A pártszóvivő akár hazudhat is, nem felelős érte

Fotó: MTI/Soós Lajos / MTI/Soós Lajos

-

Bajnai Gordon pert vesztett Hoppál Péterrel szemben. A jogerős ítélet szerint a Fidesz szóvivője pártja, nem pedig saját álláspontját képviselte, mikor a volt miniszterelnököt támadta, ezért nem lehet perelni.


Jogerősen elutasította a Pécsi Ítélőtábla csütörtökön Bajnai Gordon volt miniszterelnök, az Együtt-PM vezetőjének keresetét, amelyet Hoppál Péter Fidesz-szóvivő (ma már kultúráért felelős államtitkár) ellen nyújtott be. Bajnai a Fidesz szóvivőjének 2013. június 29-én és július 2-án tartott sajtótájékoztatóján az ingatlanadó-fizetéssel, valamint a Fidesz budapesti, Lendvay utcai székházánál történt tavaly márciusi tüntetéssel kapcsolatban elhangzott kijelentések miatt indított jogi pert, kért elégtételt és nem vagyoni kártérítést, jó hírnévhez való jogának megsértése miatt.   Az Együtt-PM vezetője azt kifogásolta, hogy a Fidesz szóvivője valótlanul állította: „Bajnai Gordon fejében még az az extrém elképzelés is megfordult, hogy azok a családok, nyugdíjasok, akik nem tudják fizetni ezen ingatlanadót, jelzálogbejegyzést kell, hogy engedélyezzenek a bankok javára”. Bajnai kifogásolta azt is, hogy Hoppál szerint „a hajdani baloldali bankárkormány szereplői most újra arra készülnek, hogy a magyar emberek ingatlanait a baloldal közreműködésével átjátsszák a bankoknak, melyek így akár emberek százezreinek otthonára tehetik rá a kezüket".   A volt miniszterelnök szintén valótlanságként, jó hírnevének megsértéseként értékelte, amikor Hoppál Péter – a Fidesz-székházat megszálló tiltakozókra utalva – azt mondta: „Bajnai Gordon közvetlen politikai megrendelésére balhézott és tört-zúzott a Bajnai-gárda korábban a Fidesz-székházánál”, a fiatalokat Bajnai Gordon buzdította, bátorította erőszakos cselekményekre.   A táblabíróság megalapozottnak találta az ügyben korábban, első fokon eljáró Pécsi Törvényszék döntését, amely szerint Hoppál Péter nem a saját, hanem pártja álláspontját közvetítette, hatáskörét nem lépte túl, ezért a felperes nem érvényesítheti igényét vele szemben. A törvényszék a korábbi eljárásban nem vizsgálta, vajon igazat mondott-e Hoppál, mert Fidesz-szóvivő pártja megbízásából Bajnai-gárdázott, azaz Bajnainak nem őt, hanem a kormánypártot kellene perelnie.   A parlamenti választások előtt Bajnai a fideszes kommunikáció célkeresztjébe került, a kormánypártok, illetve a hozzájuk közel álló szervezetek minden fórumon támadták a volt miniszterelnököt. Bajnai emiatt több pert is indított fideszes politikusok ellen, beperelte például Kocsis Mátét, a Fidesz kommunikációs igazgatóját, akivel szemben első fokon nyert is a Fővárosi Törvényszék előtt.