A PSG-vel játszik a Veszprém a BL-elődöntőben

Fotó: MTI / Bodnár Boglárka

-

A Paris Saint-Germain csapatával játszik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében a Telekom Veszprém a kölni Final Four keddi sorsolása eredményeként.


A Veszprém a csoportkörben mindkétszer kikapott a PSG-től, november 20-án, hazai pályán 2928-ra, egy héttel később, Párizsban pedig 2824-re. A francia csapat a négyes döntőbe a MOL-Pick Szegeden keresztül jutott be úgy, hogy Szegeden 3027-re győzött, majd a szombati visszavágó, otthon 3030-as döntetlennel zárult. A PSG egymás után másodszor tagja a legjobb négy mezőnyének. Tavaly harmadik lett, míg a Veszprém ezüstérmes, miután az elődöntőben hosszabbításban 3128-ra legyőzte a német THW Kielt, a fináléban pedig hétméteresekkel kikapott a lengyel Kielcétől.


A másik párban a legjobb négy között először szereplő macedón Vardar Szkopje a Barcelonával csap össze, amely az eddigi nyolcból hat alkalommal ott volt a Final Fourban.

Az elődöntős mérkőzésekre június 3-án kerül sor 15.15-től, illetve 18 órától, de a pontos menetrend csak a televíziós partnerekkel történő egyeztetés után dől el. A bronzmérkőzést és a döntőt június 4-én rendezik, ugyanezekkel a kezdési időpontokkal.