igazságosságról és békéről. Voilá. És persze a Vatikán megreformálásáról, a papi pedofília elleni küzdelemről. Egy baj van: azok tették meg királynak, akik ellen küzdenie kellene. Az ellenük való küzdelembe Benedek pápának beletört a bicskája – korábban is ő volt a legelszántabb harcos, aki például II. János Pál alatt a volt bécsi érsek ellen egyedül követelt szigorúbb vizsgálatot, de nem érte el célját.

Ferenc pápa egy kompakt kis pr-csomag. Ráadásul hiteles. Minden a helyén van. Jön a dél-amerikai érsek, aki elutasítja a pompát, mosolyog, közvetlen, egyszerű üzeneteket küld és mindenki imádja. Sehol egy hiba. Áramvonalas. Kiszámítható. Azt mondja, amit hallani akarsz – pontosabban mond mást is, de azt úgysem fogod meghallani. A pr-gépezet ugyanis nem tudja kiküszöbölni a problémát: akármilyen egyszerűen fogalmaz is, Ferenc pápát félreértik. Ezen ponton – azon túl, hogy ő is küzd a szexuális visszaéléseket elkövető papokkal szemben – teljesen kontinuus Benedek pápával. Benedeket félreértették, mert óvatos és bonyolult volt. Ferencet félreértik, mert rövid és egyszerű. Úgy látszik, a pápák sorsa már csak ez – nem nehéz félreérteni olyan nyilatkozatokat, szavakat, amelyeknek a teljes kontextusát már csak a tudatos hívők ismerik A rövid szöveget félreértik, a hosszút el sem olvassák. ­Hogy van ez? Jeffrey Tucker, egy amerikai katolikus gondolkodó úgy vélekedik erről: a sajtó előzetes narratívát teremt, önkéntelenül is.

„Az új narratívát az új pápaság első óráiban megírják, és hajlamos változatlan maradni. (…) XVI. Benedek pápa működésének az volt a narratív kerete, hogy ő egy szemellenzős reakciós, a kemény kéz híve, aki vissza akarja fordítani az idő kerekét. Miután ez megszületett, többé nem számított semmi. (…) Így van ez Ferenc pápával is. A sajtó hamar eldöntötte, hogy személyében alázatos, spontán, liberális, széles látókörű, szegénypárti, toleráns és a doktrínát felülvizsgálni hajlandó pápával állunk szemben. (…) Ami ennek ellentmondani látszik, az nincs.”

Bergoglio bíborosról többek közt azt lehetett tudni, mielőtt megválasztották, hogy jó menedzser. Most épp be is veti ezen képességeit: a laza és jóságos mosolyú Ferenc pápa, akitől remélik (és ő is ilyen tartalmú nyilatkozatokat tesz), hogy majd decentralizálja az egyházat, a háttérben keményen irányítja a Vatikánt és a világegyházat is. Például se szó, se beszéd, megtiltja a ferencesek egyik ágának, hogy a Benedek által liberalizált régi, tridenti rítus szerint mondják a misét. Mert csak. De tényleg annyira alázatos? Nincs jogom kétségbe vonni Jorge Bergoglio belső motivációit. De nekem elsőre nem az alázat jut eszembe valakiről, aki pápává választása után azonnal felrúg egy rakat hagyományt. Beszól a szertartásmesternek, nem hajlandó a tisztségének megfelelő ruhákat felvenni, megőrjíti a vatikáni biztonsági szolgálatot. Nem hajlandó beköltözni a pápai lakosztályba. Annyit sem tesz meg, hogy beköltözik, majd később átköltözik mostani lakhelyére. Nincs fokozatosság, felfordulás van. A pápai lakosztályban egyébként semmi luxus nincs, csak pusztán normálisan néz ki. Sajnos mi viszont ma azt hisszük, a szegénység és egyszerűség lepukkantságot jelent. Az „elhordott”, „kopott” fekete cipőket, amiket egyébként Bergoglio a konklávé előtt kap ismerőseitől, vadonat újan.

A szegénységpárti Ferenc pápa Vatikánjában valakik a beiktatási szentmise előtt nagy mennyiségű bíborosi ruhát rendelnek sebtiben egy kisebb szabóműhelytől, mivel nem találtak eléggé egyszerű „készletet” a falakon belül. A rendelést végül lemondják, a kapacitáshiánnyal küzdő műhely nem bírná a terhelést. Ja, és a dolog pénzkidobás volna, mert a Vatikán sekrestyéjében, illetve raktárában irgalmatlan mennyiségű ruha közül lehet válogatni, csak hát azok nem elég egyszerűek egy bizonyos ízlésnek. A Vatikán új lakója régi, egyszerű, olcsó autóval jár – viszont törhetik a fejüket a kommunikátorok, ugyanis a régi és olcsó autók nem épp környezetkímélőek. Akkor most Ferenc pápa szegény vagy zöld?

Az első nyer, egyelőre, mivel Róma püspöke a szegények szegény egyházát vetíti elénk eszményképnek, ezért dolgozik. Lehet, hogy én vagyok rosszul számoló bölcsész, de szerintem a szegényeket egy gazdag egyház tudná igazán segíteni.

Ráadásul a pompa annak szól, akinek a pápa csak helytartója. A gótikus katedrálisok, a nehéz, aranyozott miseruhák, a tömjén, az orgona, a kórus, a gyertyák, a festmények – mind Neki szól, nem pedig önmagáért van. Nem a hatalom és gazdagság jelképe – sajnos egy ilyen régi, díszes, aranyozott miseruha igencsak nehéz és kényelmetlen. Ferenc pápa meg is szabadul tőle, alázata tárgya Benedekkel szemben nem az ilyen típusú hagyomány. Tudja valaki, miről szóltak Benedek piros cipői, amiket a lepukkant feketére váltott Ferenc? Nem, nem arról, hogy Ratzinger drága piros cipőkben próbált volna divatdiktátorkodni. Hanem a folytonosságról az egyház kétezer éves történetével. A pápák évszázadok óta piros cipőt hordanak az utolsókat kivéve, az ugyanis a vértanúság jele – de ki gondol ma már a vérre, esetleg ki gondol a piros cipőkről Isten fiának átszögezett lábára? Senki, már csak azért sem, mert tíz nem hívőből tíznek fogalma sem volt arról, hogy milyen színű cipőt hord a pápa (a hívők között sem soknak) mindaddig, amíg kirakatba nem helyezték, hogy lám-lám, Ferenc a magával hozott, lepukkant cipőit hordja. Na, akkor mindenki megtudta, hogy a reakciós Benedek szörnyű ízléstelenségről tanúságot téve piros lábbeliket hordott.

Benedeknek felrótták, hogy elavult, népegyházi a gondolkodása, mintha még mindig tömegek volnának katolikusok. Némi önellentmondás volt abban, hogy eközben elitizmussal vádolták. Nos, Benedek nem gondolkodott keresztény tömegekben, hanem Arnold Toynbee brit történész nyomán „kreatív kisebbségnek” gondolta el a közeljövő keresztényeit. A „kreatív kisebbség” fogalmát Toynbee a népvándorlás évszázadainak kisebbségben élő keresztényeire értette, akik átmentették az ókori kultúrát a középkorba. Hát, ez nem épp népegyházi gondolkodás. Ferencnél viszont mindenki felsóhajt, pedig ő aztán a latin-amerikai népegyházi közeg kellős közepéből érkezett, ami persze egyáltalán nem baj.

Tudom, sokan abban a hitben élnek, hogy a katolikus egyháznak fel kellene zárkóznia a modern korhoz, és ha nem akar híveket veszteni, akkor liberalizálnia kellene tanait, lazítania kellene. Nos, a probléma az, hogy a vallásgazdaságtani tanulmányok szerint ez nem igaz. A helyzet éppen az, hogy a liberalizáló felekezetek (például az anglikánok) nagyobb tempóban veszítenek híveket, mint a saját identitásukhoz ragaszkodók. Az anglikánok beváltották a progresszívek receptjét és utat engedtek női papoknak, homoszexuális házasságnak, posztmodern performansszá alakított istentiszteleteknek, batikolt pólóknak tűnő miseruhákban. Semmiféle hanyatlási tendenciát nem sikerült megállítani. Ellenben például a katolikus egyház minimálissal még növelte is hívei számát Kanadában.

Lehet sopánkodni az ezer évvel ezelőtti térítési módszereken és Jézust egy macskafogóból kipottyant, virágszagolgató hippinek beállítani, de kétségkívül vonzóbb volt már ezer-ezerötszáz éve is egy harcos, férfias kereszténység, ami karddal is kiáll az igazáért, mintha azzal álltak volna elő a papok, hogy bocs, dugd vissza kardodat hüvelyébe, pogány teuton barátom, mert elközelgett a béke ideje. Teuton barátunk nem a kardját dugta volna hüvelyébe, hanem a prédikátor skalpját. Abban a világban, ahol a harcokat istenek vívták? Ha te győzöl a csatában, a te istened a nyertes, ha én, az enyém? A (poszt-)posztmodern valóságban sem vonzó senki számára egy olyan kereszténység, amely állandó bizonytalanságot mutat, és még a saját létezéséért is képes elnézést kérni.

Kérdés, ki fog engedelmeskedni valakinek, aki következetesen elsősorban Róma püspökének tartja magát, s csak aztán pápának. Persze pápa is, de inkább Róma püspöke (pedig a püspöki feladatok ellátására van egy helyettese). Amikor vita támad, hogy I. Ferenc vagy Ferenc, utóbbi mellett teszi le a voksát, gondolom azért, mert a számozás olyan feudális és monarchisztikus. A díszesebb trónszékeket, amiket Benedek használt, kiviteti, és egyszerű kialakítású széket hozat be, ami akár egy dögunalmas ENSZ-BT-ülésről is származhatna. Pedig egy teokratikus abszolút monarchia, egy spirituális birodalom uralkodója, ahol még nem lépett Isten szavának helyébe a nép szava. Habemus papam, de legalábbis Roma habet episcopum.

Még nem láttam egy ateista kibicet sem, aki megtért volna, belépett volna egy felekezetbe, miután az a saját ízlése szerint átalakította tanait. Nem is beszélve arról, hogy Isten szava nem népszavazás és népszerűség kérdése. A katolikus egyház mindenesetre nem éppen egy olyan útjelző, amit ha a progresszívek szája íze szerint átállítanak, akkor majd tömegek fogják követni. A katolikus egyház régi, vastag fal a haladás útján, amit a haladók le akarnak dönteni. Végső soron mindegy, mit mond, nem kiegyezni akarnak vele, hanem vagy megsemmisíteni, vagy humanista NGO-t csinálni belőle. Ilyen márpedig nem lesz, az előző kétezer évben többet is kibírt már ez a spirituális birodalom, aminek állnak még az évszázados falai.


Milyen pápa eddig Ferenc?


Hippis, modern.
Konzervatív, mint az eddigiek.

SZAVAZAT UTÁN