A parlamenti többség felfüggesztéssel fenyegette meg a román államfőt

Fotó: MTI/MTVA / Alexandru Dobre

-

Várhatóan szerda este dönti el a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE) álló parlamenti többség, milyen lépéseket tesz, miután Klaus Johannis elutasította kormányfőjelöltjüket, Sevil Shhaidehet.


Liviu Dragnea PSD-elnök nyíltan felfüggesztéssel fenyegette meg Klaus Johannist – írja a maszol.ro.

Súlyos politikai válságba kívánja taszítani az országot Klaus Johannis azáltal, hogy elutasította a PSD-ALDE miniszterelnök-jelöltjét – jelentették ki kedden a koalíció társelnökei arra reagálva, hogy az államfő felkérte őket, álljanak elő új jelölttel Sevil Shhaideh helyett.

A PSD elnöke, Liviu Dragnea megdöbbenve értesült Klaus Johannis döntéséről, annál is inkább, mert nem is kaptak rá semmilyen magyarázatot.


Ez az ember politikai válságot akar kirobbantani Romániában.

Dragnea szerint döntésével az államfő szembeszegül a választói akarattal: „Megijedt attól, hogy az emberek által megszavazott kormányprogramot gyakorlatba ültetjük.” Szekus propagandának nevezte azokat a sajtóértesüléseket, hogy Sevil Shhaideh személyével kapcsolatban nemzetbiztonsági aggályok merültek fel. Azzal érvelt, hogy tavaly az államfő aláírta Shhaideh miniszteri kinevezését, és akkor nem merültek fel ilyen kétségek.