A német hegemónia felé taszigálják Európát

Lulko Ljuba

az orosz Pravda.ru internetes napilap publicistája


A nemzetállamok kora lejárt, ezért az olyan kifejezések, mint “nép” és “haza”, a történelem polcára kell hogy kerüljenek – mondta Herman Van Rompuy, az Európa Tanács elnöke november 9-én Berlinben, a berlini fal lebontásának 24. évfordulója alkalmából. Ezzel útjára indította a nemzeti szuverenitások Brüsszelre (vagyis igazából Németországra és az Egyesült Államokra, akik az új transzatlanti szövetséget alkotják) hagyományozásának kampányát. Németország politikáját sokan úgy látják, mint saját szempontjainak ráerőltetését a 27 tagállam meglehetősen polarizált közösségére. Például amíg Görögország ellenáll a belső pénzügyi konszolidációnak és a nemzetgazdaságok alappilléreinek stimulálásának, addig Litvánia pont az európai közösség aktív expanziójában látja Európa fejlődésének jövőjét. E vélemények között helyezkednek el a Visegrádi Csoport országai - Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország és teljesen külön állnak Bulgária és Románia - , akik még csak törekednek arra, hogy meghallgassák őket. A külpolitikában különösen megmutatkozott ez a sokszínűség az ukrán helyzettel kapcsolatban. Nagyon élesen elhatárolódtak azok az országok, amelyek az euró-atlanti expanzió első vonalába kapaszkodnak és azok, amelyeknek erős a nemzeti üzleti világ lobbitevékenysége. Hívjuk ezeket “Európa-pártiaknak". Az első csoportba tartoznak Németország, Franciaország, Lengyelország (ebben a felállásban az Egyesült Államok “trójai lova” Európában), Svédország, Hollandia. A második csoportba Csehország, Szlovákia, Magyarország, Spanyolország, Olaszország, Görögország, Finnország. A “Keleti partnerség” projekt szerencsétlen elnevezése utal arra, hogy Ukrajna (mint exportjuk számára felvevőpiac) geopolitikai megszerzése kifejezetten hasznos az euró-atlanti lobbinak (különösen az Egyesült Államoknak és Németországnak) és kedvezőtlen a Európa-párti lobbinak, amennyiben tőlük elvon pénzügyi eszközöket  Ukrajna gazdasági élénkítéséhez, és így növeli az már így is magas társadalmi feszültséget. A politikai véleménykülönbség erősödik, mindeközben a döntések meghozatalában és végrehajtásában az euró-atlanti lobbi és annak európai zászlóvivője, vagyis Németország nézőpontja dominál. Németország szisztematikusan valósítja meg azt a tervet, amelyet Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter még 2011 novemberében ismertetett a New York Timesnak adott interjújában. “Egy centralizált Európa felé kell haladnunk és az euró-zóna nem elégséges. Politikai únióra van szükség közvetlenül megválasztott elnökkel az élen” – mondta akkor Schäuble. Elmondta, hogy “most egy korlátozott átmeneti időszakot élünk, amelyben kezeljük a piaci idegességet”, de “2012 végére vagy 2013 közepére minden a rendelkezésünkre áll, hogy elmélyítsük és megerősítsük a politikai struktúrákat”. “A politikai uniót csak válság idején valósíthatjuk meg” – jelentette ki a miniszter. Ezt a fonalat 2014. január 8-án vette fel Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke. Bejelentette, hogy szükség van egy “valódi politikai unióra” az Európai Egyesült Államok formájában, ahol a Bizottság a kormány szerepét játssza és egy kétkamarás parlamenttel. Reding világossá tette, hogy a folyamatok az EU átalakításához vezetnek, egy szuperállammá, ahol a nemzeti kormányok és parlamentek szerepe a minimálisra lesz szorítva, hasonlatosan a jelenlegi nagy-británniai önkormányzatokéhoz. Ilyenformán az EU gazdasági válsága Németország műve volt, hogy megmentse az amerikai dollárt és gazdaságot, valamint elősegítse Európa föderalizálását. Hogy is zajlott ez Görögországban? 2010 elején a német Deutsche Bank, a Bayerische Landesbank és az LBBW, tehát a legnagyobb bankok, amelyek akkoriban kormányközi hitelezéssel foglalkoztak, felfüggesztették a hitelek nyújtását a görög kormány számára, a Hypo Real Estate leállította görög értékpapírok vásárlását, a Postbank beszüntette befektetések indítását. Ezentúl több Bundestag-képviselő, például a szabaddemokrata Frank Schäffler, azt javasolta, hogy a görögök az adósságaik fejében adjanak el szigeteket. Ahogy a Bild megírta: “Mi nektek pénzt, ti nekünk Korfut”. Görögország a hitelek kamatfizetése miatt kénytelen volt privatizálni stratégiai állami vállalatait 50 milliárd euró értékben, például a szerencsejáték monopóliummal rendelkezö ORAR céget és a Hellenic Petroleum kőolajfeldolgozó vállalatot. A privatizációból befolyt összegeket Görögország kamatfizetésre fordítja a Nemzetközi Valuta Alapnak, amely ezt tovább adja amerikai hedge fund-oknak (például a Third Point-nak), azok pedig görög adósságokat vásároltak, nem minden bennfentesség nélkül. A kötvények eladása során a Third Point nagyjából 500 millió dolláros haszonra tett szert – írta a Financial Times. Németország is remekül keresett ezen. A volt görög pénzügyminiszter, Evangelos Venizelos szerint a német bankok 400 millió eurós kamatbevételt realizáltak Görögországban. Németország más államokat is pénzügyi szolgasorba taszított ezzel a módszerrel. Mindezek nyomán a Standard & Poor’s ügynökség 2013 december 20-án az euró-zóna besorolását a legmagasabb “AAA” szintről “AA+”-ra csökkentette. Németország besorolása viszont “AAA” maradt. Kiderült, hogy létrejött egy gyenge Európa és egy erős Németország, amely Angela Merkel vezetésével titokban alakítja ki közben a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerséget az Egyesült Államokkal. A cél: megnyitni az európai piacokat (beleértve a társult országok piacait is) az euró-atlanti lobbi és az amerikai export előtt. A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség létrehozásával végbemegy Európa amerikanizálása, vagyis a szociális nemzetállamok felszámolása és a munka árának csökkentése. Ukrajnára mint tágas piacra nagy szükségük van a partnerországoknak, nem véletlen, hogy minden jelentős ukrán ellenzéki erő bírja a CDU/CSU (akár anyagi) támogatását. De az euró-atlanti lobbi tevékenysége kiváltja az Európa-párti lobbi ellenlépéseit. Itt két csoportját különböztethetjük meg a kritikusoknak. Az első csoport arról beszél, hogy az EU-t meg kell reformálni. Legyen kevésbé agresszív szociális ügyekben és keményebb – mint ahogy azt a nacionalisták követelik – migrációs kérdésekben. Ugyanakkor szükséges a tagállami pénzügyi szuverenitás visszaállítása, megfosztva ezzel Brüsszelt (vagyis a német és francia bankokat) a nemzeti pénzügyi-gazdasági rendszerek ellenőrzésétől. Eme Európa-párti lobbi nagyon erős Magyarországon, ahol 2013-ban nemzetivé tették tényleg a Nemzeti Bankot, és állami védelem alatt állnak a nemzetgazdasági prioritások. Orbán Viktor miniszterelnök egyben meghirdette új külpolitikai irányvonalát, amelyet “arccal keletnek” lehetne fordítani. Nemrégiben például Törökországban járt, ahol stratégiai partnerségről írt alá megállapodást. Az ennél is kritikusabb változat nem akar mást, mint felszámolni a jelenlegi EU-t. Ebben a csoportban van egy jobboldali irányzat, amely visszatérne a nemzeti, tradicionális világba, ahhoz az életszínvonalhoz, amely megalkotta a virágzó Európa álmát. A baloldali irányzat, ahova a kommunisták és a szakszervezetek tartoznak, viszont arról beszél, hogy az EU lerombolja a dolgozók jogait, a nyugdíjrendszert, a szociális vívmányokat és az egészségbiztosítást, mert kínai elvek szerint szervezné újra a világot, visszavezetve Európát a 19. század vadkapitalizmusába. Az, hogy a jelenlegi lassú konfrontáció Németország és a nemzeti szuverenitásukat védő országok között aktív szakaszba lép-e, külső és belső tényezőktől függ. De mindenekelőtt a pénzügyiektől. Nemrég fogadták el az EU költségvetési paktumát. Most minden európai állam (Nagy Britannia kivételével) kénytelen éves költségvetését jóváhagyatni az Európai Bizottsággal. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok gyakorlatilag Németországot fogják kérdezni arról, hogyan osszák be a bevételeiket, mire is költsenek. Aki ezt nem teszi, az szankciókra számíthat. De még ha a viták el is érnék a kritikus tömeget, és az EU szétesne, Németország bankjainak felhalmozott tartalékai lehetővé teszik, hogy egyedüli országként az összeomlásból szintúgy nyertesként kerüljön ki – állapítja meg a nagy-britanniai Center of Economic and Business Research elemzése. Németország a legutóbbi években rendre rekord mértékű költségvetési többleteket ér el. 2006 óta ez az EU szufficit-elvárását is hat százalékkal haladja meg. Közben meg csendben folyik a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség létrehozása, amit majd a Transzatlanti Unió követhetne: ezen német-amerikai hegemóniában nem lesznek államhatárok, erkölcsi normák és civilizációs alapelvek, hanem egyetlen viágkormány alá tartozó közös gazdasági térség jönne létre, amelyben állítólag a szabad egyének nemzeti identitások nélkül barangolnak szerte a világban. Őket persze könnyű lesz majd manipulálni, mert nem köti majd őket a föld, a történelem, a hit és a család ereje. És nem csak irányítják majd őket, hanem hitelekkel gazdasági szolgaságba is taszítják. És bár az európaiak túlnyomó többsége nem kér ebből a hegemóniából, erre taszigálják őket lenyűgöző elszántsággal.

Mi a németek szerepe ma Európában?


Európa új urai
Európa motorja

SZAVAZAT UTÁN