A multitasking károsítja az agyunkat?

-

A startupperek felpörgetett életmódjának egyik tipikus csapdája, ha multitaskingba hajszoljuk magunkat, vagyis két vagy több tevékenységet egy időben, párhuzamos végzünk. Ez azonban nemcsak csökkenti a hatékonyságot, de még az agyunkra is káros hatással lehet.


Erre világított rá a Stanford Egyetem kutatóinak vizsgálata, mely szerint jóval kevésbé végeznek produktív munkát azok, akik egyszerre több tevékenységre koncentrálnak, sőt az agy bizonyos területeiben még kárt is tehet a multitasking – írja az Entepreneur.com.

A multitasking kifejezést ma már elsősorban a többféle technikai eszköz vagy médium egyidejű használatára vonatkoztatják, de már jóval korábban ismert volt a jelenség, amikor még nem voltunk körülvéve a legmodernebb technológiákkal. Az azonban tény, hogy ezeknek az eszközök az elterjedése nagy szerepet játszik abban, hogy manapság szinte alig akad olyan pillanatunk, amikor csupán egyetlen dologra koncentrálunk.

A Stanford Egyetem kutatása kifejezetten a média-multitasking hatásaira irányult, és annak a produktivitásra gyakorolt hatását vizsgálta. Kiderült, hogy azoknál az embereknél, akik egyszerre több csatornán kapják az információkat, vagyis több helyre kell koncentrálniuk ugyanabban az időben, figyelemzavar lép fel, nehezebben tudják felidézni a kapott információkat, és térnek át egyik feladatról a másikra.

Más szóval: nagyot tévedtek, akik azt hitték, hogy a multitasking növeli a teljesítményüket. Ráadásul akik gyakran alkalmazzák ezt a munkavégzési technikát, általában is rosszabbul teljesítenek multitasking során, mint azok, akik egyszerre csak egy dolgot szeretnek csinálni, és csak ritkán zsonglőrködnek egy időben több feladattal. Az előszeretettel multitaskingoló alanyoknak ugyanis jóval nagyobb nehézséget okozott a gondolataik rendszerezése, valamint a felesleges információk kiszűrése. Erre az a magyarázat, hogy az agy valójában egyszerre csak egy dologra tud összpontosítani. Egész egyszerűen hiányzik az a képessége, hogy két feladatot végezzen el ugyanabban az időben, ha pedig mégis erőltetjük, teljesítményünk garantáltan romlani fog.

Ha ez még nem lenne elég, a Londoni Egyetem vizsgálatainak eredményei még ennél is tovább mentek. Az egyetem kutatói megállapították, hogy akkor, amikor egyszerre több kognitív feladatot végzünk, csökken az IQ-szintünk, és olyan válaszokat adunk, mintha füveztünk vagy egész éjjel nem aludtunk volna. A multitasking közben vizsgált emberek IQ-értéke egy 8 éves gyerek átlagos IQ-tartományába süllyedt.

A multitasking negatív hatásait vizsgálták a brightoni Sussex Egyetem kutatói is. Az MRI-vel végzett vizsgálatok szerint azoknál a tesztalanyoknál, akik egyszerre több dolgot végeztek – például SMS-t küldtek TV-nézés közben – alacsonyabb volt a szürkeállományuk sűrűsége az agy kognitív és érzelmi kontrollért felelős területén. Emiatt a multitaskingolók ingerlékenyebbek, irritáltabbak lehetnek azoknál, akik egyszerre csak egy dologgal foglalkoznak, továbbá szorongás is könnyebben alakulhat ki náluk.

A különböző kutatások egymással összecsengő eredményeiből annyit talán megállapíthatunk, hogy a multitaskingnak valóban lehetnek káros és negatív hatásai, illetve következményei. Hogy a multitasking mennyire létező és valós jelenség (probléma?), mi sem bizonyítja jobban, mint ha megnézi, hogy e cikk olvasása közben hány másik helyre figyelt.