A nyugdíjalapot is elérte a dél-koreai elnöki botrány

Fotó: MTI/EPA/Pool/AFP / ED JONES/POOL

-

Az igazgató döntésével állítólag a Samsungnak kedvezett.


Elfogatóparancsot adott ki egy dél-koreai bíróság az állami nyugdíjalap vezetője ellen. Mun Hjung Piót hivatali visszaéléssel és hamis tanúzással vádolják.

A dél-koreai államfőt, Pak Gun Hjet érintő korrupciós botrány október végén robbant ki, és a parlament ideiglenesen felfüggesztette őt tisztségéből. Az ügy kulcsfigurája Csoj Szun Szi, Pak barátnője és bizalmasa. Csojt azzal vádolják, hogy beleszólt kormányzati és vezetői kinevezési kérdésekbe, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, és jelentős összegeket sajtolt ki nagyvállalatokból. A pénz két olyan alapítványhoz került, amelyeket Csoj felügyelt, és amelyek az államfő politikai kezdeményezéseit szolgálták. A vád szerint 16 céget vett rá, hogy összesen 77,4 milliárd vont (19 milliárd forint) adományozzanak.

Az ügyészek tettestársként jelölték meg az elnököt is, de ellene egyelőre nem lehet eljárást indítani. A parlament megszavazta a leváltására irányuló eljárás megindítását, de ezt az alkotmánybíróságnak még jóvá kell hagynia 180 napon belül. Addig is az államfői teendőket december közepén ügyvezető jelleggel Hvang Kjo An kormányfő vette át.


A cég hálás volt

A parlament is vizsgálja a botrányban érintett nagyvállalatok - köztük a Samsung, Hyundai Motor, SK, LG, Latte, Hanwha, Hanjin és CJ - felelősségét. Leginkább a Samsung ügyleteit vizsgálják. A gyanú szerint a dél-koreai államfő kifejtette befolyását a csaknem 450 milliárd dolláros vagyont kezelő nemzeti nyugdíjalapra annak érdekében, hogy engedélyezze a Samsung két leányvállalatának egyesülését, az alap ugyanis mindkét cégben a főrészvényesek közé tartozott. A Samsung cserébe állítólag 17,3 millió dollárt (mintegy 5 milliárd forintot) adományozott a 2 alapítványnak.

Az ügyészség szerint Mun Hjung Pio elismerte: még egészségügyi és jóléti miniszterként nyomást gyakorolt az említett tárca által működtetett nyugdíjalapra, hogy engedélyezze a két cég egyesülését. A novemberi parlamenti meghallgatáson azonban Mun ezt még tagadta.