A rendőrség elutasította az Együtt-PM feljelentését

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt / MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

Az MNB ügyében hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést az Együtt-PM pártszövetség. A rendőrség elutasította, hogy érdemben vizsgálja a feljelentést.


„A hatóságok ismét jól teljesítettek: bár a csúcsdöntés nem sikerült, jó időt futottak. Ezúttal 27 nap alatt (amibe belefért egy feljelentéskiegészítés is) sikerült megszüntetni az eljárást” – írta közleményében Pápa Levente, az Együtt-PM gazdaságpolitikusa annak kapcsán, hogy a rendőrség elutasította a Magyar Nemzeti Bank ügyében hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentés érdemi vizsgálatát. „Az Együtt-PM felhívja Matolcsy György és a rezsim többi működtetőjének figyelmét: az ilyen bűncselekmények hosszú idő alatt évülnek el, addig még sok víz lefolyik a Dunán. Az igazság egyszer utat tör magának” – jelentette ki Pápa Levente. Április közepén írta meg az Index, hogy az MNB százmilliárdnál is többet költ új ingatlanokra, Guarneri-hegedűre, illetve Bruegel-festményre. A lap azt közölte, hogy a költségeket végső soron az adózók állják. Az Index a jegybank felügyelőbizottságának jelentésére hivatkozva azt is írta, hogy nincs semmilyen stratégia a nagy keretösszeggel elindított ingatlanprogram mögött. Válaszul az MNB bejelentette: büntetőfeljelentést tesz az Index ellen, mert „hamis, a közbizalom megrendítésére alkalmas” állításokat tett. A jegybank szerint a lap ellenőrizetlen jegybanki költésekről írt, az Állami Számvevőszék pedig rendszeresen ellenőrzi az MNB gazdálkodását.