A NOB-elnök az ellenzék politikai céljairól beszélt

-

Thomas Bach szerint politikai célok vezérelték a budapesti olimpia ellenzőit.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Thomas Bach szerint politikai célok vezérelték a budapesti olimpia ellenzőit, akik aláírásgyűjtésükkel komoly veszélybe sodorták a 2024-es magyar fővárosi pályázatot.

Thomas Bach hozzátette, a referendum körül kialakult helyzetet hátsó szándékkal arra használták, hogy "feltegyék magukat Magyarország politikai térképére", s egyszerűen csak "nevet akartak szerezni maguknak".
Bach az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában reagált azokra a felvetésekre is, miszerint ha Budapest kiszállna a versengésből, akkor másik két kandidáló, Párizs és Los Angeles a 2024-es és a 2028-as olimpiát is "eloszthatná" egymás között: "Szeretem, amikor az emberek az olimpiai rendezésről beszélnek, ez ugyanis azt jelenti, hogy érdekli őket."

Ezzel kapcsolatban ugyanakkor mind a francia, mind az amerikai pályázat vezetői kijelentették, hogy jelenleg csak a 2024-es ötkarikás játékokra összpontosítanak.
A Budapest 2024 olimpiai pályázat vezetése szerint az olimpiaellenes aláírásgyűjtés hatására jelentősen csökkentek Magyarország esélyei arra, hogy ötkarikás játékokat rendezhessen.