A Peugeot visszatér a Dakarra

Fotó: twitter.com/Peugeot / István Hajdu

HÁTTÉR

A sorozatot a '80-as évek végén domináló francia autógyár visszatér a legnagyobb tereprali megmérettetésre.


Már az év elején rebesgették, hogy az afrikai Dakart egykor finn WRC-világbajnokokkal (Ari Vatanen, Juha Kankkunen) uraló Peugeot újra indulhat a viadalon, sőt a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastian Loebbel egyenesen álomcsapatot alkothat a francia autógyártó, de a hivatalos bejelentésre még várni kellett. Ezúttal viszont már megtörtént, a sorozatot 1987 és 1990 között folyamatosan nyerő francia autógyárnál megerősítették, hogy jövőre ott lesznek Dél-Amerikában, és már le is szerződtették a spanyolok kétszeres ralivilágbajnok, Dakar-győztes pilótáját, Carlos Sainzot. Közben kiderült az is, hogy a 2015-ös Dakar  útvonala – a 2009 és 2011 közöttiekhez hasonlóan – Buenos Airesből indul majd, és az argentin fővárosban is ér véget. A mezőny ellátogat Bolíviába is, viszont Perut kihagyják.